Kevésbé volt veszteséges tavaly a biztosítási piac

Kevésbé volt veszteséges tavaly a biztosítási piac

Több mint 35 millió lejes veszteséggel zárta a 2014-es évet a romániai biztosítási piac, ez jóval kisebb, mint az egy évvel korábban jegyzett 1,38 milliárd lejes hiány – közölte a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF). 

Kőrössy Andrea

2015. július 07., 16:422015. július 07., 16:42

Az összesítés szerint tavaly 16 vállalat volt veszteséges, ezzel szemben 21 cég profitot termelt. A kiesés az Euroins biztosítónál volt a legnagyobb, 64,3 millió lejes, az Uniqa vesztesége 48 millió lejes volt, míg a Gothaer cég 46,5 millió lejes hiánnyal zárta az évet – a három társaság a piac összveszteségének 44 százalékát teszi ki.

Ehhez képest az Allianz Ţiriac 73,3 millió lejes profitot termelt, a Metropolitan Life nyeresége 50,5 millió lej volt, a Generali pedig 39,2 millió lejes plusszal zárta 2014-et. Az ország három legsikeresebb biztosítótársasága az ágazat profitjának 77 százalékát termelte.

A statisztikából az is kiderült, hogy a kötelező gépkocsi-biztosítási szektort is magába foglaló általános biztosítási szegmens volt a legveszteségesebb, a kiesés ugyanis meghaladta a 135 millió lejt. Ezzel szemben tavaly az életbiztosítási piac volt a legnyereségesebb a 148,7 millió lejes profit alapján.

A biztosítási piac számára a tavalyi év volt a legrosszabb, éves szinten ugyanis a veszteség elérte az 1,38 milliárd lejt, holott a megelőző két évben a kiesés „csak” 300–300 millió euró volt. Az összeállítás szerint tavaly a megvásárolt kötvények 69,54 százaléka autóbiztosításra vonatkozott. Az Exact kutató és tanácsadó cég június elején készített felmérése szerint egyébként a hazai sofőrök fölöslegesnek és haszontalannak tartják a kötelező gépjármű-biztosítást.

Eladások tekintetében egyébként az ország legnagyobb biztosítója az Allianz Ţiriac, amelynek piaci részesedése 12,18 százalékos, a sorban pedig az Omniasig (10,64 százalék) és az Astra (9,52) következik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is
2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte
2024. április 12., péntek

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”

A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”