Változik a nyugtalottó, nagyobb nyereményt ígér a miniszter

Változik a nyugtalottó, nagyobb nyereményt ígér a miniszter

Miután napról napra kisebb lesz az ortodox húsvét hétfőjén első ízben megszervezett nyugtalottó nyereménye, Eugen Teodorovici pénzügyminiszter azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy csak száz nyertest válasszanak ki, ezáltal ugyanis nagy nyereményre számíthatnának, ami meghozná mindenki kedvét, hogy fizetés után kérje a nyugtát.

Bálint Eszter

2015. május 06., 18:012015. május 06., 18:01

Elképzelése kapcsán elmondta, maradhatna az a gyakorlat, hogy kihúzzák a hónapnak, illetve a napnak megfelelő számot, de lehet, hogy nem húznának többé összeget is, hogy mindenki részt vehessen a végső sorsoláson, aki aznap bármilyen összegben vásárolt. A második húzáson pedig száz nyertes nyugtát sorsolnának ki, s azok tulajdonosai között osztanák szét a nyereményalapra elkülönített egymillió lejt.

Teodorovici elmondása szerint mindenképp tervezik módosítani a vonatkozó szabályozást, miután az első sorsolás után máris több mint 15 ezer nyertes jelentkezett, ami azt jelenti, hogy a nyeremény alig 66 lej. Mint ismeretes, az áprilisi sorsolás rendkívüli volt az ünnep alkalmából, az első rendes sorsolásra pedig júliusban kerül sor, azt követően pedig minden hónapban lesz húzás.

Amint arról több ízben is írtunk, a nyugtalottóval tulajdonképpen az volt a kormány szándéka, hogy a polgárok vásárláskor kérjék a nyugtát, ezáltal is hozzájárulva a feketekereskedelem visszaszorításához. A kereskedőket és szolgáltatókat eközben drasztikus ellenőrzési akcióval próbálják rávenni, hogy minden egyes lejt bevezessenek a pénztárgépbe, sőt a hét végétől már a borravalót is hivatalosítják, így azután is adózni kell.

Victor Ponta kormányfő szerdán elégedetten nyilatkozott az Országos Adóhatóság (ANAF) ellenőrzései kapcsán. Mint mondta, információi vannak, miszerint egy mamaiai klubban egyetlen nap alatt közel annyi bevételt regisztráltak, mint tavaly az egész szezonban. A május elseje körüli hosszú hétvégén üdülőhelyeken ellenőriztek az adóellenőrök, akik közel kétmillió lej értékben róttak ki pénzbírságot, és 200 ezer lej körüli összegben foglaltak le pénzt és javakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is
2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte