Az Erdélyi Múzeum Egyesület székhelyén, az EME Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudományi Szakosztálya által megszervezett rendezvényen a szakértő emlékeztetett: a 2008-as válságot megelőzően a világ 800 ezer milliárd amerikai dollár értékű befektetéseinek háromnegyede pénzpiaci befektetés volt, ehhez az állapothoz a pénzügyi piacok liberalizációja és a világgazdasági folyamatok vezettek.

Mint részletezte: olyan globális pénzeszközáramlás alakult ki, amely korábban teljesen ismeretlen volt. Ez vezetett az úgynevezett „financializációhoz”, azaz ahhoz, hogy a befektetések a fizikai piacokról jelentős mértékben a pénzügyi piacokra kerültek át, ráadásul a részvények árfolyamait spekulációs folyamatok tartották folyamatosan magasan.

Ugyanakkor – mint elhangzott – az Egyesült Államokban tömegesen hamisították meg a vállalati mérlegek eredményeit, hogy mesterségesen növeljék a részvények értékét.

A kockázatos befektetésekhez eközben az vezetett, hogy olyan mennyiségű tőke halmozódott fel a világpiacon, hogy annak sem a reálgazdaság sem a pénzügyi piac nem tudott elég befektetési lehetőséget nyújtani. Közvetlenül hozzájárult a bajhoz, hogy 1999-ben az USA-ban megszüntették az 1933-ban, az akkori világválságot követő Glass-Steagall törvényt, amely a kereskedelmi bankoknak megtiltotta a befektetési banki funkciókat illetve az értékpapír-kereskedő cégek birtoklását. Így fordulhatott elő, hogy a tőzsdén kívüli pénzpiacok keletkeztek, amelyekre már nem vonatkoztak a tőzsdét szabályozó törvények.

Ekkor jelentek meg a nagy kockázattal járó pénzügyi derivatívák, az úgynevezett: speciális rendeltetetésű értékpapírcsomagok, amelyeket ráadásként a hitelminősítő intézetek a legjobb befektetési kategóriába soroltak. Percekkel a pénzügyi válság kirobbanása előtt sem tudták a pénzpiac szereplői, hogy az befog következni. „Nincs olyan felelős pénzügyi szereplő, aki ki merné jelenteni, hogy ez svindli volt” – magyarázta.

Lapunk kérdésére a szakértő ugyanakkor arra is kitért, hogy mivel a világpiacot három hitelminősítő uralja – a Moody’s, a Standard and Poor’s és a Fitch –, nehéz lenne ezeket leváltani. „Sokkal egészségesebb lenne a világ, ha legalább 20-30 hasonló intézet működne. A baj ott van, hogy ezeket az intézeteket az értékpapír-kibocsátók fizetik, és érdekkonfliktushoz, összeférhetetlenséghez vezethet” – fejtette ki Bélyácz Iván, leszögezve, a hitelminősítők kritériumrendszere objektív, a probléma az előrejelzésekkel van.