Új román országstratégiát szül a Brexit

Új román országstratégiát szül a Brexit

Új országstratégiával készül előrukkolni a román kormány a Brexitet követően – jelentette be kedden Costin Borc gazdasági miniszter. Mint mondta, kielemezték a döntés várható hatásait, az új terveket pedig július 5-én hozzák majd nyilvánosságra. „A stratégia kidolgozásakor egyeztetettünk a Román Nemzeti Bankkal (BNR) és a Román Akadémiával” – hangsúlyozta a tárcavezető, konkrétumokat azonban egyelőre nem árult el.

Krónika

2016. június 28., 17:062016. június 28., 17:06

Egy gazdasági konferencián Bogdan Olteanu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke eközben úgy vélekedett, hogy Európának hosszú távon újra meg kell határoznia magát, mivel a britek döntése nyomán elvesztette gazdasági ereje jó részét. Ez azonban szerinte csak korlátozott hatással lesz Romániára. „Evidens, hogy a lépésnek világszerte lesznek gazdasági következményei. Ma még nem látszik meg közvetlenül, hogy két fokozattal leminősítették Nagy-Britanniát. Nem látszik meg, mivel a piacokat elárasztották. Ebből a szempontból Romániára korlátozott hatással lesz a döntés” – vallja a jegybanki alelnök.

Bogdan Olteanu arra utalt, hogy a Standard & Poor\'s megvonta Nagy-Britanniától a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek lehetséges legjobb, AAA besorolását. A lépést azzal indokolta, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás után – amelyen a többség a kilépésre voksolt – romlani fog a brit gazdaságpolitika kiszámíthatósága, stabilitása és hatékonysága.

A nemzetközi hitelminősítő hétfő este Londonban bejelentette, hogy az eddigi AAA-ról két fokozattal AA-ra rontotta a hosszú távú szuverén brit adósbesorolást, és az új osztályzaton is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.  A brit államadósságot egyébként a három nagy hitelminősítő közül már csak a Standard & Poor\'s tartotta nyilván AAA osztályzattal, a Fitch Ratings és a Moody\'s Investors Service már korábban megvonta Nagy-Britanniától az elit besorolást. A Moody\'s a múlt héten negatívra rontotta a brit adósosztályzat kilátását, szintén a népszavazási eredményből eredő kockázatokra hivatkozva.

Közben pedig kiderült, hogy a Brexit utáni gazdasági kihívásokra adóemeléssel és más megszorító intézkedésekkel válaszol a brit kormány. Ezt kedden jelentette be George Osborne brit pénzügyminiszter. Mint részletezte, az Európai Unió elhagyásának megszavazása után Nagy-Britanniának bizonyítania kell, hogy önállóan is tud boldogulni – írta a Reuters. „Biztosítanunk kell állampolgáraink pénzügyi stabilitását, emellett meg kell mutatnunk a világnak, hogy a brit kormány képes saját költségvetéséből gazdálkodni” – jelentette ki kedden. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tervben természetesen szerepel az adóemelés és az államháztartás kiadásainak csökkentése is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD