Új feladatot kapott György Attila pénzügyi államtitkár

Új feladatot kapott György Attila pénzügyi államtitkár

György Attilát, a pénzügyminisztérium RMDSZ-es államtitkárát jelölte ki a PHARE és a SAPARD európai uniós finanszírozások felelősévé Victor Ponta kormányfő, a döntésről szóló rendelet kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Kőrössy Andrea

2014. április 16., 20:012014. április 16., 20:01

György Attila (képünkön) a Krónikának elmondta: a kinevezés automatikusan történt, hiszen az említett uniós projektek irányításával eddig is a pénzügyi tárca államtitkárát bízta meg a miniszterelnök. Mint rámutatott: egyelőre nem közölték vele, hogy pontosan milyen feladatkörrel jár a kinevezés.

Meglátása szerint ugyanakkor a PHARE- és SAPARD-támogatásokkal kapcsolatban már nincs sok tennivaló, ugyanis – előcsatlakozási támogatásokról lévén szó – a megpályázott és elnyert finanszírozásokat már 2007-ig kifizette az EU. Az államtitkár elmondása szerint így már csak az uniós projektek hivatalos lezárása van hátra.

György Attilát egyébként április elején nevezték ki a pénzügyminisztérium államtitkárának, ezzel párhuzamosan pedig továbbra is a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem dékán-helyetteseként, illetve oktatójaként tevékenykedik. A szakembert a Romániai Magyar Közgazdásztársaság (RMKT) javasolta az államtitkári tisztségbe.

Az RMDSZ-es politikus egyébként csíkszeredai születésű, az Octavian Goga Gimnáziumban szerzett érettségi oklevelet, felsőfokú tanulmányait pedig szintén a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben