Hirdetés

Ugyanaz a három cég versenyez a CFR Marfáért

Ugyanaz a három cég nyújtott be ajánlatot a csütörtök délutáni határidőig a Román Vasúttársaság áruszállító részlegének (CFR Marfă) többségi részvénycsomagjának megvásárlására, mint a korábbi, május 8-i időpontra. A magánosításban a CFR csütörtöki közleménye szerint a romániai a Grup Feroviar Român (GFR), az osztrák Donau-Finanz GmbH & Co KG-val közösen pályázó, szintáén román Transferoviar Grup, valamint az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett Omnitrax INC érdekelt. Az első körben továbbjutókat várhatóan még a csütörtöki nap folymaán kiválasztják.

Bálint Eszter

2013. május 23., 14:292013. május 23., 14:29

 

Mint beszámoltunk, a GFR egy száz százalékban magántulajdonban levő vállalat, amely áruszállítással foglalkozik. Járműparkja jelenleg eléri a 8 ezer vagont és 260 mozdonyt. Tavalyi profitja elérte a 4,5 millió eurót. A 2003-ban létrehozott Tranferoviar Grup eleinte szintén a teherszállításra összepontosított, mára már az ország több régiójában is foglalkozik személyszállítással. Ugyanakkor a vasúti infrastruktúra terén is vannak érdekeltségei, vasúti sínek lefektetése mellett ugyanakkor utak és autópályák építése is szerepel tevékenységei között. A Donau-Finanz GmbH & Co KG Austria egy osztrák befektetési alap, amelyet 1957-ben alapítottak. Jelen pillanatban több mint 2 milliárd euró értékű aktívákat kezel. Az Omnitrax az egyik legnagyobb vasúti menedzsmentszolgáltató cég az Egyesült Államokban, összesen 16 regionális szárnyvonalat kezel tíz államban, illetve három kanadai tartományban.

A közlekedési minisztérium az első kör kudarca után május 16-án már enyhébb feltételek mellett írta ki az versenytárgyalást. Így már nem kértek banki garanciát arról, hogy rendelkeznek a cég 51 százalékának megvásárlására szükséges 180 millió euróval, elegendő volt egy, a hitelképességet igazoló dokumentum, és a megkövetelt üzleti forgalom mértékét is leszállították 100 millióról 20 millió euróra az elmúlt három pénzügyi évben.

Az eredeti ütemterv szerint a győztes kilétét június 20-án jelentik be. Ralu Fenchiu közlekedési miniszter derűlátó, szerinte a megváltozott körülmények között arra az időpontra sikerül végrehajtani a privatizációt. Nem ennyire optimista azonban Victor Ponta miniszterelnök, aki a keddi kormányülésen „mérsékelt derűlátásról” beszélt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól

Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban

Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban
2026. június 08., hétfő

A Wizz Air az első európai fapados légitársaság, amely merész változtatást hajt végre

A magyar Wizz Air légitársaság az első európai fapados légitársaság, amely bevezeti az internethasználatot.

A Wizz Air az első európai fapados légitársaság, amely merész változtatást hajt végre
2026. június 08., hétfő

Egyetlen lejjel nőtt májusban az átlagnyugdíj

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Egyetlen lejjel nőtt májusban az átlagnyugdíj
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

A bankok cáfolják a trükközést és perelni készülnek a ROBOR miatt kiszabott rekordbírság ellen

Ahogy az várható volt, a bankok nem nyugszanak bele a Versenytanács döntésébe, amellyel összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz pénzintézetre a versenyszabályok megsértése miatt.

A bankok cáfolják a trükközést és perelni készülnek a ROBOR miatt kiszabott rekordbírság ellen
2026. június 07., vasárnap

Rekordbírsággal sújtotta a kamatlábbal trükköző bankokat a Versenytanács

A Versenytanács összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz bankra a versenyszabályok megsértése miatt.

Rekordbírsággal sújtotta a kamatlábbal trükköző bankokat a Versenytanács
2026. június 05., péntek

Hamarosan pénz áll a házhoz: újabb 2,62 milliárd eurót kaphat meg Románia a helyreállítási forrásokból

Kedvezően véleményezte az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa Romániának az uniós helyreállítási mechanizmus (PNRR) keretében benyújtott negyedik kifizetési kérelmét, így az ország rövidesen megkapja az ebben szereplő 2,62 milliárd eurót.

Hamarosan pénz áll a házhoz: újabb 2,62 milliárd eurót kaphat meg Románia a helyreállítási forrásokból
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nem lehet műtrágya nélkül mezőgazdaságot működtetni Európában, késnek a megoldások

Nehéz helyzetbe került az európai mezőgazdaság, miután a közel-keleti és az ukrajnai háború következtében az egekbe szökött a műtrágya ára. Vincze Loránt EP-képviselő szerint az Európai Bizottság egyelőre nem találta meg a műtrágyaválságból kivezető utat.

Nem lehet műtrágya nélkül mezőgazdaságot működtetni Európában, késnek a megoldások
2026. június 05., péntek

Váratlan fordulat: kicsit jobban teljesített a román gazdaság, de örömködésre azért nincs okunk

Az idei első negyedévben a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal csökkent Románia bruttó hazai terméke (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Váratlan fordulat: kicsit jobban teljesített a román gazdaság, de örömködésre azért nincs okunk
2026. június 04., csütörtök

Újra aranyat ér a repce: rekordközeli árakra számíthatnak a gazdák

A repce iránt mutatkozik jelenleg a legerősebb kereslet az olajosnövény-piacokon. A biodízelgyártás növekvő alapanyagigénye, az energiapiacok bizonytalansága és a szűkös globális készletek együttesen magas árszintre emelték a repce jegyzését.

Újra aranyat ér a repce: rekordközeli árakra számíthatnak a gazdák
Hirdetés
Hirdetés