
Elemzői várakozások feletti éves nyereségről számolt be hétfőn a Ryanair diszkont légitársaság. Éves előrejelzésében azonban a nyereségnövekedés ütemének valószínű csökkenésére hívta fel a figyelmet.
2013. május 20., 15:432013. május 20., 15:43
A márciusban zárt pénzügyi évben a Ryanair 569,3 millió euró adózott eredményt ért el, ami újabb rekord és 13 százalékkal haladja meg az előző évit, és egyúttal jelentősen felülmúlja az elemzői előrejelzések 558 millió eurós átlagát is.
A légitársaság bevétele szintén 13 százalékkal emelkedett a beszámolási időszakban és elérte a 4,9 milliárd eurót. A bevételnövekedés részben az átlagos jegyár 6 százalékos emelkedésének, részben a járathálózat 217 viszonylattal több mint 1600-ra történt növelésének tulajdonítható.A Ryanair a márciusban zárt pénzügyi évben 79,3 millió utast szállított, 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Egy évvel ezelőtt a Ryanair 400-440 millió eurós nyereség-előrejelzést tett az idén márciusban zárt pénzügyi évre. A jövő márciusban záró folyó pénzügyi évre is óvatos prognózist tett Howard Millar, a légitársaság pénzügyi igazgatója a helyfoglalások nehezen előre jelezhető alakulására hivatkozva az év második felében. A nyerség 570-600 millió euró körül alakulhat. Járathálózatát az idén és az elkövetkező években is tovább növeli a Ryanair, hiszen márciusban 175 darab új Boeing 737-800 típus gépre adott megrendelést.
Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.
Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.
A magyar Wizz Air légitársaság az első európai fapados légitársaság, amely bevezeti az internethasználatot.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Ahogy az várható volt, a bankok nem nyugszanak bele a Versenytanács döntésébe, amellyel összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz pénzintézetre a versenyszabályok megsértése miatt.
A Versenytanács összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz bankra a versenyszabályok megsértése miatt.
Kedvezően véleményezte az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa Romániának az uniós helyreállítási mechanizmus (PNRR) keretében benyújtott negyedik kifizetési kérelmét, így az ország rövidesen megkapja az ebben szereplő 2,62 milliárd eurót.
Nehéz helyzetbe került az európai mezőgazdaság, miután a közel-keleti és az ukrajnai háború következtében az egekbe szökött a műtrágya ára. Vincze Loránt EP-képviselő szerint az Európai Bizottság egyelőre nem találta meg a műtrágyaválságból kivezető utat.
Az idei első negyedévben a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal csökkent Románia bruttó hazai terméke (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A repce iránt mutatkozik jelenleg a legerősebb kereslet az olajosnövény-piacokon. A biodízelgyártás növekvő alapanyagigénye, az energiapiacok bizonytalansága és a szűkös globális készletek együttesen magas árszintre emelték a repce jegyzését.
szóljon hozzá!