Péntektől jár a családbarát gyed

Péntektől jár a családbarát gyed

Nagyobb gyermekgondozási díjat kapnak péntektől a kismamák az új törvény életbe lépésével, amely sokat segít azokon a szülőkön is, akik kényszerből mondtak le a kétéves szülési szabadságról az anyagi megszorítások miatt.

Simon Virág

Bálint Eszter

Páva Adorján

2016. július 01., 09:542016. július 01., 09:54

Nagyobb gyermekgondozási díjat (gyed) kapnak péntektől a kismamák, július elsejétől életbe lép ugyanis a gyedtörvény módosítása. Amint arról több ízben is írtunk, ennek értelmében a gyed minimális összege az országos minimálbér 85 százaléka lesz, vagyis 1063 lej az eddigi 600 lej helyett. Ugyanakkor eltörölték azt az előírást, miszerint a gyed értéke nem haladhatja meg a 3400 lejt, mostantól minden kismamának két éven át jár átlagfizetése 85 százaléka, attól függetlenül, hogy az mekkora összeget jelent.

Az új jogszabály alapján azok a szülők jogosultak a gyerek kétéves koráig gyedre, akik a baba születését megelőző két évben legalább 12 hónapig adózott jövedelemmel rendelkeztek. A 85 százalékos támogatás kiszámolásánál a legutóbbi 12 hónap jövedelmének átlagát veszik alapul. Azok a szülők, akik két évnél korábban visszatérnek dolgozni, csak a minimális támogatás felét kapják meg. Mivel a jogszabály július elsejétől hatályba lép, ettől a naptól jár a megemelt összeg vagy a hosszabb gyes, kedvezőbb feltételek mellett.

Péntektől várják a kérvényeket

A munkaügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint mindazok a személyek, akik az új jogszabály előírásai szerint szeretnék meghosszabbítani a korábban a jobb anyagi feltételek miatt csak egyévesre tervezett gyermeknevelési szabadságukat, vagy már az egyévnyi gyes után visszatértek dolgozni, de szeretnének még gyermekükkel maradni, a megyei vagy bukaresti szociális kifizetési és ellenőrző ügynökségeknél (AJPIS) jelezhetik ebbéli szándékukat.

Egy kérést kell benyújtaniuk. Újdonság ugyanakkor, hogy az érintetteknek nem kell személyesen felkeresniük az ügynökséget, postai vagy elektronikus úton (a beszkennelt kérvény csatolásával) is jelezhetik szándékukat. A kérvényeket július elseje és augusztus elseje között lehet benyújtani. Amennyiben valaki kifut a határidőből, csak a kérés benyújtásának időpontjától kapja meg az új jogszabály nyújtotta kedvezményeket. Eközben akik gyorsak, s már július 22-éig kérvényezik, hogy az új szabályok hatálya alá essenek, azok már augusztusban emelt gyedet kapnak.

A többségnek semmit sem kell tennie

Mint Baricz Semina, a Maros megyei szociális kifizetési és ellenőrző ügynökség igazgatója érdeklődésünkre hangsúlyozta, a módosítás az eddiginél kedvezőbb feltételeket biztosít a kétévesnél kisebb csecsemőket gondozó édesanyák számára. A legtöbb kismamának ugyanakkor tulajdonképpen semmi teendője nincs. Elmondása szerint ugyanis, aki a kétéves gyedet választotta, annak automatikusan átszámolják havi járandóságát, ehhez nem kell kérvényt benyújtani.

Az átszámolás a gyed igénylésekor benyújtott iratokban szereplő átlagfizetés alapján történik. Vagyis júliusra már mindenki legalább 1063 lejre lesz jogosult, vagy a szülés előtti jövedelme 85 százalékára, felső korlát nélkül – eddig legtöbb 1200 lejben részesülhettek a kismamák, ha két évig voltak gyesen, és legtöbb 3400 lejben, ha csak egy évig maradtak ki a munkából. Szintén újdonság, hogy a gyedet az összegtől függetlenül a gyermek kétéves koráig biztosítják, ha a szülő nem tér vissza dolgozni.

Baricz Semina egyúttal arról is beszámolt, hogy változások lesznek a gyermeknevelési időszakkal, illetve a munkahelyre való visszatéréssel és a visszailleszkedési pótlékkal kapcsolatban is. Mint magyarázta, ha az édesanya egy év után visszatért dolgozni, és gyermeke még nincs kétéves, kérheti, hogy térhessen vissza a gyermeknevelési szabadságra a gyermek kétéves koráig. Szintén kérhetik, hogy részesüljenek a kétéves gyedben azok is, akik fizetés nélküli szabadságon vannak, s gyermekük nincs még kétéves. Ennek érdekében kérvényt kell benyújtani legfeljebb hatvan nappal azelőtt, hogy a gyermek betölti a második életévét.

A munkába korábban visszatérő édesanyák visszailleszkedési pótléka eközben az eddigi havi 500 lejről 531 lejre nő, s július elsejétől a gyermek hároméves koráig biztosítja ezt az állam (eddig két évig volt). Akik jelenleg már részesülnek ebben a pótlékban, mert visszamentek dolgozni, nem kell kérvényt benyújtaniuk, automatikusan három évig biztosítják számukra a juttatást, s az összeget is átszámolják.

A szülők nagyon örülnek

Bár a kormány ellenezte a parlament által március végén elfogadott törvényt – amelyet Klaus Johannis államfő április közepén hirdetett ki –, a szülők nagy örömmel fogadták a családbarát jogszabályt. Egyik érintett olvasónk számára nagy megkönnyebbülést jelent, hogy nem kell visszatérnie 11 hónap után munkahelyére. A gyermeknevelési szabadságát tavaly július közepén elkezdő fiatal édesanya kényszerből, az 1200 lejes határ miatt választotta az egyéves gyedet, ugyanis ennél az összegnél többet keresett, az előtte álló, költségesnek ígérkező időszakban pedig nem akart lemondani a nagyobb anyagi juttatásról. Mivel a 12. hónapot csakis férje vehette volna ki, a Kolozsváron élő anyukának már június közepén vissza kellett volna térnie munkahelyére, miközben kicsije most is anyatejes, ráadásul a nagyszülők távol élnek, így az is kérdéses volt, kire bízzák a babát.

„Nagy kő esett le a szívünkről, amikor kiderült, hogy két évet maradhatok otthon a kislányommal, miközben a gyed összege sem változik\" – mondta lapunknak az édesanya, akinek azért akadt izgulnivalója a törvény kihirdetése után is. Az alkalmazási módszertan kidolgozása ugyanis sokat késett: még június elején sem tudták megmondani az illetékes hivatalban, hogyan kell eljárnia. Végül egy jogtanácsadó honlapon talált megoldást az övéhez hasonló esetre: mivel két héttel a jogszabály életbelépése előtt vissza kellett volna térnie munkahelyére, azt javasolták, hogy vegyen ki fizetetlen szabadságot, majd július elseje után kérje a gyed meghosszabbítását.

A hivatalban múlt héten erősítették meg, hogy az anyuka helyesen járt el. Most két iratot kell benyújtania: az egyiket a munkáltató bocsátja ki, amelyben igazolják, hogy fizetetlen szabadságon van, a másik pedig egy kérvény, amelyben gyermeknevelési szabadsága meghosszabbítását igényli. Az ügyintézést megkönnyíti, hogy az iratokat immár e-mailben is el lehet küldeni a megyei szociális kifizetési és ellenőrző ügynökséghez.

210 millió lejnyi többletkiadás

Amint arról korábban beszámoltunk, a Dacian Cioloş vezette kormány azért ellenezte a gyed emelését, mert a jogszabály nem határozta meg, milyen forrásból fedezik a többletkiadást, és figyelmeztetett, hogy az államháztartási hiány meghaladhatja a Románia által az idei évre kitűzött GDP-arányos 3 százalékot. A munkaügyi tárca szerint a gyed felső határának eltörlése idén 210 millió lej többletkiadást jelent a büdzsének, jövőre pedig a többlet már 850 millió lejre emelkedhet. Romániában jelenleg 176 ezer szülő jogosult gyedre, közülük eddig 138 ezren kapnak 600 és 1200 lej közötti támogatást, csaknem 40 ezren pedig – akik az első év után visszamentek dolgozni – a gyerek kétéves koráig havi 500 lejes „visszailleszkedési\" támogatásban részesülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Csökkent tavaly a betöltetlen állások száma, de sok üres poszt van a feldolgozóiparban és a közszférában is

Tavaly 5200-zal 39 900-ra csökkent a betöltetlen munkahelyek száma Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken ismertetett adatai szerint.

Csökkent tavaly a betöltetlen állások száma, de sok üres poszt van a feldolgozóiparban és a közszférában is
2024. március 29., péntek

2113 lejre nőtt tavaly az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legmagasabb juttatások rangsorában

Tavaly az előző évhez képest 13,9 százalékkal 2113 lejre nőtt az átlagnyugdíj Romániában – tájékoztatott pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

2113 lejre nőtt tavaly az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legmagasabb juttatások rangsorában
2024. március 29., péntek

Elégedetlen a miniszter az uniós források felhasználásának mértékével

Nem elégedett Adrian Câciu európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter az uniós helyreállítási program (PNRR) keretében elköltött összeg mértékével.

Elégedetlen a miniszter az uniós források felhasználásának mértékével
2024. március 28., csütörtök

Bővül a 2000 eurós minimálbért biztosító országok klubja, máshol csak álom az 1000 eurós szint

Április elsejétől Belgiumban havi 2029,88 euróra nő a minimálbér, és ezzel ötre nő azoknak az európai uniós országoknak a száma, ahol a havi bruttó minimálbér meghaladja a 2 000 eurót – írja az Euractiv.

Bővül a 2000 eurós minimálbért biztosító országok klubja, máshol csak álom az 1000 eurós szint
2024. március 28., csütörtök

Eltérnek a vélemények arról, csökkenni fog-e a villany- és gázszámlánk

Sürgősségi rendelettel törölte csütörtökön a kormány a 2022/22-es számú sürgősségi rendeletbe foglalt termelő-fogyasztói „napfényadót”, és módosított az energiaárak korlátozásának rendszerén.

Eltérnek a vélemények arról, csökkenni fog-e a villany- és gázszámlánk
2024. március 28., csütörtök

Marad a „sapka” az energiaárakon is, de módosításokra készül a kormány

A kormány fenntartja az energiaár-sapkákat, de módosít az árplafonokon a fogyasztók javára – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Marad a „sapka” az energiaárakon is, de módosításokra készül a kormány
2024. március 27., szerda

Megállj a kamatnak: a kisebb fogyasztási kölcsönök legtöbb kétszeresét fizettethetik vissza a hitelessel

Elfogadta a bukaresti parlament, hogy 25 ezer lejig terjedő fogyasztási kölcsön esetében legtöbb az összeg kétszeresét kérheti vissza ügyfelétől a hitelező. Eddig olyan esetek előfordultak, hogy a felvett összeg akár hatszorosát kellett visszafizetni.

Megállj a kamatnak: a kisebb fogyasztási kölcsönök legtöbb kétszeresét fizettethetik vissza a hitelessel
2024. március 27., szerda

Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a munkaerőköltség európai uniós összevetésben

Az átlagos óránkénti munkaerőköltség tavaly az EU-ban 31,8 euró, az euróövezetben pedig 35,6 euró volt, míg 2022-ben az EU-ban 30,2 euró, az euróövezetben pedig 34 euró – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a munkaerőköltség európai uniós összevetésben
2024. március 27., szerda

Katasztrófa következhet a kötelező biztosítás ársapkájának meghosszabbítása után a fuvarozók szerint

A Romániai Fuvarozók Szövetsége (COTAR) szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árának befagyasztása „senkinek sem segít”, de ami az árstop után következik, az „felér majd egy katasztrófával”.

Katasztrófa következhet a kötelező biztosítás ársapkájának meghosszabbítása után a fuvarozók szerint
2024. március 27., szerda

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ársapkájának meghosszabbítását kéri a pénzügyminisztérium

A pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg június 30-áig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árának befagyasztását; az erről szóló tervezetet már közvitára bocsátották – jelentette be Marcel Boloş tárcavezető.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ársapkájának meghosszabbítását kéri a pénzügyminisztérium
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM