Összefognak a biztosítók

Összefognak a biztosítók

A mindenre kiterjedő, fakultatív jellegű CASCO gépjármű-biztosítással rendelkező ügyfeleket összesítő közös adatbázist hoznak létre az ország legfontosabb biztosítótársaságai. A rendszer az országos hitelirodához hasonlóan működne, vagyis aki kifogásolt múlttal rendelkezik, annak drágább CASCO-t kellene fizetnie. 

Bíró Blanka

Kőrössy Andrea

2015. június 18., 18:562015. június 18., 18:56

Az érintett vállalatok szakértői közölték: a rendszer függetlenül működne a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) által létrehozott CEDAM-adatbázistól, amely a kötelező gépjármű-biztosítással (RCA) rendelkező ügyfelek adatait tartalmazza.

Visszautasíthatják az ügyfeleket

Az egyik érintett szakértő a Capital.ro gazdasági hírportálnak elmondta: az új adatbázis a kötvényt vásárló autótulajdonosok adatai mellett többek között azt fogja tartalmazni, hogy a járművet hányszor és milyen körülmények között javították, illetve a sofőr hány esetben és mikor okozott kárt. „Ennek nyomán már az elején tudni fogjuk, hogy ajánlott lenne-e inkább visszautasítani az ügyfelet, esetleg magasabb díjszabást kellene megszabni számára” – magyarázta a nevét elhallgató illetékes.

Hozzátette: a projektet már tavaly év végén el akarták indítani, de az elképzelés egyelőre stagnál, reményeik szerint azonban még idén sikerül élesíteni a rendszert. Az érintett arról is beszámolt, hogy az ügyben egyeztettek a pénzügyi hatósággal, amely azt javasolta, hogy a biztosítók használják a CEDAM-adatbázist, „ez azonban nem elegendő, ráadásul az ottani adatok nem minden esetben aktuálisak”.

A CEDAM egyébként kockázati kategóriák szerint rangsorolja a sofőröket, a biztosítók pedig ennek alapján dönthetnek az autótulajdonosoknak eladott kötvények áráról. Például amennyiben egy ügyfél az elmúlt négy évben háromnál többször balesetezett, illetve okozott kárt, az alapértékhez képest kétszeres árat kell fizetnie a kötelező biztosításért. Ehhez képest a biztosítók közös adatbázisában újdonságot jelent majd, hogy a pontos autójavítási körülményeket is tartalmazza, valamint a tulajdonos által elkövetett visszaélések is szerepelni fognak az összesítésben.

A szakértők rámutattak: a rendszerre azért van szükség, mert jelenleg kezdetleges módszerekkel próbálnak fényt deríteni az ügyfél múltjára és helyzetére, például emailben küldenek kérdéseket, de erre is csak abban az esetben derülhet fény, ha visszaélés gyanúja merül fel a klienssel szemben. Mindez állítólag jelentős veszteséget okoz a biztosítótársaságoknak, a Capitalnak nyilatkozó illetékes olyan esetről is tud, amikor egy sofőr több vállalattól is behajtotta a kártérítést. Elmondása szerint a biztosítók által jegyzett anyagi kár 15–20 százaléka ilyen esetekből adódik.

Kiszűrik a törvényszegőket

Hasonlóan vélekedik Biró Albin, az ASF tagja is, aki szerint a közös adatbázisnak elsősorban csaláselhárító szerepe lehet, hiszen könnyebb lesz kiszűrni a törvényszegőket. Amint lapunknak elmondta: az RCA- és a CASCO-kötvények tulajdonosaira vonatkozó adatbázisokat valóban külön kell kezelni, de a kettő között létre kell hozni valamilyen kommunikációt, hogy az új nyilvántartás hatékonyan működhessen.

Biró rámutatott: a CASCO-rendszer bonyolultabb, hiszen a biztosító nemcsak az okozott, hanem az elszenvedett kárt is kifizeti. A csaláselhárítás szerinte úgy jöhet létre, hogy bekerülnek az adatbázisba azok, akik balesetet színleltek – például egy olyan sofőr, aki drága autóval karambolozott, de nem rendelkezik fakultatív biztosítással, ezért később összeütközteti a gépkocsit egy rozoga Daciával, és annak CASCO-ja nyomán fizettetik ki a kártérítést. De az is előfordult már, hogy a tulajdonos összejátszott a kárfelmérővel, vagy a biztosítási kötvényt a baleset után kötötték meg.

„Rengeteg módja van a csalásnak, ezeket próbálják kiszűrni a közös adatbázissal” – hangsúlyozta Biró Albin. Az ASF tagja ugyanakkor pontosított: noha a biztosítótársaságok arról beszélnek, hogy veszteségük 15–20 százalékáért a csalók felelősek, ez nemcsak a CASCO-kötvényekre, hanem az egész piacra jellemző. Hozzátette: jellemző, hogy a kockázatos ügyfelek egyik társaságtól a másikhoz vándorolnak, a közös adatbázis ezt is ellehetetlenítené.

„Nyitott kapukat döngetnek” a biztosítók

Biró szerint a társaságok „nyitott kapukat döngetnek” a pénzügyi hatóságnál, hiszen a CEDAM-ban az országban bejegyzett mindegyik gépkocsi szerepel, ráadásul más nyilvántartásokkal – például a gépkocsi-nyilvántartó hivatal (RAR) rendszerével – is egyre hatékonyabb az összeköttetés, ezért az új összesítést már csak a biztosítóknak kellene bővíteniük az okozott károkra vonatkozó adatokkal.

A szakember azt is elmondta: külföldön egyre ritkább, hogy külön árulják a kötelező és a fakultatív jellegű kötvényeket, például már Magyarországon is együtt lehet ezeket megvásárolni, árban pedig nincs nagy különbség. „Ha mindenki minden eshetőségre biztosított, nincs miért csalni, és ebből a szempontból az sem fontos, hogy ki a vétkes a balesetben” – magyarázta Biró.

Kifejtette: vannak kockázatosabb gépkocsiparkok, amelyek nagyobb eséllyel keverednek balesetbe, ilyen például a képviselőház és a szenátus állománya – „a honatyák sietnek, száguldoznak, sok balesetet okoznak vagy szenvednek el”, de hasonló a helyzet a szállítócégekkel, gyorspostákkal. „Ezek biztosítása kész öngyilkosság a társaságok számára, ezért próbálják kiszűrni, abban reménykednek, hogy nem náluk, hanem a konkurenciánál vásárolnak kötvényt” – magyarázta Biró Albin.

Hangsúlyozta: a kötelező kötvény eladását nem lehet visszautasítani egyetlen ügyfél esetében sem, így a vállalatok csak úgy tudják védeni magukat, ha a kockázatos klienseknek magasabb díjat szabnak meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is
2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte
2024. április 12., péntek

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”

A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”
2024. április 12., péntek

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban

Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban
2024. április 12., péntek

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele

A magyar és román piacnak köszönhetően nőtt az osztrák SW Umwelttechnik építőipari vállalat értékesítési árbevétele 2023-ban, üzemi eredménye és nyeresége azonban kissé csökkent – derül ki a cég honlapján pénteken publikált éves jelentésből.

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele
2024. április 12., péntek

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára

Újabb rekordot döntött az arany ára: a Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint pénteken a csütörtöki 347,0367 lejről 359,6861 lejre nőtt a hivatalos árfolyam.

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára