Népszerűbb a netes bankolás

Népszerűbb a netes bankolás

Egyre népszerűbb az internetes bankolás a kelet-közép-európai országokban – derül ki az Erste Group legfrissebb régiós felméréséből. A Horvátországban, Ausztriában, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon a 15-65 év közötti, bankkapcsolattal rendelkező lakosok körében készített kutatás azt vizsgálta, hogy mely csatornákat használják az emberek a leginkább.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 19., 17:152014. augusztus 19., 17:15

A felmérés adatai szerint a netes bankolás mértéke az összes országban nőtt. A trendek alakulásához jelentős mértékben hozzájárult a mobileszközök folyamatos terjedése, mely a régió valamennyi országában rendkívül dinamikus. A felmérésből kiderül az is, hogy az okostelefonnal vagy táblagéppel való ügyintézés iránt inkább a fiatalabbak nyitottak.

Ugyanakkor bár az elektronikus bankolás népszerűsége töretlenül nő, az ügyfelek továbbra is számítanak a fiókokra. Az ügyeiket kizárólag bankfiókokban intézők aránya Romániában a legmagasabb (73 százalék), a magyarok 61 százalékos aránnyal a középmezőnybe tartoznak.

A kizárólag elektronikus csatornákat használók aránya Csehország és Szlovákia kivételével elenyésző, míg az elektronikus csatornákat és a bankfiókokat egyaránt használó ügyfelek aránya Ausztriában 45, Szlovákiában 44, Csehországban 43 százalékos. Magyarországon ez az arány 33 százalék, a legalacsonyabb eredmény pedig Romániában született, ott 17 százalék használja vegyesen a fiókokat és az elektronikus megoldásokat.

A hitelfelvétellel, vagyontervezéssel vagy megtakarításokkal kapcsolatos tanácsadásért a legtöbb kelet-közép-európai ügyfél még ma is a bankfiókot választja. Az elektronikus csatornák leginkább akkor jutnak szerephez, amikor gyors és egyszerű szolgáltatásra van szükség, például a számlaegyenleg ellenőrzésére vagy átutalásra - olvasható a közleményben.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában

Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában
2024. május 08., szerda

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között

Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között
2024. május 08., szerda

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben
2024. május 08., szerda

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár

Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár
2024. május 07., kedd

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg

Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg
2024. május 07., kedd

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára

A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára
2024. május 07., kedd

Stagnált az új autók piaca, a Dacia és a Toyota volt a legnépszerűbb az első négy hónapban

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).

Stagnált az új autók piaca, a Dacia és a Toyota volt a legnépszerűbb az első négy hónapban
2024. május 05., vasárnap

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta

Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta
2024. május 05., vasárnap

Enyhén csökkent áprilisban a nyugdíjasok száma; az átlagnyugdíj 2248 lej volt

Idén április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4274-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2248 lej volt – közölte vasárnap az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) közzétett adataiból.

Enyhén csökkent áprilisban a nyugdíjasok száma; az átlagnyugdíj 2248 lej volt
2024. május 03., péntek

Késélen táncol a búza jövedelmezősége, de meglódult a repce és a napraforgó ára

Lassú emelkedésbe kezdtek a hónapokig mélyponton álló szalmás gabonafelvásárlási árak, de ennél látványosabb drágulás elé néz a két legkeresettebb olajos növény, a repce és a napraforgó.

Késélen táncol a búza jövedelmezősége, de meglódult a repce és a napraforgó ára