Nem „fulladtak bele” a medencébe Parajdon

Nem „fulladtak bele” a medencébe Parajdon

Fotó: wellnesspraid.ro

Bár sokáig egy magáncéget keresett a parajdi wellnessközpont üzemeltetésére, az önkormányzat nem bánta meg, hogy nem találta meg. Szükségszerűségből vágott bele, most meg nem engedné ki a kezéből.

Szucher Ervin

2017. február 07., 14:472017. február 07., 14:47

„Nem volt könnyű az indulás, de az embert érik kellemes meglepetések az életben” – szögezte le Parajd polgármestere, Bokor Sándor, amikor a wellnessközpont üzemeltetéséről kérdeztük. Mint ismert, a kétezres évek végén nagy felhajtással elkezdett beruházás sokáig kihasználatlan maradt, mivel az önkormányzat többszörös próbálkozás után sem talált üzemeltetőt.

Naponta félezren is látogatják

A parajdiak egy, a fürdőturizmusban tapasztalattal rendelkező magáncéget szerettek volna megbízni a 95 százalékban kormánypénzből épült és már 2011-ben átadott fürdő működtetésével. „Mindig azt mondtam, hogy a privát menedzsment jobb, mint az állami, esetünkben az önkormányzati. De a tárgyalásokon kiderült, hogy mindenkit csak a gyors nyereségszerzés érdekelt, holott egy ilyen jellegű létesítmény esetében minden évben kell valamit renoválni vagy legalábbis javítani” – vázolta a helyzetet a polgármester.

Az eltelt másfél év eredményei a Bokor által felvállalt kényszermegoldást igazolják: az önkormányzat ma már nem engedné ki a kezéből a bánya lejárata és a sószoros között fekvő 3,2 millió eurós beruházással épült fürdőt. Felbuzdulva a létesítmény látogatottságán, a wellness mellé a község vezetése nyitott medencéket is építene, illetve további parkolóhelyeket alakítana ki. Bokor Sándort nem zavarná, ha a fürdő által termelt nyereség nem maradna a községháza számláján; a polgármester sokkal észszerűbbnek tartja, ha a pénzt újabb beruházásokra fordítanák. A legutóbbi befektetés a központ és a fürdő közötti út szélesítése és újraaszfaltozása volt, amelyet a tél beállta előtt éppenhogy csak sikerült befejezni.

Amint Bokor Sándor mondja, a nyereséget nemcsak pénzben lehet számolni, a másfél esztendő alatt már több mint 150 ezer személy által látogatott központ léte önmagában is nagy nyereség a sóvidéki település számára. A 32-33 fokos, bevizsgált, sós termál-, illetve édesvízzel feltöltött medencéket gyakran akár naponta félezren is látogatják, holott a kapacitás mindössze 250 és 280 között mozog.

Nem fér a bőrébe a nagyközség

A faluturizmusáról híres nagyközség vezetése nem zárja ki a magántőke bevonását sem. Bokor Sándor egy olyan beruházót keres, aki hajlandó egy étteremmel és bárhelyiséggel ellátott gyógyszállodát építeni a komplexum tőszomszédságába. Az elképzelések szerint a két ingatlant folyosó kötné össze. Segítségként az önkormányzat telket is biztosítana a potenciális beruházónak. Az elöljáró annyit volt hajlandó elárulni, hogy tárgyalást folytat egy komolynak látszó befektetőcsoporttal.

„Parajd már kinőtte magát, úgy is fogalmazhatnék, hogy nem fér a bőrébe. Nemcsak a wellnessközpont, az átépített, modern strand is kicsinek bizonyul, sokszor a sóbányában is túl sok a látogató. Arról nem is beszélve, hogy az autók nem férnek a településen. Mindez arra utal, hogy Parajdnak van keletje, ezért a továbbiakban is fejlesztésekben kell gondolkodnunk” – szögezte le Bokor Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD