Megvétózott áramelosztás Bihar megyében

Megvétózott áramelosztás Bihar megyében

A Bihar megyei prefektúra törvénytelennek tartja azt a partnerséget, amely révén a nagyváradi önkormányzat az RCS&RDS vállalattal és a napenergiát termelő gyapjui park fejlesztőjével, a Delalina Kft.-vel közösen saját villamosenergia-hálózat kialakítását tervezte.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. május 21., 20:082015. május 21., 20:08

A megegyezést jóváhagyó tanácsi határozatot ezért visszaküldte a helyi képviselőkhöz, hogy azok érvénytelenítsék a hatáskörüket túllépő döntést – tájékoztatott csütörtökön Claudiu Pop kormánymegbízott.

Erre a lépésre számítani lehetett, hiszen – mint arról lapunk korábban beszámolt – az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke, Nicolae Havrileţ már jelezte: a törvény szabta monopólium térségenként kizárólag egyetlen áramelosztót engedélyez, a szolgáltatást koncesszionáló Electrica mellett párhuzamosan nem működhet más hálózat.

Alice Lupeş, a prefektúra jogi osztályának vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a váradiak ettől függetlenül bármilyen engedélyezett szolgáltatóval szerződést köthetnek, mert az Electrica monopóliuma kizárólag az áramelosztásra vonatkozik, nem pedig magára a szolgáltatásra. Claudiu Pop hozzátette, épp az Electrica jelzésének eleget téve fordultak az ANRE-hez, amely figyelmeztetett, hogy a helyi közgyűlés nem kezdeményezhet és dönthet olyan kérdésekben, amelyekre általános érvényű törvényi szabályozás létezik. Márpedig az energetikai szolgáltatásról kizárólag az országos testület dönthet.

„Az áramelosztásra csak az ANRE által engedélyezett és a gazdasági minisztériummal szerződésben álló vállalatok foglalkozhatnak\" – magyarázta Lupeş. Az ANRE-től kapott válasz alapján az említett partnerség egyik szereplője sem kapott erre licencet, az áramelosztáshoz pedig még az Electrica előzetes jóváhagyása is szükséges lenne.

Mint korábban megírtuk, a telekommunikációs szolgáltatóként ismert nagyváradi vállalat idén valamennyi versenytársát alálicitálta, így egy éven keresztül tőle vásárolja az elektromos energiát a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) a partiumi megyeszékhely villamosainak működtetéséhez.

A Teszári Zoltán üzletember tulajdonában lévő részvénytársaság a már ismert stratégiájával robbant be az energetikai piacra is, és jelen pillanatban a legolcsóbban kínálja az áramot Romániában. Összesen hét, napenergiát termelő parkot birtokol, amelyek összesen 23,5 megawatt zöldenergiát termelnek. A működési engedélyt már megkapták, és hivatalos kereskedőként jegyzik az energiabörzén, ugyanakkor tervei között szerepelt, hogy szolgáltatóként a város vállalataihoz és háztartásaihoz is eljusson.

Teszári vállalata, mint ismert, elnyerte a város vezetékrendszerének föld alá helyezésére kiírt közbeszerzési eljárást is. A most törvénytelennek minősített partnerség alapján a város kapta volna az üzletből befolyt haszon 15 százalékát – de nem kevesebb, mint évi 200 ezer eurót –, továbbá közel húsz százalékkal olcsóbban jutott volna hozzá az elektromos áramhoz, amellyel éves szinten mintegy 900 ezer eurót takarított volna meg. A prefektúra különben arra is rámutatott, hogy a minimális küszöbérték megszabása szintén törvénysértő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 18., hétfő

Romániában volt a legmagasabb az infláció februárban európai uniós összevetésben

Februárban a januárinál alacsonyabb, az előzetes értéknek megfelelő, 2,6 százalékos infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn publikált végleges adatai alapján.

Romániában volt a legmagasabb az infláció februárban európai uniós összevetésben
2024. március 18., hétfő

Csaknem 20 ezer euró: a különleges nyugdíjjal rendelkezők is megirigyelhetik a legnagyobb időskori juttatásokat

A legmagasabb romániai nyugdíj a januári emelést követően meghaladja a havi bruttó 100 ezer lejes összeget. És nem különleges nyugdíjról van szó.

Csaknem 20 ezer euró: a különleges nyugdíjjal rendelkezők is megirigyelhetik a legnagyobb időskori juttatásokat
2024. március 18., hétfő

Béremelést, jobb munkakörülményeket követelnek a kereskedelemben dolgozók

Az Alfa Kartellhez tartozó kereskedelmi szakszervezetek szövetségének (FSC) tagjai hétfőn 11 és 13 óra között a munkaügyi minisztérium előtt tüntetnek.

Béremelést, jobb munkakörülményeket követelnek a kereskedelemben dolgozók
2024. március 18., hétfő

A tavalyi rekordév után az első két hónapban is nőtt az autóipari termelés Romániában

Az év első két hónapjában 13,6 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában 2023 azonos időszakához viszonyítva – közölte hétfőn a Romániai Autógyártók Egyesülete (ACAROM).

A tavalyi rekordév után az első két hónapban is nőtt az autóipari termelés Romániában
2024. március 16., szombat

Megduplázódott Románia államadóssága a koronavírus-járvány kitörése előtti szinthez képest

48,9 százalékra nőtt tavaly Románia GDP-arányos államadóssága, éves szinten ez 1,7 százalékpontos növekedést jelent – írja a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi portál a bukaresti pénzügyminisztérium adatai alapján.

Megduplázódott Románia államadóssága a koronavírus-járvány kitörése előtti szinthez képest
2024. március 16., szombat

Jócskán „gurult” Erdélybe is a Continental gumiabroncsgyártó eurómillióiból

A Continental német autóipari konszern tavaly több mint 100 millió eurót költött romániai, nagyrészt Erdélyben található telephelyein, és 1300-zal növelte alkalmazottai számát.

Jócskán „gurult” Erdélybe is a Continental gumiabroncsgyártó eurómillióiból
2024. március 15., péntek

Elmagyarázta a miniszter, hogyan fog akár 80 százalékkal nőni a kisnyugdíjasok juttatása

Az új nyugdíjtörvény előírásai szerint a teljes szolgálati időnek tekintett munkaviszony a jelenlegi 35 évről 25 évre csökken, az e felett ledolgozott évek pedig „jutalom” nyugdíjpontokat generálnak, tehát nőni fog az időskori juttatás.

Elmagyarázta a miniszter, hogyan fog akár 80 százalékkal nőni a kisnyugdíjasok juttatása
2024. március 14., csütörtök

Kelet-európai nyomásra részsiker született az ukrán termékek uniós importjáról az Európai Parlamentben

Az Európai Bizottság szerint 2024 júniusától újabb egy esztendőre meghosszabbítanák az Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi egyezmény alapján a mezőgazdasági termékek vámmentes behozatalát. Az Európai Parlamentben korlátozásokról döntöttek.

Kelet-európai nyomásra részsiker született az ukrán termékek uniós importjáról az Európai Parlamentben
2024. március 14., csütörtök

Amilyen látványosan megugrott decemberben az átlagbér, majdnem olyan meredeken csökkent az év első hónapjában

Januárban tavaly decemberhez viszonyítva 220 lejjel (4,3 százalékkal) 4859 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Amilyen látványosan megugrott decemberben az átlagbér, majdnem olyan meredeken csökkent az év első hónapjában
2024. március 14., csütörtök

Kibocsátó, szép üzenet: döntöttek a fali gázkazánok „letekeréséről”

Az évtized végére minden új épületnek kibocsátásmentesnek kellene lennie, 2040-re pedig egyetlen fosszilis tüzelőanyaggal működő kazán sem lehet üzemben – ez a célja az Európai Parlament által frissen elfogadott irányelvnek.

Kibocsátó, szép üzenet: döntöttek a fali gázkazánok „letekeréséről”