Hirdetés

Mégsem siklik ki a CFR-privatizáció?

A Román Vasúttársaság teherszállító ágazata (CFR Marfă) privatizálásának szerdai kudarca ellenére is derűlátó a román kormány: az illetékesek szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen megszabott határidőig, június 20-ig sikerül magánkézbe adni a céget. Ennek fényében csütörtökön máris kiírták az újabb eljárást, amelyben valamivel könnyebb feltételeket szabtak a jelentkezők számára.

Balogh Levente

2013. május 16., 18:482013. május 16., 18:48

 

Így már nem kérnek banki garanciát arról, hogy rendelkeznek a cég 51 százalékának megvásárlására szükséges 180 millió euróval, elegendő egy, a hitelképességet igazoló dokumentum, és a megkövetelt üzleti forgalom mértékét is leszállították 20 millió euróra az elmúlt három pénzügyi évben. A borítékokat május 23-án bontják ki, és már aznap el is döntik, ekkor döntik el, mely cégek jutnak tovább a következő tárgyalási fordulóba.

Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön úgy nyilatkozott: nem lehet kudarcról beszélni, mivel csupán semmissé nyilvánították a korábban kiírt pályázatot, de máris kiírták az újat, és a reményei szerint akár egy hét múlva már folytatódhat is az eljárás. Rámutatott: a folyamat nem a közlekedési minisztérium hibájából akadt el, hanem a három jelentkező cégéből, mivel mindegyikük dokumentációjából hiányzott egy-egy dokumentum.

„Az egyik lehetőség az volt, hogy lemondunk a privatizációról, a másik pedig az, hogy újrakezdjük, oly módon, hogy hogy rendelkezésükre bocsássuk a szükséges időt, legtöbb egy hetet, hogy pótolják a hiányzó okmányokat. Mindhárom jelentkező komoly, erős cég, nem fantomcég, de vélhetően a rövid határidők miatt, az IMF által kitűzött időpont miatt, nem volt elegendő idejük az összes iratot összegyűjteni” – nyilatkozta a kormányfő. Leszögezte: Relu Fenechiu közlekedési miniszter legfőbb feladata most a CFR Marfă privatizációjának lebonyolítása, valamint a közlekedési Ágazati Operatív Program újraindítása. Korábban, szerda este azt is elmondta, hogy valószínűleg módosítják a tenderfüzetet is, oly módon, hogy enyhítsék a szigorú feltételeket. Egyes értesülések szerint az sem kizárt, hogy engednek a 180 millió eurós vételárból.

 Fenechiu: időben győztest hirdetünk

Relu Fenechiu miniszter is arról beszélt, hogy a pályázatok hiányosságai miatt kellett érvénytelenné nyilvánítani a kiírást, ugyanakkor újrakezdik az eljárást, így az eredeti határidő, június 20. környékén már győztest is lehet hirdetni. Közölte: bármennyire is szeretnék tiszteletben tartani a nemzetközi pénzintézetekkel kötött megállapodást, a törvényt sem hághatják át. Elmondta: az egyik pályázó azt állította, hogy banki garancialevéllel rendelkezik a vételár meglétét illetően, azonban ezt a pályázati anyaghoz nem mellékelte. Egy másik pedig azt állította, hogy a vasúti szállítás terén tevékenykedik, ám kiderült, hogy egyéb tevékenységekkel is foglalkozik. Közölte: már május 16-án – azaz csütörtökön – közzé is teszik a nemzetközi sajtóban az új pályázati kiírást, így a június 20-i határidőt legfeljebb 2-3 nappal lépik túl.

Az egyik jelentkező, a Grup Feroviar Român máris jelezte, hogy továbbra is érdeklődik a CFR Marfă privatizációja iránt.

 Keresi a megoldást az IMF

Tonny Lybek, az IMF romániai és bulgáriai képviselője csütörtökön közleményben tudatta: tudomásul vették az eljárás kudarcát, és a továbbiakban egyeztetnek a román hatóságokkal a lehető legjobb megoldás megtalálásáról. Mint ismeretes, az IMF-fel megkötött készenléti hitelszerződés egyik feltétele az, hogy a román kormánynak magánkézbe kell adnia a veszteséges állami vállalatokat.

Mint arról beszámoltunk, a CFR Marfă 51 százalékos többségi tulajdonának megvásárlására két, magánkézben levő vasúttársaság, a Grup Feroviar Român (GFR),illetve a Transferoviar Grup,jelentkezett, amely az osztrák Donau-Finanz GmbH & Co KG Austriával társulva pályázott. A harmadik jelentkező az amerikai OmniTrax volt. A beérkezett ajánlatok átvizsgálására az előzetesen bejelentett menetrend értelmében szerdáig nyílt lehetőség, ekkor kellett volna nyilvánosságra hozni azoknak a vállalatoknak a listáját, amelyek alkalmasak lehetnek a részvénypakett megvásárlására.

Ezek után a cégeknek zárt borítékos ajánlatot kellett volna tenniük május 27-éig, majd következtek volna a tulajdonképpeni tárgyalások a versenyben maradt vállalatok képviselőivel.

Relu Fenechiu gazdasági miniszter még a múlt heti borítékbontáskor közölte: rendkívül szigorúak a privatizációs feltételek. A jelentkezőknek egyrészt tízmillió eurós garanciát kellett volna letétbe helyezniük, majd a következő szakaszba tovább jutó pályázóknak bizonyítaniuk kellett volna, hogy jelentkeznek a cég vételáraként megszabott 180 millió euróval.

Fenechiu azt is elmondta, hogy a román fél megkapta a nemzetközi pénzügyi intézmények és az Európai Bizottság elvi beleegyezését arra, hogy eltörölje a CFR Marfă román állammal szembeni adósságait, amelyek összege 1,5 milliárd lejre rúg. A cég teljes adóssága egyébként meghaladja a kétmilliárd lejt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól

Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban

Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban
2026. június 08., hétfő

A Wizz Air az első európai fapados légitársaság, amely merész változtatást hajt végre

A magyar Wizz Air légitársaság az első európai fapados légitársaság, amely bevezeti az internethasználatot.

A Wizz Air az első európai fapados légitársaság, amely merész változtatást hajt végre
2026. június 08., hétfő

Egyetlen lejjel nőtt májusban az átlagnyugdíj

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Egyetlen lejjel nőtt májusban az átlagnyugdíj
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

A bankok cáfolják a trükközést és perelni készülnek a ROBOR miatt kiszabott rekordbírság ellen

Ahogy az várható volt, a bankok nem nyugszanak bele a Versenytanács döntésébe, amellyel összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz pénzintézetre a versenyszabályok megsértése miatt.

A bankok cáfolják a trükközést és perelni készülnek a ROBOR miatt kiszabott rekordbírság ellen
2026. június 07., vasárnap

Rekordbírsággal sújtotta a kamatlábbal trükköző bankokat a Versenytanács

A Versenytanács összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz bankra a versenyszabályok megsértése miatt.

Rekordbírsággal sújtotta a kamatlábbal trükköző bankokat a Versenytanács
2026. június 05., péntek

Hamarosan pénz áll a házhoz: újabb 2,62 milliárd eurót kaphat meg Románia a helyreállítási forrásokból

Kedvezően véleményezte az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa Romániának az uniós helyreállítási mechanizmus (PNRR) keretében benyújtott negyedik kifizetési kérelmét, így az ország rövidesen megkapja az ebben szereplő 2,62 milliárd eurót.

Hamarosan pénz áll a házhoz: újabb 2,62 milliárd eurót kaphat meg Románia a helyreállítási forrásokból
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nem lehet műtrágya nélkül mezőgazdaságot működtetni Európában, késnek a megoldások

Nehéz helyzetbe került az európai mezőgazdaság, miután a közel-keleti és az ukrajnai háború következtében az egekbe szökött a műtrágya ára. Vincze Loránt EP-képviselő szerint az Európai Bizottság egyelőre nem találta meg a műtrágyaválságból kivezető utat.

Nem lehet műtrágya nélkül mezőgazdaságot működtetni Európában, késnek a megoldások
2026. június 05., péntek

Váratlan fordulat: kicsit jobban teljesített a román gazdaság, de örömködésre azért nincs okunk

Az idei első negyedévben a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal csökkent Románia bruttó hazai terméke (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Váratlan fordulat: kicsit jobban teljesített a román gazdaság, de örömködésre azért nincs okunk
2026. június 04., csütörtök

Újra aranyat ér a repce: rekordközeli árakra számíthatnak a gazdák

A repce iránt mutatkozik jelenleg a legerősebb kereslet az olajosnövény-piacokon. A biodízelgyártás növekvő alapanyagigénye, az energiapiacok bizonytalansága és a szűkös globális készletek együttesen magas árszintre emelték a repce jegyzését.

Újra aranyat ér a repce: rekordközeli árakra számíthatnak a gazdák
Hirdetés
Hirdetés