Még mindig Teszári a leggazdagabb erdélyi magyar

A nagyváradi Teszári Zoltán az egyedüli magyar nemzetiségű romániai üzletember a tíz leggazdagabb román toplistáján, amelyet a Forbes Románia magazin tett közzé pénteken.

Krónika

2013. október 27., 16:372013. október 27., 16:37

Az ötszáz legvagyonosabb vállalkozó rangsorát közzétevő folyóirat szerint a leggazdagabbak vagyona összesen csaknem 20 milliárd eurót tesz ki, ami 1,6 milliárd euróval kevesebb a tavalyinál. A rangsorban szereplők mintegy 200 ezer embert foglalkoztatnak cégeiknél. Az első helyen Ioan Niculae, az Interagro cégcsoport tulajdonosa áll, akinek vagyonát 1,1 milliárd euróra becsülték. Niculaénak főként az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban vannak beruházásai, de a futballba is befektetett, ő az Astra Giurgiu román élvonalbeli csapat tulajdonosa. A második helyen Dan Grigore Adamescu áll 950 millió eurós vagyonnal, ő a biztosítási piacon és a médiában van jelen. A harmadik helyen Frank Timiș bányaipari beruházó osztozik Ion Tiriac volt román sportcsillaggal, vagyonukat 850 millió euróra becsülte a folyóirat. A távközlés és média területén tevékenykedő Teszári Zoltán a kilencedik helyet foglalja el, az ő vagyonát 370 millió euróra becsülték.

A toplistán szereplő személyek vagyonának az átlaga 39 millió euró, a legkisebb vagyon, amellyel a rangsorba be lehetett kerülni, 5 millió euró. Az ötszáz leggazdagabb között 47 nő van. A legtöbb gazdag ember (csaknem kétszáz) Bukarestben él, a második helyen Kolozsvár áll, itt 34 toplistás üzletember székhelye található.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Fagykárok: 11 millió euróra pályázhatnak a romániai gyümölcstermesztők és bortermelők

Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.

Fagykárok: 11 millió euróra pályázhatnak a romániai gyümölcstermesztők és bortermelők
2025. szeptember 10., szerda

Románia még az adó- és áfaemelésekkel is képtelen lefaragni a költségvetési hiányt

Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a hiánycélt.

Románia még az adó- és áfaemelésekkel is képtelen lefaragni a költségvetési hiányt
2025. szeptember 10., szerda

Húsznál is több, akár havi 30 ezer lejt is kereső vezetőt menesztett az állami cégek éléről a gazdasági miniszter

21 állami vállalat különleges ügyvezetőjét menesztette Radu Miruță gazdasági miniszter, egyesek közülük akár 30 000 lejes fizetést is kaptak – ezt maga a tárcavezető jelentette be kedden este.

Húsznál is több, akár havi 30 ezer lejt is kereső vezetőt menesztett az állami cégek éléről a gazdasági miniszter
2025. szeptember 10., szerda

Rekordnagyságú a leggazdagabb amerikaiak vagyona, Elon Musk előnye óriási

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll – számolt be a Forbes magazin.

Rekordnagyságú a leggazdagabb amerikaiak vagyona, Elon Musk előnye óriási
2025. szeptember 09., kedd

Sereghajtó Románia a vonatok pontossága terén, Magyarország sokkal jobban áll

Románia az utolsó helyen áll az Európai Unió tagállamai között akkor is, ha a vonatok pontosságát vesszük górcső alá, messze elmaradva a vasúti közlekedés terén legjobban teljesítő országoktól.

Sereghajtó Románia a vonatok pontossága terén, Magyarország sokkal jobban áll
2025. szeptember 09., kedd

Újabb csúcson az arany ára

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany kedden 506,4161 lejt ér, 3,8344 lejjel (0,76 százalékkal) többet, mint hétfőn (502,5817 lej). Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.

Újabb csúcson az arany ára
Újabb csúcson az arany ára
2025. szeptember 09., kedd

Újabb csúcson az arany ára

2025. szeptember 09., kedd

Tovább nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya
2025. szeptember 09., kedd

Hol fájt Ciolacunak a deficit? Újabb koalíciós adok-kapok

Marcel Boloș, aki az első Ciolacu-kormány pénzügyminisztere volt 2023 júniusától 2024 decemberéig, azt állítja, hogy többször is figyelmeztette Marcel Ciolacut a növekvő költségvetési hiányra, de kijelentését nem vették figyelembe a kormányban.

Hol fájt Ciolacunak a deficit? Újabb koalíciós adok-kapok
2025. szeptember 09., kedd

Cáfolja a kormány, hogy emelnék a nyugdíjkorhatárt, bár Bolojan arról beszélt, hogy ez elengedhetetlen

Cáfolta kedden a kormány, hogy az általános nyugdíjkorhatár emelését fontolgatja – a reakció annak nyomán született, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök hétfőn este arról beszélt: elengedhetetlen a nyugdíjazási korhatár emelése.

Cáfolja a kormány, hogy emelnék a nyugdíjkorhatárt, bár Bolojan arról beszélt, hogy ez elengedhetetlen
2025. szeptember 08., hétfő

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában