Kissé erőre kapott a román deviza

Kissé erőre kapott a román deviza

Enyhén erősödött hétfőn a lej a fontosabb devizákhoz képest, miután a kormány vasárnap bejelentette, hogy hatályon kívül helyezi a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítását célzó sürgősségi rendeletet, szakértők szerint azonban a helyzet inkább a makrogazdasági környezetnek és a kedvező nemzetközi konjunktúrának tudható be.

Bálint Eszter

2017. február 06., 19:082017. február 06., 19:08

„A devizapiac már az elmúlt hét végén relaxáltabbá vált. A lej még ahhoz képest is teret nyert hétfőn, azonban nem beszélhetünk erőteljes mozgásról\" – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Claudiu Cazacu, a XTB Románia vezető gazdasági elemzője.

Az enyhe növekedés oka véleménye szerint az, hogy Románia jelenlegi makrogazdasági környezete tudja mérsékelni a kialakult egyensúlyvesztés által okozott negatív hatásokat. vagyis – tette hozzá – a piacok nem csak önmagában véve a mostani helyzetre reagáltak, hanem figyelembe vették a makrogazdasági kilátásokat is, miután Románia gazdasága jól alakult tavaly nem csak regionális, hanem európai uniós viszonylatban is.

„Optimisták az idei évre vonatkozó kilátások: bár a költségvetés túlzottan derűlátó, jelentős gazdasági növekedés várható. Úgy tűnik, hogy a politikai aggodalmak nem ijesztették meg annyira sem a külföldi, sem a hazai tőkét, hogy az a lej folyamatos értékvesztését és a kamatok ingadozását eredményezze, leszámítva ugyebár a múlt hét közepét, amikor intenzíven megnyilvánult, de csak rövid ideig tartott\" – magyarázta a szakember. Hozzátette azonban, hogy ez nem jelent biankó csekket a globális piacok részéről, mivel ezt a hozzáállást a nemzetközi összefüggésekben kell szemlélni, amit most nagyban meghatároz a külföldi tőzsdék felfele ívelése, az Amerikai Egyesült Államok börzéi például történelmi csúcson vannak.

A plénum előtt a büdzsé

A parlament két háza hétfőn együttes ülés keretében kezdte meg a 2017-es évi állami és társadalombiztosítási költségvetés plenáris vitáját, a végszavazásra várhatóan kedden kerül sor. A büdzsé tervezetét Sorin Grindenu miniszterelnök ismertette. Emlékeztetett, a 2017-es költségvetés egy 815,195 milliárd lejes bruttó hazai termékkel (GDP) és 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel rendelkező makrogazdasági környezetben helyezkedik el.

„Az éves költségvetés fontos momentum Románia, a kormány, valamint a parlament számára, mivel prioritáslista készül valamennyi rövid- és közepes távú tervről és programról. Talán az egyetlen olyan pillanat, amikor a politikai nyilatkozatok szavainak helyét az állami és a társadalombiztosítási költségvetésben szereplő számok rideg valósága veszi át. Így hozzá tudunk járulni, hogy 2017-ben javuljon a románok életminősége, anélkül, hogy azt a látszatot keltenénk, hogy mindenki elégedett lesz\" – nyilatkozta a két ház együttes ülésen tett felszólalásában a miniszterelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD