Kifogásolja a magáncsődöt a Nemzetközi Valutaalap

Kifogásolja a magáncsődöt a Nemzetközi Valutaalap

„Rendkívül aggasztónak” találja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), hogy a bukaresti kormány hatástanulmány és megfelelő háttértámogatás nélkül akarja elfogadni a magáncsőd intézményének bevezetésére vonatkozó tervezetet. 

Kőrössy Andrea

2015. január 26., 16:292015. január 26., 16:29

Az IMF kifogásairól hivatalos levélben értesítette a parlamentet, az igazságügyi és pénzügyi minisztériumot, a Román Nemzeti Bankot (BNR), valamint a képviselőház jogi bizottságát. A levél szerint a valutaalap „támogatja a magánszemélyek fizetésképtelenségére vonatkozó jogszabály megalkotását”, de meglátásuk szerint „az érintett felekkel való egyeztetés nélkül” kétséges, hogy a tervezet eléri-e célját.

„Amennyiben a törvényt nem dolgozzák ki a legapróbb részletekig, az elképzelésnek negatív hatásai lesznek a pénzpiacra nézve” – olvasható a levélben, amelyet Andrea Schaechter, a valutaalap romániai küldöttségének vezetője és Elisabetta Capannelli, a Világbank menedzsere írt alá. Az IMF szerint a romániai hatóságoknak más országok, főként az európai uniós tagországok példájából kellene inspirálódniuk.

A valutaalap ugyanakkor amiatt is kifejezte aggodalmát, hogy a kormány egy másik elképzelése szerint a devizahitelesek megsegítése érdekében a hitelszerződések megkötésekor érvényben lévő árfolyam alapján váltanák át a külföldi pénznemet euróba, az adósok pedig ez alapján fizetnék a kölcsön törlesztőrészleteit.

Victor Ponta miniszterelnök hétfőn újságírói kérdésre úgy nyilatkozott: nem olvasta az IMF hivatalos levelét, a kormány pedig nem tervezi, hogy erről tárgyaljon a hitelintézet képviselőivel. „Amennyiben a valutaalap vezetői igénylik ezt, a parlamenttel kell tárgyalniuk az ügyről” – fogalmazott a kormányfő.

A magáncsődre vonatkozó tervezetet a szenátus még tavaly egyhangúlag fogadta el, a jogszabályt pedig jelenleg a képviselőház bizottságai vitatják. Az elképzelést a hazai pénzintézetek is bírálták. A tervezet szerint a fizetésképtelenné nyilvánítást azok a magánszemélyek kérhetik, akik a törlesztőrészlet befizetésének határideje után 30 nappal legalább két különböző kölcsönt nem tudnak leróni minimum két eltérő hitelezőnek.

A hitelező abban az esetben kérheti a magánszemély elleni csődeljárás kezdeményezését, ha a tartozás meghaladja a 25 ezer lejt. Amennyiben egy magánszemélyt fizetésképtelenné nyilvánítanak, köteles lesz minden tervezett kiadását jelenteni a csődvédelmi biztosnak, akinek vétójoga lesz a tranzakciókkal és a bevételek elköltésének módjával kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD