Kevesebb az állástalan az Európai Unióban

Kevesebb az állástalan az Európai Unióban

Fotó: MTI

Az EU egészében és az euróövezetben egyaránt csökkent a munkanélküliség júliusban. Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala által kedden közzétett felmérés szerint az EU 28 tagállamában júliusban 9,5 százalék volt a munkanélküliség az előző havi 9,6 százalékkal szemben, ez 2011 júniusa óta a legalacsonyabb ráta.

Hírösszefoglaló

2015. szeptember 01., 21:452015. szeptember 01., 21:45

2015. szeptember 01., 22:002015. szeptember 01., 22:00

Az euróövezetben a júniusi 11,1 százalékról 10,9 százalékra, 2012 februárja óta a legalacsonyabb szintre csökkent az állástalanok aránya. Az Eurostat becslése szerint az EU 28 tagországában 23 millióan voltak munka nélkül, ebből 17,5 millióan az eurózónában. A munkanélküliek száma tavaly júliushoz képest 1,648 millióval csökkent.

A múlt év júliusához viszonyítva az EU 23 tagállamában mérséklődött, háromban nőtt, Belgiumban és Romániában pedig változatlan, 6,8 százalékos maradt a munkanélküliségi ráta. A bukaresti statisztikai intézet keddi közleménye rámutat: júliusban országos szinten 630 ezer, 15 és 74 év közötti állástalant tartottak nyilván, ami 3 ezerrel több a júniusban regisztrált munkanélküliek számához viszonyítva.

Júliusban Németországban volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, 4,7 százalék, majd Csehország és Málta (mindkettő 5,1 százalék) következik.

Görögországban viszont 25 százalékos, Spanyolországban pedig 22,2 százalékos munkanélküliséget regisztráltak. A legnagyobb csökkenést Bulgáriából jelentették, ahol 11,5 százalékról 9,4 százalékra csökkent a munkanélküliség.

Spanyolországban 2,1 százalékponttal 22,2 százalékra, Görögországban pedig májusi adatok szerint 2 százalékponttal 25 százalékra mérséklődött az állástalanok aránya. Finnországban ezzel szemben 8,7 százalékról 9,7 százalékra, Franciaországban 10,3 százalékról 10,4 százalékra, Ausztriában pedig 5,7 százalékról 5,8 százalékra nőtt a munkanélküliség.

Csökkent a munkanélküliség a fiatalok körében is. Az EU 28 tagállamában idén júliusban 20,4 százalék, az eurózónában pedig 21,9 százalék volt a munkanélküliség a 24 év alatti korosztályban az egy évvel korábbi 22 százalékkal, illetve 23,8 százalékkal szemben. A fiatalok között 51,8 százalékkal Görögországban volt a legnagyobb az állástalanok aránya, utána Spanyolország (48,6 százalék), Horvátország (41,3 százalék) és Olaszország (40,5 százalék) következik.

Németországból ezzel szemben 7,0 százalékos, Máltáról 8,7 százalékos, Észtországból pedig 9,5 százalékos rátát jelentettek. Az Eurostat összesítésében Magyarországról nem közöl júliusi adatot. A hivatal szerint júniusban 6,9 százalék volt a munkanélküliség a tavaly júliusi 8,2 százalékkal szemben. A 24 év alatti korosztályban júniusban 17,9 százalék volt az állástalanok aránya, míg tavaly júliusban még 21,5 százalékot regisztráltak. A budapesti Központi Statisztikai Hivatal múlt heti jelentése szerint május-júliusban 306 ezer volt a munkanélküliek száma Magyarországon, 51 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, és a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal 6,8 százalékra csökkent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék

Az európai uniós tagállamok közül Romániában az egyik legnagyobb a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között – hívta fel a figyelmet a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia Alapítvány az Eurostat 2022-es adatait idézve.

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék
2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is