Kampányolnak a büdzsével – Több pénz a hírszerzésnek

Kampányolnak a büdzsével – Több pénz a hírszerzésnek

Fotó: Gov.ro

Számos területről készül támogatást elvonni a kormány, amely jelentős összegeket csoportosít át más ágazatokhoz a héten esedékes, idén immár második költségvetés-kiigazítás keretében – derült ki a büdzsémódosítás nyilvánosságra hozott tervezetéből. 

Kőrössy Andrea

2014. szeptember 28., 19:432014. szeptember 28., 19:43

A kabinet egyebek mellett az államelnöki hivatal, a képviselőház, az alkotmánybíróság, a Román Akadémia, a gazdasági, az oktatási, a művelődésügyi, valamint a sport- és ifjúsági minisztérium költségvetését készül csökkenteni, ugyanakkor pluszösszeget biztosít a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI), a Külügyi Hírszerzésnek (SIE), a kormányőrségnek (SPP), a különleges kommunikációs szolgálatnak (STS), illetve a szenátusnak és az ombudsmannak.

Az autópályákra szánt összeget is csökkentik

A tervezet szerint ugyanakkor közel 4 milliárd lejjel – 900 millió euróval – csökkentik azt a költségvetést, amelyből az államnak a vissza nem térítendő európai uniós finanszírozással megvalósuló projektek önrészét kellene biztosítania – az összegből több mint egymilliárd lejt autópálya-építésre szánt eddig a kabinet.

A kormány mindemellett arra számít, hogy a tervezetthez képest idén 1,47 milliárd lejjel kevesebb összeg fog befolyni az államkasszába: a kiesést főként a befizetés szempontjából távolról sem kielégítő általános forgalmi adó (áfa/TVA) okozza, amely esetében a kabinet több mint 813 millió lejes hiányra számít. Emellett 471 millió lejes kiesésre számítanak a nem adójellegű bevételek tekintetében, 305 millió lejes mínuszra az EU által a különböző projektek kifizetése után elszámolt támogatás kapcsán és 94 millió kevesebb bevételre más adók tekintetében.

A kabinet ezzel szemben a költségvetés-kiigazítás nyomán a profitadóból 190 millióval lejes, míg a magántulajdon után fizetendő illetékből 19,7 millió lejes pluszbevételre számít. Összességében a becslések szerint az államkassza jövedelme, illetve kiadása éves szinten egyaránt 1,4 milliárd lejjel mérséklődik, a deficit ugyanakkor változatlanul a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százaléka körül alakul.

Választási pénz az önkormányzatoknak?

A tervezetből az is kiderül, hogy a büdzsékiigazítás nyomán a kormány 1,16 milliárd lejt különít el az általános forgalmi adóból befolyó összegből a helyi önkormányzatok számára, ehhez hozzájön további egymilliárd lej az Országos Településfejlesztési Programon (PNDL) keresztül, az EU-s projektek társfinanszírozására szánt költségvetés megvágásával pedig még 100 millió lejt osztanak szét a helyi hivataloknak a kultúrotthonok és sportlétesítmények korszerűsítésére, fejlesztésére.

Ez jóval nagyobb összeg, mint amennyit tavaly fordított a helyi önkormányzatokra a kabinet: 2013 első költségvetés-kiigazítása során ugyan 600 millió lejjel növelték a vidékfejlesztési minisztérium büdzséjét, de a második módosításnál 300 millió lejt vontak el a szaktárcától.

Az önkormányzatok ráadásul tavaly elsősorban a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékos személyek juttatásának kifizetésére, valamivant adósságaik törlesztésére kaptak pluszpénzeket. A helyi képviselőtestület számára legutóbb 2012-ben, a parlamenti választásokat megelőző büdzsékiigazítás során utalt ki a kormány ugyancsak egymilliárd lejt az áfából befolyó összegből.

A tervezet szerint az 1,16 milliárd lejből 50 milliót a megyei szintű decentralizált intézmények támogatására, 194 millió lejt a helyi szintű intézmények fejlesztésére biztosítanak, ugyanakkor 542 millió lejt „az önkormányzatok és a vidékfejlesztési minisztérium igénylésére utaltak ki”, további 380 millió lejes plusztámogatásra pedig „a helyi költségvetés kiegyenlítése érdekében” volt szükség. A szaktárca idei költségvetése összességében 1,5 milliárd lejjel bővül, ehhez adódik még hozzá az önkormányzatoknak kiosztott 1,16 milliárd lej.

Victor Ponta miniszterelnök a múlt hétfői kormányülés előtt úgy nyilatkozott: a költségvetés-kiigazításra vonatkozó intézkedéseket az Európai Bizottság képviselőivel folytatott tárgyalások alapján hozzák meg. A kormányfő ugyanakkor leszögezte: a fizetésekre és más juttatásokra előirányzott összegeket az év végéig biztosítani tudják. „A továbbiakban meglátjuk, mit tudunk támogatni, mit tudunk adni az egészségügynek, a helyi fejlesztéseknek” – fogalmazott Ponta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a februári 7,23 százalékról 6,61 százalékra csökkent márciusban az éves infláció Romániában.

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly
2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban