Jöhet a fizetésemelés – Cioloş szerint tartható a deficitcél

Jöhet a fizetésemelés – Cioloş szerint tartható a deficitcél

Tíz százalékkal többet vihetnek haza januártól azok a közalkalmazottak, akik az idei év folyamán nem részesültek fizetésemelésben, kihirdette ugyanis kedd este Klaus Johannis államfő a 2015/35-ös sürgősségi rendeletet szentesítő törvényt. 

Bálint Eszter

2015. november 25., 18:262015. november 25., 18:26

Amint arról korábban írtunk, a kormány rendelete csak az az egészségügyben dolgozók 25 százalékos fizetésemelését írta elő, azonban a szociáldemokrata pártiak (PSD) egy olyan módosító javaslatot is elfogadtattak menetközben a szakbizottságokban, amelynek értelmében 10 százalékkal nagyobban lesz valamennyi olyan közalkalmazott bére, aki az idei év folyamán korábban nem részesült fizetésemelésben. Ez az eddigi bejelentések értelmében főként a közigazgatásban dolgozók számára jó hír.

Amint arról beszámoltunk, egy nappal korábban még általános sztrájkot helyeztek kilátásba, s megkezdték annak az annak kirobbantásához szükséges aláírások összegyűjtésének előkészületét arra az esetre, ha az államfő nem hirdetné ki a vitatott jogszabályt. A Nemzetközi Valutaalap korábban figyelmeztette Romániát, hogy 2016-ban az adócsökkentésekkel és a béremelésekkel együtt az államháztartás hiánya meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. 

Dacian Cioloş miniszterelnök szerint azonban nincs ok aggodalomra. Kedden, miután Johannis kihirdette a jogszabályt, a kormányfő leszögezte, nem lepődött meg az elnök döntésén. Mint mondta, erről hétfőn egyeztettek, és az intézkedést meg lehet valósítani a 3 százalékos deficitcél tartásával.

Arra az újságírói kérdésre, hogy szükség lesz-e más tételek büdzséjének megnyirbálására, a kormányfő nemmel válaszolt. Hozzáfűzte ugyanakkor: a kormány azon lesz, hogy növelje az európai uniós források lehívásának hatékonyságát. „Nem nyirbálunk, azonban a befektetésekre koncentrálunk, amelyekre alapokat foglaltunk le, mind a fejlesztési minisztériumnál, mind a közlekedési tárcánál. Erőfeszítéseket teszünk az európai uniós források lehívásánál, hogy legyenek befektetetések is, ahogyan azt tervbe vettük” – jegyezte meg a miniszterelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék

Az európai uniós tagállamok közül Romániában az egyik legnagyobb a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között – hívta fel a figyelmet a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia Alapítvány az Eurostat 2022-es adatait idézve.

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék
2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is