Isărescu keményen bírálja a romániai állapotokat

Isărescu keményen bírálja a romániai állapotokat

Kemény bírálatokkal illette a jelenlegi romániai állapotokat Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke hétfőn késő délután a Változások a román gazdaságban című konferencián: egyebek mellett arról beszélt, hogy hiába teljesíti az ország az euró bevezetéséhez szükséges főbb konvergenciafeltételeket, ameddig nincs legalább egy olyan autópálya, amely átszeli a Kárpátokat.

Bálint Eszter

2014. április 08., 16:032014. április 08., 16:03

„A BNR nem mondott le az euróövezeti csatlakozásról, de rádöbbentük, hogy mindenki másképp érti. Melyek azok a mutatók, amelyektől függ, hogy 2018-ban, 2019-ben, 2022-ben vezetjük be az eurót? A konvergenciakritériumok vagy éppen más mutatók, mint például az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP). Félig viccesen, félig komolyan azt mondom, hogy a legkorrektebb határidő az, amikor egy autópálya át fog vezetni a Kárpátokon” – fogalmazott a jegybankelnök.

Isărescu igen sötétnek festette le a vállalkozói szférát. Mint hangsúlyozta, ahhoz, hogy lásd a gazdaság reális helyzetét, el kell menned egy korrekt vállalkozóhoz, s meg kell tőle kérdezned, milyen gondokkal szembesül nap mint nap.

„50-60 százalékosak nálunk az adóterhek. Hát ki tud üzletelni ilyen körülmények között?” – mutatott rá a rendszer visszásságaira a pénzügyi szakember, aki szerint az is nehézséget okoz a tisztességes üzletembereknek, hogy a nem adózók miatt tulajdonképpen egy ördögi kör alakult ki a gazdaságban, ami igen veszélyes.

Az is nagy gondja ugyanakkor Isărescu szerint a román gazdaságnak, hogy nagyfokú alultőkésítés jellemzi a vállalkozásokat. „Ez a probléma a kilencvenes évek óta fennáll. Előbb voltak az állami vállalatok, loptak, veszteségesek voltak. Aztán jöttek a magáncégek. Varsóban nem látsz annyi négykerék meghajtású nagyautót, mint Bukarestben. De még Rómában sem. Ez volt a román vállalkozó. Előbb a jacht, a ház, a nagy autó? Lehetséges ez?” – ecsetelte a további visszásságokat a jegybankelnök, aki szerint ugyanakkor a kereskedelmi bankokat is terheli a felelősség azért, ahol tartunk.

Mugur Isărescu egyébként arról beszélt, hogy az infláció és a jegybanki alapkamat már az idén nyáron meg fog felelni a maastrichti szerződésben rögzített kritériumrendszernek, szerinte azonban csak akkor szabad csatlakozni az euróövezethez, amikor az ország erre valóban készen áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD