Ingatlanpiaci útmutatót ismertettek Kolozsváron

Ingatlanpiaci útmutatót ismertettek Kolozsváron

Tavaly jelentős mértékben nőtt Kolozsváron az ingatlanpiac forgalma az előző évhez viszonyítva, leginkább kertes házak cseréltek gazdát, míg a telkek esetében enyhe visszaesés tapasztalható, az üzletkötések értéke öszszesen 284 millió euróra rúg – derül ki a Kolozsváron csütörtökön bemutatott Ingatlan-adásvételi útmutatóból, amelyet a kincses város önkormányzata és a Romániai Értékbecslők Országos Szövetsége (ANEVAR) bocsátott ki.

Kiss Előd-Gergely

2015. május 22., 14:452015. május 22., 14:45

Adrian Vascu, az ANEVAR elnöke elmondta: idén már második kiadását éli a kiadvány, így összehasonlító jellegű adataik is vannak. Tavaly összesen 28 százalékkal nőtt az adásvételek száma 2013-hoz képest, pénzbeli értékük pedig 23 százalékkal múlta felül a tavalyelőtti esztendőt.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere eközben arról beszélt, a városháza azért folytatja a tavaly megkezdett együttműködést az ANEVAR-rel, hogy a megtelepedni szándékozó ingatlanvásárlók korrekt, naprakész információval rendelkezhessenek a helyi ingatlanpiacról.

Az eseményen elhangzott, a lakások négyzetméterenkénti átlagára 1000 euróra rúg. Vascu szerint az adatokat nem torzítja erősen, hogy a közjegyzőnél esetleg kisebb összeget vallanak be a felek a tényleges eladási összegnél, ugyanis a vevőknek nem érdekük, hogy ezzel is kisebbítsék az újonnan megszerzett ingatlanuk értékét.

Az útmutatóból többek között kiderül: összesen 6355 ingatlan cserélt gazdát Kolozsváron 2014-ben, ezek közül 383 telek, 363 ház, 3749 tömbházlakás és 1860 más jellegű, például iroda vagy üzlethelyiségnek használt ingatlan. Vascu elmondta: a kutatás során a tulajdon típusa, lakónegyedi elhelyezkedése, a kifizetés módja, a terület mérete és az ár alapján osztályozták a tranzakciókat. Mint részletezte: tavaly az ingatlanvásárlások zömét, azaz 84,5 százalékát saját forrásaikból finanszírozták a vásárlók, míg 2013-ban ez az arány 75 százalékos volt.

A legtöbb üzletkötésre egyébként októberben került sor, ekkor 31,8 millió euró értékben cseréltek gazdát az ingatlanok. A legtöbb adásvételi szerződést a Monostor lakónegyedben írták alá, egész pontosan 1042-őt, azonban ami az adásvételek értékét illeti, a belváros áll az első helyen 42,3 millió euróval. Míg 2013-ban a jogi személyek, azaz intézmények, vállalatok az eladott ingatlanok 7 százalékát vásárolták meg, addig most 16,5 százalékát vették meg az épületeknek.

A kiadvány egyelőre csak a kolozsvári adásvételeket tartalmazza, de terveik szerint hamarosan az ország más nagyvárosaiban is megvalósítják az útmutatót a piac átláthatóbbá tétele érdekében. Az útmutató egyébként elérhető a városháza honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD