Eltörölt borravalóadó – Kihirdette Klaus Johannis a nyugtatörvényt

Eltörölt borravalóadó – Kihirdette Klaus Johannis a nyugtatörvényt

Kihirdette szerdán Klaus Johannis államfő a nyugtatörvényt, amelynek végleges változatában már nem szerepel a borravaló megadóztatása, az intézkedést ugyanis a parlament visszavonta.

Bálint Eszter

2015. július 01., 19:492015. július 01., 19:49

2015. július 01., 21:342015. július 01., 21:34

A döntés ettől a hónaptól érvényes, tehát a borravalót már nem fogják többé feltüntetni a nyugtákon. Az államelnöki hivatal tájékoztatása szerint Klaus Johannis aláírta a 2015/8-as számú sürgősségi kormányrendelet jóváhagyásáról szóló törvényt, amely egyes törvényi szabályozások módosításáról és kiegészítéséről szól.

A rendelet csak azt írja elő, hogy megbírságolható, ha valahol nem adnak nyugtát minden eladott termékre vagy szolgáltatásra, vagy a valós árnál kevesebbre állítják azt ki.

Amint arról több ízben is írtunk, a borravaló törvénybe foglalását a 2015/8-as számú sürgősségi kormányrendelet írta elő, amely szerint a kiegészítő juttatást külön nyugtán kell feltüntetni. Mint a jogszabály is meghatározta, borravaló alatt értendő a vásárló által önkéntesen adott, a megvásárolt javak vagy szolgáltatások árán fölüli pénzösszeg, de az a visszajáró is, amelyet az eladó kiad, ám a vásárló szándékosan nem vesz át. A borravalót nem lehet beleszámítani semmilyen termék vagy szolgáltatás árába.

Mint ismeretes, a Ponta-kormány májusban döntött a borravaló törvényesítéséről. A jattra külön nyugtát kellett volna kiállítani, és 16 százalékos adó vonatkozott volna rá, ám a kormány gyakorlati problémák miatt hamarosan lemondott az intézkedésről, mondván: a parlament vissza fogja vonni a júniusban életbe lépő törvényt. A törvényhozási folyamat azonban a vártnál tovább tartott, a képviselőház pedig – amely ebben az ügyben döntéshozó kamarának számított – június elseje után vonta vissza a borravaló megadóztatását.

Johannis ugyanakkor tegnap írta alá azt a dokumentumot is, amely a 2003/571-es adótörvénykönyvet módosító, 2015/6-os számú kormányrendeletet emeli törvényerőre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben