Bővítené a hazai autóipart Cioloş

Bővítené a hazai autóipart Cioloş

A romániai gyárakban történő, a környezetkímélő és elektromos gépkocsikkal kapcsolatos innovációs technológiák fejlesztésére kérte az amerikai Ford autóipari nagyvállalatot Dacian Cioloş miniszterelnök a csoport detroiti üzemében tett látogatása során.

Kőrössy Andrea

2016. május 25., 14:302016. május 25., 14:30

2016. május 25., 15:172016. május 25., 15:17

A kormányfő abban bízik, hogy a Ford a közeljövőben bővíti autóalkatrész-gyártó részlegét Romániában, meglátása szerint ugyanakkor a craiovai üzem fejlesztésével a térség gazdasága és az amerikai nagyvállalat is jól jár. „A Ford előtt komoly lehetőségek állnak, a román állam pedig minden szükséges segítséget biztosít az előrelépéshez” – hangsúlyozta Dacian Cioloş.

A miniszterelnök arra is felkérte a nagyvállalat vezetőit, hogy a Ford támogassa a romániai szakoktatás reformját, a kabinet ugyanis ennek érdekében új törvényes keret megvalósítására készül. A detroiti látogatás során a kormányfő a helyi üzemben dolgozó romániai mérnökök egy csoportjával is találkozott, illetve tárgyalt Michigen környéki vállalatok képviselőivel, akik romániai beruházásokban érdekeltek, vagy már jelen vannak a hazai piacon. Cioloş egyébként hivatalos látogatáson tartózkodik az Amerikai Egyesült Államokban, ahol Joseph Biden alelnökkel is találkozik.

Mark Fields, a Ford-csoport elnöke eközben a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban arról számolt be, hogy tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal a Craiova környéki közúti és vasúti infrastruktúra korszerűsítéséről és bővítéséről. Mint rámutatott: a craiovai üzem munkaerő szempontjából 90 százalékos kapacitással működik, így elképzelhető, hogy a továbbiakban az alkalmazottak számát is bővítik, ehhez azonban elengedhetetlen a szükséges infrastruktúra megteremtése – mind a Ford-gyár, mind a beszállítók érdekében. A nagyvállalat 2008 óta közel egymilliárd dollárt ruházott be a romániai piacon, az összeg tartalmazza azt a 200 millió dollárt is, amely lehetővé teszi, hogy 2017 őszétől kisméretű, SUV típusú, EcoSport elnevezésű szabadidő-autókat gyártsanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD