
Az erdélyiek szeretik a sört, hiszen a kocsmateraszokon 70 százalékuk a sörrel csillapítja szomját, elsősorban a népszerű ital hidratáló tulajdonsága miatt, de otthon a családi asztal mellett is egy sörrel piheni ki a nap fáradalmait minden második erdélyi – közölte keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján Constantin Bratu, a Romániai Sörgyártók Egyesületének igazgatója. Hozzáfűzte: az adatok – az egyesület megrendelésre – a GfK Románia közvélemény kutató cég által készített felmérésből származnak.
2013. május 21., 17:042013. május 21., 17:04
Az sörgyártók egyesületének elnöke egyúttal elmondta, bár nem végezek részletes összehasonlító elemzést országon belül, azt lehet tudni, hogy az erdélyiek több sört isznak, mint az ország más történelmi régióiban élők. Mint részletezte, a GfK tanulmánya szerint a megkérdezett erdélyiek mintegy negyven százaléka nyilatkozott úgy, hogy a nyáron nem hiányzik a sör a hűtőjükből. A sörkedvelő erdélyiek 70 százaléka szerint a mérsékelt sörfogyasztással meglehet előzni a vesekő kialakulását.
Enyhén növekvő piac
Constantin Bratu ugyanakkor közölte: 2012-ben a romániai sörpiac 7 százalékos növekedést regisztrált, a Romániai Sörgyártók Egyesületéhez tartozó sörgyárak 16,5 hektoliter sört adtak el, az országos szinten értékesített 18,2 hektoliter sörből. A gazdasági válságot megelőző évben, 2008-ban viszont még 20,2 hektoliter sör fogyott el Romániában.
A prezentációból továbbá kiderült, Romániában az egy főre eső évi sörfogyasztás 90 liter. Ezzel Románia a 6. helyet foglalja el az Európába, ebben a tekintettben Csehország toronymagasan vezeti a ranglistát a fejenként évi 145 liter sörfogyasztásával. A második és harmadik helyen Ausztria és Németország áll évi 108, illetve 107 liter elfogyasztott sörrel, míg Magyarország évi 65 liter sörfogyasztásával az európai középmezőny második felében foglal helyet a maga 15. pozíciójával.
Elenyésző az importsörök aránya
Constantin Bratu egyúttal arról is beszámolt, hogy a 2012-es év jónak bizonyult az export szempontjából is, a 230 ezer hektoliternyi külföldön értékesített sör ugyanis történelmi rekord a romániai sörgyártás történetében. Bár az importált sör mennyiség is nőtt, a sörfogyasztás 98 százalékát a Romániában gyártott sörök biztosították, az import mértéke mindössze 1,3 százalék, ezzel Románia európai összehasonlításban a sereghajtók közt foglal helyet Magyarországgal egyetemben, ahol szintén alig 1,6 százalékos az importált sörök piaci részesedése. A legnagyobb sör importőr Európában egyébként Luxembourg a maga 61 százalékos mutatójával, utána sorban Málta, Olaszország és Franciaország következik.
A Romániai Sörgyártók Egyesülete 2004-ben alakult, jelenleg hat sörgyártó és két alapanyag beszállító a tagja. Az egyesület hat gyártója a hazai piac 90 százalékát fedi le, összesen 12 sörgyárat üzemeltetnek, köztük két mini sörfőzdét. A nyersanyag beszállítók pedig 231 ezer tonna árpát termelnek évente és 240 hektáron termesztenek komlót, ezt szükség esetén 650 hektárra tudják bővíteni. Constantin Bratu szavaiból kiderült: büszkék arra, hogy adócsalásuk mértéke 0 százalék, évi 11 millió eurót fizetnek az államkasszába.
Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.
Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.
A magyar Wizz Air légitársaság az első európai fapados légitársaság, amely bevezeti az internethasználatot.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Ahogy az várható volt, a bankok nem nyugszanak bele a Versenytanács döntésébe, amellyel összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz pénzintézetre a versenyszabályok megsértése miatt.
A Versenytanács összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz bankra a versenyszabályok megsértése miatt.
Kedvezően véleményezte az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa Romániának az uniós helyreállítási mechanizmus (PNRR) keretében benyújtott negyedik kifizetési kérelmét, így az ország rövidesen megkapja az ebben szereplő 2,62 milliárd eurót.
Nehéz helyzetbe került az európai mezőgazdaság, miután a közel-keleti és az ukrajnai háború következtében az egekbe szökött a műtrágya ára. Vincze Loránt EP-képviselő szerint az Európai Bizottság egyelőre nem találta meg a műtrágyaválságból kivezető utat.
Az idei első negyedévben a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal csökkent Románia bruttó hazai terméke (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A repce iránt mutatkozik jelenleg a legerősebb kereslet az olajosnövény-piacokon. A biodízelgyártás növekvő alapanyagigénye, az energiapiacok bizonytalansága és a szűkös globális készletek együttesen magas árszintre emelték a repce jegyzését.
szóljon hozzá!