Fontos mérföldkövet jelent a bitcoin (BTC) történetében az Európai Bíróság napokban meghozott döntése, amely ezt a virtuális valutát elismerte hivatalos fizetőeszközként és így átváltását áfamentesnek, nyilvánította az Európai Unió területén.
2015. október 29., 14:152015. október 29., 14:15
Így Romániában is, ahol az ország egyedüli bitcoinváltóját tavaly télen üzembe helyező nagyváradi Horea Vușcan teljesen természetesnek tartja, hogy ilyen formában tisztázták ennek a többek által még mindig vitatott, a tranzakciók névtelensége miatt botrányoktól hírhedté vált globális pénznemnek a jogi státuszát.
Eddig, mint ismert, a különböző országok eltérően viszonyultak ehhez a központi kibocsátó nélküli valutához, és Európában sem létezett egységes álláspont. Az Európai Bíróság asztalára Svédországból került át az ügy, amelyet egy ottani informatikus, David Hedqvist indított el, hogy tevékenysége adókötelezettségét tisztázza. Miután hazája legfelsőbb bírósága a javára döntött, az ottani adóhatóság fordult az uniós döntéshozókhoz, akik azonban szintén egyetértettek a BTC megítélésével.
Alapfokú döntésük kimondja: „A bitcoin egy virtuális deviza, amelyet magánszemélyek között interneten, valamint az e devizát elfogadó egyes internetes áruházakban megvalósuló fizetésekhez vesznek igénybe; e devizát a felhasználók átváltási árfolyamnak megfelelően értékesíthetik és vásárolhatják meg. A bitcoin olyan fizetőeszköz, amelyet a törvényes fizetőeszközökhöz hasonló módon használnak, és a D. Hedqvist által tervezett ügyleteknek ebből következően általános forgalmi adómentesnek (áfa/TVA) kell lenniük.”
Az egyik legnagyobb európai bitcointőzsde, a Bitstamp ügyvezetőelnöke, Nejc Kodric szerint mindez plusz jogi biztonságot jelent a kriptopénz gazdasága szempontjából. Ismert ugyanis, hogy ennek a virtuális valutának az értékét leginkább a megítélése befolyásolja, egy-egy negatív vagy pozitív hír azonnal kimozdíthatja a stagnáló árfolyamot.
Most sem történt ez másképp, hiszen bár az Európai Bíróság döntése még nem jogerős, de egy olyan irányelvet jelez, amelynek hatására emelkedett a BTC értéke. Globális szintem amúgy tovább terjed, nemrég például már az eBay is bejelentette, hogy tervbe vette ennek az alternatív fizetőeszköznek az integrációját.
Új bel- és külföldi repülőjáratokat jelentett be az AnimaWings, mely immár száz százalékban román tulajdonban van.
Március után áprilisban is 2,6 százalék volt az éves infláció az Európai Unióban, ám Románia már a negyedik egymást követő hónapban a legmagasabb inflációval rendelkező tagállam – derült ki az Eurostat által pénteken közzétett adatsorokból.
Jelentősen nőtt tavaly az autószerelő műhelyekben alkalmazott munkadíj – derül ki a biztosítótársaságok szövetsége (BAAR) által készített elemzésből.
Román állami támogatásból egészíti ki a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gazdáknak nyújtott uniós dotációt. A kormányfő által a napokban aláírt jogszabályok értelmében a romániai gazdák mintegy 400 millió euró többlettámogatásra jogosultak.
Az idei év első három hónapjában 323 tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia, 34,5 százalékkal (82 800 toe) többet, mint az előző év azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adataiból.
Jelentős előrelépés történt a csökkentett tömegű, de azonos áron eladott termékek ügyében – jelentette ki Marcel Ciolacu. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Versenytanács ellenőrzést fog végezni a mosószerek „indokolatlan” drágulása miatt.
Az RCS & RDS elektronikus hírközlési szolgáltató május 15-i hatállyal Digi Romániára változtatta nevét.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 4,7 százalékról 4,9 százalékra módosította az idei évre szóló inflációs előrejelzését, 2025 végére 3,5 százalékos pénzromlást vár a jegybank – jelentette be szerdán Mugur Isărescu, a központi pénzintézet elnöke.
A vártnál kisebb az érdeklődés a magánszemélyek számára meghirdetett, környezetkímélő autók vásárlását támogató Roncsautó Plusz program iránt, így a fel nem használt összegeket a jogi személyeknek meghirdetett programhoz fogják átcsoportosítani.
Az idei év első három hónapjában meghirdetett több mint 110 000 állásból összesen 37 000 hirdetésben tüntették fel a várható fizetést is – derül ki az eJobs.ro munkaerő-toborzó platform szerdán közzétett elemzéséből.
szóljon hozzá!