A Transilvania Bank megvenné a Volksbankot

A Transilvania Bank megvenné a Volksbankot

A Transilvania Bank megvásárolná a Volksbank romániai leányvállalatát, amelyet az osztrák anyacég tőkehiánya fedezése érdekében adna el – számolt be a Bloomberg. 

Kőrössy Andrea

2014. november 26., 16:092014. november 26., 16:09

A pénzügyi hírportál értesülései szerint a tárgyalások már el is kezdődtek a két pénzintézet illetékesei között, azonban még egyik fél részéről sincs ígéret arra, hogy a tranzakció megvalósul.

Az Európai Bizottság 2012-ben hagyta jóvá az Österreichische Volksbanken átszervezésére vonatkozó tervet, amelyet a pénzintézet gazdasági problémáinak orvoslása érdekében dolgoztak ki, és amelynek célja az anyabank hosszú távon való nyereségessé tétele volt. A projektben a romániai leányvállalat eladása is szerepelt, ezt legkésőbb 2015 végéig kell megvalósítani.

Az osztrák csoport ebben az évben adta el a Volksbank Románia lízingrészlegét, valamint lengyelországi kirendeltségét a lengyel Getin Holding csoportnak, amely tavaly lépett be a romániai piacra, miután felvásárolta a Romanian International Bankot (RIB).

A Volksbank Románia tavaly 103,6 millió eurós veszteséget jegyzett, ez 38,5 százalékkal kisebb volt a megelőző évhez képest. A pénzintézet az Európai Központi Bank stressztesztjén sem ment át, miután a hazai rosszul teljesítő hitelei, ingatlankölcsönei, valamint a közép-kelet-európai bankoknak biztosított hitelei 865 millió eurós deficitet eredményeztek.

A Volksbank 2000-ben lépett be a hazai piacra, 2004 óta kezdett rohamosan bővülni, 2009-ben pedig már a harmadik legnagyobb romániai pénzintézetként tartották számon. Mindez a bank agresszív hitelpolitikájának tudható be, aminek következtében viszont a Volksbank ellen indult a legtöbb per az elmúlt időszakban, a bíróság pedig több esetben is úgy ítélte: a hitelszerződések tisztességtelen feltételeket tartalmaztak.

A Transilvania Bank legfőbb részvényese az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely a részvények 14,6 százalékát birtokolja. A pénzintézet 2014 első kilenc hónapjában 338,13 millió lejes nettó profitot termelt, 40,8 százalékkal többet, mint a megelőző év azonos időszakában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék

Az európai uniós tagállamok közül Romániában az egyik legnagyobb a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között – hívta fel a figyelmet a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia Alapítvány az Eurostat 2022-es adatait idézve.

Románia leggazdagabb 10 százaléka közel ötször többet keres, mint a legszegényebb 10 százalék
2024. április 18., csütörtök

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek

Az első két hónapban, a nyers adatok alapján, 41,2 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kifulladt a lakásépítési lendület: több mint 40 százalékos visszaesést mértek
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat adataiból.

Márciusban is Romániában volt a legmagasabb az infláció uniós összevetésben
2024. április 17., szerda

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról

Az év első három hónapjában a 2023-as év hasonló időszakához képest 7,1 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában, összesen 152 912 jármű gördült le a gyártósorról – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének szerdán közzétett adataiból.

Több mint 150 ezer autó gördült már le idén a romániai gyártósorokról
2024. április 16., kedd

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint

Már semmi sem indokolja az állam beavatkozását a romániai energiaárakba – állapították meg az Intelligens Energia Egyesület keddi szakmai rendezvényén felszólaló nemzetközi szakértők.

Nincs már szükség az energiaárak szabályozására a bumeránghatásra figyelmeztető szakértők szerint
2024. április 16., kedd

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az októberi 3,8 százalékról 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden közzétett, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.

Gyengébb gazdasági bővülést jósol Romániának a Valutaalap
2024. április 16., kedd

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók

Megerősítette a hosszú és rövid futamú román devizaadósság-állomány eddigi BBB-/A3 besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő – közölte a pénzügyminisztérium.

Befektetésre ajánlja Romániát a Standard&Poor's, de bőven akadnak tennivalók
2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is