A büdzséről tájékozódik Bukarestben az IMF

A büdzséről tájékozódik Bukarestben az IMF

Megkezdődött az egyeztetés a 2016-os évi állami költésvetésről Bukarestben a pénzügyminisztérium képviselői a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei között – jelentette be kedden Eugen Teodorovici tárcavezető.

Bálint Eszter

2015. október 13., 18:542015. október 13., 18:54

Mint részletezte, a washingtoni pénzintézet képviselőinek mostani romániai látogatásán a jövő évi büdzsé sarokszáma mellett szóba kerülnek majd a régi, jól ismert témák is, mint például a strukturális reformok gyakorlatba ültetése. Teodorovici elmondása szerint tárgyalnak egy újabb hitelmegállapodás lehetőségéről is. „A jelenlegi nemzetközi helyzetben egy hasonló, sokkal rugalmasabb hitel pluszt jelentene Románia számára” – vallja a pénzügyminiszter.

Teodorovici szeptember végén a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Bukarest még idén hivatalosan kérni fog egy újabb hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalaptól. Akkor is arról beszélt, hogy a tárgyalások a strukturális reformok gyakorlatba ültetésére összpontosítanak majd, nem pedig a költségvetési deficitre.

Mint ismeretes, Románia legutóbbi, 4 milliárd euró értékű készenlétihitel-megállapodása szeptember 26-án lejárt, ám sikerről nem lehet beszélni, hiszen 2014 márciusa óta nem zártak le egyetlen felülvizsgálatot sem. Múlt hónap közepén Guillermo Tolosa, az IMF bukaresti képviselője még azt mondta, a román hatóságok részéről még nem érkezett megkeresés egy újabb megoldás kapcsán.

„Előbb meg kell kapnunk az igénylést, aztán a kormánnyal együtt megvizsgáljuk az összes rendelkezésre álló lehetőséget. Más lesz, mint az eddigiek” – mondta akkor Tolosa. Victor Ponta kormányfő egyébként nemrég arról beszélt, „elképzelhető, hogy Románia újabb készenlétihitel-megállapodást köt, de pénzt nem kér, mert arra nincs szüksége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 10., péntek

Kolozsvári céget vásárol fel a volt cseh miniszterelnök vállalata

Romániai céget vásárol fel Andrej Babis volt cseh miniszterelnök vállalata – írja az Economedia.ro.

Kolozsvári céget vásárol fel a volt cseh miniszterelnök vállalata
2024. május 10., péntek

Kevesebbet exportált Románia az első negyedévben, de azért csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya

Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Kevesebbet exportált Románia az első negyedévben, de azért csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya
2024. május 09., csütörtök

Több mint 100 millió euróból mintegy 1000 településen ígérnek nagysebességű internetkapcsolatot

Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.

Több mint 100 millió euróból mintegy 1000 településen ígérnek nagysebességű internetkapcsolatot
2024. május 09., csütörtök

Ciolacu: csökkentek áprilisban az energiaárak, és ez a kormány döntésének köszönhető

Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.

Ciolacu: csökkentek áprilisban az energiaárak, és ez a kormány döntésének köszönhető
2024. május 08., szerda

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában

Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.

Nem csak pakisztániak, magyarok és olaszok is szívesen vállalnának munkát Romániában
2024. május 08., szerda

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között

Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között
2024. május 08., szerda

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben
2024. május 08., szerda

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár

Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár
2024. május 07., kedd

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg

Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg
2024. május 07., kedd

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára

A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára