Hirdetés

Zenés unitárius napok Kolozsváron

A zene a központi témája a június 10–15. között immár második alakalommal zajló Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál című rendezvénysorozatnak. 

Kiss Előd-Gergely

2014. június 12., 19:552014. június 12., 19:55

Rácz Norbert unitárius lelkész, az esemény főszervezője lapunknak elmondta, a többnapos eseménysorozaton nemcsak zenés programokra kerül sor, számos más rendezvényt is tartanak, a zenei események azonban kiemelt helyet foglalnak el.

Kifejtette, azért a zenét választották központi szervező elemnek, mert a zenei nyelv a leggazdagabb kifejezőeszköz, segítségével sokkal több mindent el lehet mondani, mint más módon. Rácz Norbert külön kiemelte a programpontok közül a csütörtök esti Zenelét című rendezvényt, amely azt mutatta be, hogy hogyan telik el az emberi lét a zene jegyében. Mint részletezte, az előkészítő osztályba járó gyerekektől egészen a legidősebb mesterekig valamennyi korosztály képviselői fellépnek az eseményen.

A lelkész arról is beszámolt, azért került át a rendezvénysorozat nyárra, mert még kísérleteznek, keresik rá a megfelelő időpontot. Az esemény egyébként idén is rendkívül gazdag programkínálattal jelentkezett, pénteken például idős és ifjú Fekete Zsolt festmény- és fényképkiállításának megnyitójára kerül sor a Brassai utca 6. szám alatt.

A programkínálatból kiderül: idén is szerepel az interaktív tevékenységek közt az a tavaly sikeresnek bizonyuló üzenőfal, amelyre bárki felírhatta vágyait, álmait. Ezzel az Amerikai Egyesült Államokból elindult Before I die (Mielőtt meghalok, szeretném, ha) mozgalmat elevenítik fel a szervezők.

A rendezvénysorozat szerda esti hivatalos megnyitóján egyébként Dimény József, a kolozs-tordai unitárius egyházkör esperese és Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd kórustalálkozóra került sor.

A János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusának 5–8. osztályos diákjai léptek elsőként színpadra, majd az iskola 9–12-es diákjai zárták az előadások sorát. Az unitárius kollégium diákjai mellett a houstoni (Amerikai Egyesült Államok) unitárius-univerzalista gyülekezet kórusa, a Guttman Mihály Pedagóguskórus és az alsófelsőszentmihályi vegyeskar szórakoztatta a nézőket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej

Az országos adóhatóság (ANAF) nevében tévesztette meg telefonon egy gyulafehérvári cég képviselőjét egy csaló, aki közel 90 ezer lejt emelt le a vállalkozás számlájáról.

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után

Sokk, csend és por – ezekkel a szavakkal lehetne leírni azt a pillanatot, amikor hat héttel ezelőtt leomlott a szilágycsehi református templom tornya. A helyszínen jelenleg nemcsak romeltakarítás zajlik, hanem az újjáépítés alapjainak megteremtése is.

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után
2026. március 17., kedd

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen – jelentette be a felsőoktatási intézmény Magyar Filozófiai Tanszéke.

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen
2026. március 17., kedd

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen

Az aradi önkormányzat által indított online felmérés eredményei egyértelmű társadalmi állásfoglalást jeleznek: a válaszadók közel nyolcvan százaléka támogatja a szerencsejátékok betiltását a város területén, kivéve a lottózókat és a sportfogadó irodákat.

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
2026. március 17., kedd

Római kori tömegsírt, 20 gyermekcsontvázat is azonosítottak egy erdélyi régészeti feltáráson

Római kori tömegsírt, 20 gyermekcsontvázat is azonosítottak a Maroskeresztúron zajló régészeti feltárások során – közölte kedden a Maros Megyei Múzeum.

Római kori tömegsírt, 20 gyermekcsontvázat is azonosítottak egy erdélyi régészeti feltáráson
2026. március 17., kedd

Várandós magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron

Életét vesztette a kórházban az a fiatal nő, akit hétfőn délután elgázolt egy autó Kolozsvár központjában. Lapunk értesülései szerint az áldozat magyar volt és gyermeket várt.

Várandós magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Szülőföldön Magyarul: megnyílt az online felület, várják a kérelmeket

Elkezdődött a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmeinek benyújtási időszaka: a dokumentumokat március 17. és április 16. között nyújthatják be a külhoni magyar oktatási intézményeket látogató diákok szülei és az egyetemi hallgatók.

Szülőföldön Magyarul: megnyílt az online felület, várják a kérelmeket
2026. március 16., hétfő

Ingyenes női önvédelmi workshopokat szerveznek Kolozsváron

Ingyenes önvédelmi workshopokat szerveznek nők számára március 21-én Kolozsváron a Beard Brothers által indított 14-es Kampány (Campania 14) kezdeményezés keretében.

Ingyenes női önvédelmi workshopokat szerveznek Kolozsváron
2026. március 16., hétfő

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét
Hirdetés
Hirdetés