Vörösmarty első szobra Erdélyben

Vörösmarty első szobra Erdélyben

Erdélyben elsőként állítottak szobrot Vörösmarty Mihálynak tegnap a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén.

Pap Melinda

2013. június 23., 22:442013. június 23., 22:44

2013. június 24., 12:302013. június 24., 12:30

Az ötszáz lelkes magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták fel a Cserhalom-emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László – a kunok felett 1068-ban aratott – győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében. A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tisztelgett, Zawaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész alkotása a református templomkertben kapott helyet.

„Cserhalom nem a veszteségről szól, Cserhalom arról szól, hinnünk kell abban, hogy győzni lehet\" – jelentette ki Vetési László lelkész az ünneplőkkel megtelt református templomban, ahol a helyiek mellett a 14. Lármafa-találkozó felvidéki és székelyföldi résztvevői töltötték meg a padokat. Az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója prédikációjában személyes élményeiből kiindulva idézte fel a Szent László-legenda különböző helyszíneit, szülőfalujából, Bögözből kiindulva, a Tordai-hasadékon át, egészen az esemény helyszínéig, ahol a győztes cserhalmi csata zajlott. Az igehirdető azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak győztes csaták vannak, példaként a környéket lakó szász közösséget említve, amely „már minden csatát elveszített\".

Azonban nemcsak az omladozó szász templomokat hozta fel veszteségként, hanem a besztercei szórvány üresen maradó magyar templomait is. Ahogy vesztes csataként értékelte azt is, hogy a Spanyolországban, Olaszországban felnövő unokák nem ismerik nagyszüleik nyelvét, hogy „a magyar leányok kun vitézzel építik a jövőt, a magyar vitézek kun leányt követnek\". „Cegőtelke a példa, hogy túl lehet élni, ha ott van a győzelemre vezető király hite, ha tudjuk, melyik hegyoldalba kell kapaszkodni\" – mondta a település fekvésére utalva. Vetési útravalóul és mintegy emlékeztetőül a Tordai-hasadékból hozott „Szent László pénzével\" ajándékozta meg a jelenlévőket.

Székely Pál, a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke a történelmi helyszínt és az ennek ápolására létrehozott civil szervezet munkáját ismertette, rámutatva: régi álmuk teljesül azzal, hogy a magyar kormány és a helyiek támogatásával emléket állíthattak a győztes csatát megéneklő költőnek, aki ismertté tette Cserhalom nevét. A Lármafa-találkozó résztvevőinek nevében Beder Tibor, a Juliánusz Alapítvány elnöke és Füzék Erzsébet, a Csemadok képviselője köszöntötte a helyieket, majd a cegőtelki iskolások és fúvószenekar műsora következett. Vörösmarty Mihály életét és munkásságát Rémán István belényesi lelkész ismertette, majd leleplezték és megáldották a műalkotást, illetve a sírkertben található Cserhalom-emlékművet is megkoszorúzták. Az ünnepség a Szent László, légy velünk! című rockopera bemutatásával zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia