Virág a Monturist-ügyről: nem tettem DNA-feljelentést

Virág a Monturist-ügyről: nem tettem DNA-feljelentést

Fotó: Gergely Imre

Nem haragból vagy rosszindulatból, hanem cégvezetői kötelességből tettem feljelentést a Monturist-ügyben” – jelentette ki Virág Zsolt cégvezető a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata kapcsán, melyben Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester ellen is folyik a vizsgálat.

Gergely Imre

2015. január 29., 20:132015. január 29., 20:13

A cégvezető azt állítja, nem tőle származnak a DNA bizonyítékai. „Nem vagyok egy DNA-s feljelentő” – jelentette ki Virág, a polgármester korábbi nyilatkozatára reagálva. Leszögezte, ő csupán a gyergyószentmiklósi ügyészségre nyújtott be kivizsgálási kérelmet, hiszen a Monturist álláspontja szerint a cég törzstőkéjéből területeket tulajdonítottak el. Hozzátette, a feljelentés kötelessége volt, hiszen az általa vezetett cég érdekeit kell védenie. Mint mondta, bízik a hatóságok munkájában.

Az ügyvezető nem kívánt részleteket közölni a vizsgálatról, anynyit azonban elmondott: a többségi tulajdonos – Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros önkormányzata – utasítására 2013-ban és 2014 elején több jogi és gazdasági átvilágítás is történt a cégnél.

Ekkor tapasztalták, hogy 1,7 hektár hiányzik a gyergyói önkormányzat által 1997-ben a cégnek hosszú távra bérbe adott területből, melyet jogtalanul „tulajdonítottak el” közigazgatási végzésekkel. Ennek kivizsgálására nyújtották be a feljelentést, de az nem 40, hanem 8 oldalas volt, hangsúlyozta Virág. Újságírói kérdésre: miként lehetséges, hogy a területek „eltulajdonításáról” tavaly tavasszal értesültek, azt válaszolta, az önkormányzat nem tájékoztatta erről.

Felvetődött a kérdés: amennyiben nem az igazgató tett feljelentést az ügyészségnél, ez honnan értesült az ügyről. Virág elmondta, a beszélgetésen, amikor a zsarolás történt, négyszemközt volt Mezei Jánossal. Hangsúlyozta: ő nem készített hangfelvételt, így nem tudja, hogy a DNA hogyan szerzett tudomást a zsarolás tényéről, azt azonban állítja, hogy a nyomozóhatóságnak bizonyítéka van erre. Mint mondta, fenntartja álláspontját, miszerint Mezei János megzsarolta őt, de nem kívánt erről részleteket közölni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől