Bihari néppárt: háttéralku az Ady-központról?

Bihari néppárt: háttéralku az Ady-központról?

Háttéralkut sejt a nagyváradi Ady-központ elcserélése ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Csomortányi István, a párt megyei elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott: a tranzakció egyetlen vesztese a nagyváradi magyarság.

Krónika

2015. július 02., 19:472015. július 02., 19:47

2015. július 02., 19:512015. július 02., 19:51

Az EMNP-s politikus (képünkön) szerint a magyar állami támogatásból épült, majd a Léda-házért elcserélt épületegyüttes és telek ügyében felmerül a kérdés, hogy az eredetileg a református püspökség által megnyert, majd a Medgyessy-kormány által átirányított, 1,1 millió eurós projekt hogyan eredményezhetett egy mindöszsze 309 829 eurós félkész épületet, és hová tűnt a fennmaradó 800 ezer eurós különbözet.

Szintén kérdéses, hogy a Mecénás Alapítvány vezetői miért mondtak le a több mint 750 ezer eurót érő egyhektáros telek használati jogáról, mondta a politikus.

Kifejtette, az Ady-központ nem valósult meg, az arra szánt források eltűntek, ráadásul a telek használati jogáról is lemondtak az RMDSZ-es alapítvány- és pártvezetők, miközben a cserébe kapott Léda-házat sem hasznosítják.

„Ismerve a helyi RMDSZ módszereit, nem csodálkoznánk, ha egy újabb háttéralku lapulna a megmagyarázhatatlan döntések mögött\" – fogalmazott Csomortányi István. Hozzátette: nem lehet hatékony érdekképviseletről beszélni akkor, amikor az illetékesek egy hektár földet sem tudnak megvédeni, és átláthatatlan ügyletek közepette 800 ezer eurónyi magyar állami támogatásnak vész nyoma.

„Az hamar kiderült, hogy a Mecénás Alapítvány nem közcélokra használja a torzóban maradt Ady-központ működőképes részét, hiszen gyakorlatilag bárkinek bérbe adták az épületegyüttes egyetlen elkészült termét. Az eredetileg közösségi térnek szánt komplexumból így lett lakodalmak, a Hit Gyülekezete szeánszainak és pártgyűlések helyszíne\" – emlékeztetett Csomortányi István. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ-es alapítvány érthetetlen módon a főutcai Léda-házat sem használja semmire, holott számos elképzelés született a műemlék épület hasznosítására.

Mint arról beszámoltunk, a nagyváradi tanács legutóbbi ülésén döntött arról, hogy eladja a magyar állam támogatásával épült, majd ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot és a hozzá tartozó telket.

Az ingatlant és a telket áfa nélkül 910 ezer euróra értékelték, ez lesz a lebonyolítandó árverés kikiáltási ára. Ilie Bolojan polgármester azzal indokolta az eladás szükségességét, hogy az Ady-központ szomszédságában hamarosan felépül a modern aquapark, így megengedhetetlen, hogy mellette egy félig kész, félig romos épületkomplexum álljon egy gondozatlan területen.

Az Ady-központ ügye 2002-re nyúlik vissza, amikor a még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert 320 millió forintos támogatást arra, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre.

A magyarországi kormányváltás után a Medgyessy-kormány a pénzt az RMDSZ Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, ez pedig Nagyváradon látott hozzá az építkezéshez. A projekt csak részben valósult meg. A várostól koncesszionált egyhektáros telken felépült az 594 négyzetméteres hasznos területű Ady-konferenciaközpont, a melléje tervezett szállodának azonban csak a vázszerkezetét sikerült megépíteni.

A nagyváradi önkormányzat 2014 februárjában állapodott meg az ingatlancseréről a Mecénás Alapítvánnyal. Ennek nyomán az alapítvány Ady Endre múzsájának, Brüll Adélnak a 320 négyzetméteres lakóházát kapta meg a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekkel. A csere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra, az Ady-konferenciaközpont és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra becsülték. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralék nagyobb részét törlesztette.

Az RMDSZ-közeli alapítvány elnöke egyébként Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke, aki ellen június 18-án többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Vidéken és városon is egyre nagyobb az igény az otthoni betegápolásra

Több mint 2000 személynek biztosítanak idős- és otthoni beteggondozást Háromszéken – közölte Kovászna Megye Tanácsa.

Vidéken és városon is egyre nagyobb az igény az otthoni betegápolásra
2024. április 16., kedd

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki

Viharokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 23 megyéjére.

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki
2024. április 16., kedd

Negyven hektárnyi erdő égett Maros megyében, a tűzoltók légi segítséget kértek

A Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tűzoltóinak kedden sikerült a Laposnyatelep térségében hétfőn keletkezett erdőtűz kiterjedését 40 hektárra korlátozni, és légi segítséget kértek a védelmi minisztériumtól.

Negyven hektárnyi erdő égett Maros megyében, a tűzoltók légi segítséget kértek
2024. április 16., kedd

Véget ér az áprilisi nyár, hirtelen nagyot zuhannak a hőmérsékleti értékek

Az egész országban jelentős lehűlés várható a következő napokban, a hegyekben a hónap végéig havas esőre is számítani lehet – derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat április 15–28. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Véget ér az áprilisi nyár, hirtelen nagyot zuhannak a hőmérsékleti értékek
2024. április 16., kedd

Fatolvajokat lát mindenütt, mellőzi a fenntartható erdőgazdálkodási elveket a kormány készülő erdészeti törvénye

Új erdészeti törvénytervezet vitája kezdődött a bukaresti szenátus szakbizottságaiban, a kormánykoalíció a jelenlegi jogszabályt több területen is átalakítaná. Tánczos Barna RMDSZ-szenátorral, volt környezetvédelmi miniszterrel jártuk körül a témát.

Fatolvajokat lát mindenütt, mellőzi a fenntartható erdőgazdálkodási elveket a kormány készülő erdészeti törvénye
2024. április 15., hétfő

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt

Erős széllel, jégesővel érkezett meg a hidegfront Magyarország nyugati részébe; Erdélyben keddről szerdára virradóra várható a meredek lehűlés, véget vetve a nyárias időjárásnak.

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt
2024. április 15., hétfő

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság

Egyre nagyobb a kereslet a juh- és kecsketejből készült termékek iránt, ami hamisításra készteti a tejfeldolgozók egy részét. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság átfogó ellenőrzése nyomán 17 tonna hamisított tejterméket kobozott el.

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság
2024. április 15., hétfő

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést

Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést
2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében