Vállalnák a tüntetést az orvosis diákok

Vállalnák a tüntetést az orvosis diákok

Fotó: Boda L. Gergely

Egy hét alatt csaknem félezer támogató aláírást gyűjtött össze a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), hogy bebizonyítsa: az egyetemi hallgatók bíznak az érdekvédelmi szervezetben, és egyetértenek annak tiltakozó akcióival, hisz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) nem jó irányba halad a magyar oktatás sorsa.

Szucher Ervin

2016. május 24., 19:262016. május 24., 19:26

Ádám Valérián, az RMOGYKE ügyvezető elnöke (képünkön) szerint a tizenöt kérdést tartalmazó ívek által „megszólaltatott” diákok mintegy 80 százaléka maga is bekapcsolódna a tiltakozó akcióikba. „Tíz megkérdezettből nyolc egyetemista vállalja, hogyha a MOGYE vezetősége nem hagy fel a magyar tagozat következetes visszaszorítási akcióival, és nem hajlandó tiszteletben tartani a tanügyi törvény előírásait, október elsején egy tiltakozó felvonulással és egyhetes ülősztrájkkal kezdi a következő tanévet” – nyilatkozta lapunknak Ádám.

Az RMOGYKE vezetője szerint egy ilyen tömeges akció lényegében a folytatása lenne annak, amit 1990 elején az akkori diákság kezdeményezett. Ádám Valérián emlékeztetett, huszonhat évvel ezelőtt azok a hallgatók is rendkívül bátrak voltak, akik ma az egyetem tanáraiként lebeszélik a magyar hallgatókat az RMOGYKE által szervezett nyilvános tiltakozásról, és megpróbálják elhitetni a fiatalokkal, hogy nem is olyan rossz a helyzetük. Amint arról beszámoltunk, a hangulatkeltés és a nézőpontok távolodása oda vezetett, hogy néhány héttel ezelőtt a diákszövetség a helyi rendőrségen jelentette fel az RMOGYKE-t, mivel a szervezet vezetője és néhány aktivistája utcai tüntetésével megzavarta a Kultúrpalotában szervezett nemzetközi tudományos diákkonferenciát.

„Azt mondják egyesek, hogy mi nem képviselünk senkit, hisz minket nem kértek fel, hogy utcára vonuljunk és tüntessünk. Szerintem nem kell felhatalmazást kérnünk és kapnunk senkitől, azért, hogy az alapvető emberi jogokért, az anyanyelvünkért és a diszkrimináció ellen küzdjünk. A kérdőívek kitöltéséből tisztán kiderül, hogy a diákság változást szeretne” – fejtette ki Ádám Valérián, aki társaival együtt június 3-áig az egyetemmel szembeni járdán tüntet. Eközben a megkérdezett ötszáz diákon kívül további hétszázat szeretne megszólítani. A MOGYE-n mintegy ezerkétszáz magyar hallgató részesül anyanyelvi oktatásban, de számuk ennél lényegesen nagyobb, hisz számos szakon kizárólag csak román nyelvű képzés indult.

Az önkormányzati választásokat követően, június 6-ától az RMOGYKE aktivistái ismét Bukarestbe helyezik át főhadiszállásukat, ahol az oktatásügyi tárca épülete, huszonkilenc nagykövetség és néhány médiaorgánum szerkesztősége előtt készülnek tiltakozni a vásárhelyi magyar diákságot ért sérelmek miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak
2024. április 04., csütörtök

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel

Csomortányi Istvánt indítja polgármesterjelöltként, és önálló tanácsosi jelöltlistával vág neki Nagyváradon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a június 9-ei önkormányzati választásoknak, amennyiben az RMDSZ nem fogadja el a koalícióra tett ajánlatukat.

Már a polgármesterjelöltje is megvan Váradon az EMSZ-nek arra az esetre, ha nem jönne össze a koalíció az RMDSZ-szel
2024. április 04., csütörtök

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt

Első alkalommal kapta meg nő Az év csendőre kitüntetést, amelyet a bukaresti belügyminisztérium szerint többek között azzal érdemelt ki, hogy márciusban sikerült azonosítania és elfognia egy férfit, aki több kiskorút is molesztált.

Pedofilt leplezett le, az év legjobbjának választották a nagybányai csendőrnőt
2024. április 03., szerda

Budapesttel versenyezne Kolozsvár rekordprofitot termelő rendezvénycsarnoka

A kolozsvári BTarena tavaly bruttó 2,3 millió lejes nyereséget és 7 millió lejes összbevételt termelt, azzal együtt, hogy 3 millió lejt költöttek Románia legnagyobb, idén tízéves többfunkciós rendezvénycsarnoka villanyvilágításának korszerűsítésére.

Budapesttel versenyezne Kolozsvár rekordprofitot termelő rendezvénycsarnoka
2024. április 03., szerda

Drogkereskedőkre csapott le az ügyészség erdélyi megyékben

Kábítószer-kereskedés gyanúja miatt öt házkutatást tartott szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Kolozs és Beszterce-Naszód megyében – közölte az intézmény.

Drogkereskedőkre csapott le az ügyészség erdélyi megyékben
2024. április 03., szerda

További rosszullétek, átfogó vizsgálat zajlik a temesvári iskolai megbetegedés ügyében

A temesvári Constantin Diaconovici Loga Főgimnázium további 18 tanulója jelentkezett a sürgősségen mérgezéses tünetekkel, miután az éjszaka folyamán a tanintézet 18 diákját hasonló tünetekkel már beutalták a Louis Ţurcanu Gyerekkórházba.

További rosszullétek, átfogó vizsgálat zajlik a temesvári iskolai megbetegedés ügyében