Újabb provokáció Kovásznán

Újabb provokáció Kovásznán

Piros-sárga-kékre festették le Kovásznán a város bejáratát jelző tábla magyar feliratát, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium falának egy részét egyelőre ismeretlen tettesek, a rendőrség nyomoz az ügyben. 

Bíró Blanka

2014. március 12., 19:522014. március 12., 19:52

Thiesz János, a fürdőváros polgármestere a Krónika megkeresésére elmondta, kedden hajnalban fedezték fel, hogy az iskola oldalsó bejárata mellett, ahova a térfigyelő kamerák hatósugara nem ér el, másfél négyzetméteren lefestették a falat, ugyanakkor a város Sepsiszentgyörgy felőli bejáratánál a várostábla magyar feliratát, valamint a mellette levő rovásírásos kis székely kaput mázolták le.

Az elöljáró elmondta, értesítették a rendőrséget, a helyszínelés után fényképeket készítettek, majd maradéktalanul eltávolították a festéseket.

„Biztos vagyok benne, hogy nem kovásznaiak voltak az elkövetők. A helyi román közösség képviselőivel, a román önkormányzati képviselőkkel is beszéltem, és mindannyian elítélik a provokációt. A következő, vagyis a március végén esedékes tanácsülésen közös nyilatkozatot adunk ki, amelyben elítélünk minden olyan cselekedetet, amely a város magyar és román lakói között feszültséget szít” – fejtette ki Thiesz.

Elmondása szerint jelen pillanatban az iskolában és a városban is érezhetően békés, jó a hangulat, a magyarok és a románok közös frontot alkotnak azok ellen, akik megpróbálják összeugrasztani őket. A polgármester ugyanakkor leszögezte, a fürdővárosban sokan a turizmusból élnek, senkinek nem érdeke, hogy valaki visszamondja a gyógykezelést, mert attól tart, hogy etnikai feszültségek helyszíne a város.

Mint megtudtuk, a kovásznai önkormányzat a festékes incidenstől függetlenül már korábban eldöntötte, hogy idén a város bejárataihoz és a főtéren is térfigyelő kamerákat szereltet a közbiztonság növelése érdekében. A városban – mint ismeretes – az utóbbi időben a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban próbáltak etnikai feszültséget kelteni, tavaly március 15-én román trikolór hajpánttal provokált egy román diáklány, idén pedig az iskola címerével ellátott világoskék egyenruha miatt keltett hisztériát a hivatásos feljelentő Dan Tănasă.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről