Szociáldemokrata tervezet a helyi jelképek használatáról

Szociáldemokrata tervezet a helyi jelképek használatáról

A helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló törvénytervezetet terjesztett a parlament elé a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője.

Krónika

2014. április 16., 20:162014. április 16., 20:16

2014. április 16., 20:192014. április 16., 20:19

A Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes által is aláírt törvénykezdeményezést hétfőn terjesztették be, és először a szenátusban, majd a képviselőházban kerül napirendre.

A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslata alapján. A helyi zászlók formájának és méreteinek egyezniük kell a román nemzeti lobogóval, nem sérthetik a román nemzeti jelképeket, és nem tartalmazhatják más országok nemzeti jelképeit.

A szakvéleményezés után elfogadott települési vagy megyei zászlók tartalmazhatják az adott közigazgatási egység címerét és megnevezését. Ott, ahol valamely kisebbség számaránya eléri a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni a zászlón a román megnevezés alatt azonos méretű és színű betűkkel.

A tervezet szerint a települési zászlót csak Románia és az Európai Unió zászlajával együtt lehet majd kitűzni a közintézményekre. A törvénynek nem megfelelő zászlókat elkobozzák, kitűzésüket pedig tízezer lejig terjedő bírsággal sújtják.

A március 3-án aláírt, a Szociáldemokrata Unióval (USD) kötött koalíciós megállapodásba az RMDSZ kérésére bekerült egy passzus, miszerint törvénytervezetet dolgoznak ki, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatoknak, hogy az alárendeltségükbe tartozó intézményekre a román és az uniós zászló mellett saját zászlójukat is kifüggeszthetik.

Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére szerdán elmondta, hogy az RMDSZ egyeztetett koalíciós partnereivel a szaktárca által február elején közvitára bocsátott törvénytervezetről, azt azonban nem tudta megerősíteni, hogy a PSD képviselői azt a szövegváltozatot iktatták-e a parlamentben, amely már az RMDSZ módosító javaslatait is tartalmazza.

A frakcióvezető-helyettes rámutatott, az eredeti tervezet szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehetett volna saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel, és a zászló csakis a címert, valamint a közigazgatási egység nevét tartalmazhatta volna.

Az RMDSZ ezen megkötések feloldásáról állapodott meg koalíciós partnerével. „Semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a székely zászlóra tegyék fel saját címerüket, úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt\" – vélekedett Márton Árpád.

A Népi Mozgalom Pártba (PMP) nemrég átigazolt egykori fejlesztési miniszter, Elena Udrea korábban közölte: ha törvény születik a székely vagy a magyar zászló használatának engedélyezéséről, akkor az alkotmánybíróságon támadják majd meg.

„Nyilvánvaló, hogy Victor Ponta miniszterelnök térden állva egyeztetett a kérdésről az RMDSZ-szel. Nem engedhetjük meg, hogy a kormány megtegye az első lépést az ország etnikai alapú regionalizációja érdekében\" – fogalmazott Udrea.

Mint ismeretes, a Székelyföldön a hatóságok perek tucatjait indították a helyi önkormányzatok ellen, amiért azok középületekre is kitűzték a székelység által nemzeti jelképként tisztelt székely zászlót.

Magyar feliratokat távolítottak el két háromszéki községben
Eltávolították a magyar feliratot a kézdialmási és kézdiszentléleki községházák homlokzatáról, mert a polgármesterek megelégelték a folyamatos feljelentéseket. A két kézdiszéki község elöljárója nem várta meg a jogerős bírósági döntést, már azelőtt levették a feliratokat.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke lapunknak elmondta, a kézdialmási, kézdiszentléleki községházák nem műemlék épületek, ezért még erre hivatkozva sem tudják megvédeni a magyar feliratokat.
„Államigazgatási és bírósági ellenszélben küzdünk az identitásunk megőrzését jelentő feliratokért, szimbólumokért. Egyetlen megoldás körvonalazódik, hogy olyan jogszabályokat fogadjunk el, melyek a szimbólumhasználatot, a nyelvi jogokat szavatolják” – szögezte le Tamás Sándor.
Mint ismeretes, Dumitru Marinescu nemrég leváltott prefektus több település polgármestere ellen indított pert, mert a hivatalok homlokzatára magyarul írták ki, hogy „községháza”, vagy „városháza”, de jogi eljárást kezdeményezett a székely lobogók kitűzése miatt is.
Kézdivásárhelyen és Baróton a „városháza” feliratot, Csernátonban, Gidófalván, Málnáson, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken pedig a „községháza” feliratot kifogásolta. A prefektus előzetes panasszal élt a Kovászna Megyei Tanács esetében is, amely székhelye homlokzatára magyarul írta ki, hogy „megyeháza”. A brassói táblabíróság egy korábban indított hasonló perben jogerős ítéletben marasztalta el Maksa község polgármesteri hivatalát, de a hasonló jellegű perek egyikében sem született még az önkormányzatok számára kedvező ítélet.
Februárban Gidófalva polgármestere elégelte meg a zaklatást, és bár műemlék épületben működik a községháza, a felirat eltávolítása a műemlékvédelmi törvényt sértené, inkább letakartatta azt. A zászlóperekben Uzon polgármesterét, de Sepsiszentgyörgy polgármesterét is tetemes bírsággal fenyegette meg a prefektúra, amennyiben nem ültetik gyakorlatba a bírósági ítéleteket.
Marius Popică frissen kinevezett prefektus bemutatkozó sajtótájékoztatóján leszögezte, az elindított pereket nem vonhatja viszsza, a bírósági döntéseket pedig gyakorlatba kell ültetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 07., csütörtök

Több mint hatmilliárd dollár múlik rajta, és nem áll jól Románia szénája: pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki bányaperben

Pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki aranybányaprojekt meghiúsulása miatt Románia ellen indított perben – jelentette be csütörtökön Marcel Boloș pénzügyminiszter.

Több mint hatmilliárd dollár múlik rajta, és nem áll jól Románia szénája: pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki bányaperben
2024. március 07., csütörtök

Munkahelyi mobilitás, egocentrizmus, urbanizáció: néhány ok, amiért a tömbházlakók többsége nem ismeri a szomszédait

Egy friss statisztika szerint a tömbházban élő romániai lakosok 65 százaléka semennyire vagy szinte egyáltalán nem ismerik a szomszédaikat, és csak 8 százalék vallja azt, hogy jól ismeri a körülötte élőket.

Munkahelyi mobilitás, egocentrizmus, urbanizáció: néhány ok, amiért a tömbházlakók többsége nem ismeri a szomszédait
2024. március 06., szerda

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát

Augusztus első hétvégéjén, az egykori Bözödújfalu lakóinak találkozóján avatják fel a felépült összetartozás templomát a vízzel elárasztott erdélyi településen – jelentette be Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere.

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát
2024. március 06., szerda

Leépül a háztáji sertéstenyésztés, az állam elsősorban a vállalkozókat tekinti partnerének

A mangalicatartó gazdák idén is igényelhetik a mezőgazdasági minisztérium támogatását. Falugazdásszal és sertéstartó vállalkozóval vettük száma a kisgazdák lehetőségeit korlátozó feltételrendszert, amely hátrányt jelent a háztáji sertéstartás számára.

Leépül a háztáji sertéstenyésztés, az állam elsősorban a vállalkozókat tekinti partnerének
2024. március 06., szerda

Minőségi fejlesztésekre törekszik a nagyváradi PKE-t újabb öt évig vezető Pálfi József rektor

Újabb öt évig Pálfi József eddigi rektor vezeti a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE), miután a keddi rektorválasztáson bizalmat szavaztak neki kollégái.

Minőségi fejlesztésekre törekszik a nagyváradi PKE-t újabb öt évig vezető Pálfi József rektor
2024. március 06., szerda

A meleg tavaszi idő után eső és havas eső jön a meteorológusok szerint

Esőre és havas esőre vonatkozó figyelmeztetést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének jelentős részére.

A meleg tavaszi idő után eső és havas eső jön a meteorológusok szerint
2024. március 06., szerda

FRISSÍTVE – A magyar informatikai rendszer problémája miatt megnőtt a várakozási idő a román–magyar határon is

Informatikai rendszerprobléma lépett fel 7 óra 55 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölték szerdán a Police.hu-n.

FRISSÍTVE – A magyar informatikai rendszer problémája miatt megnőtt a várakozási idő a román–magyar határon is
2024. március 05., kedd

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése

Marosvásárhely tehermentesítését és a városközpont újjáélesztését várják a megyeszékhely első mélygarázsától, amelynek indul a megvalósítása – jelentette be Soós Zoltán polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése
2024. március 05., kedd

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket

Immár húsz éve foglalkozik családfák kutatásával a magyarországi Hidvéghy Norbert, akinek munkája okán bőven van tapasztalata az erdélyi családok múltjának feltérképezésével, hiszen rengeteg erdélyi szálat kell kibogoznia.

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket
2024. március 05., kedd

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját

Rengetegen látogattak ki szombaton Brassó új, legnagyobb és legmodernebb parkjának átadására, ám a jó levegőn kikapcsolódni vágyók hétfőn azzal szembesültek, hogy a játszóterekkel ellátott zöldövezet több részét lezárták a működtetők.

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM