Új magyar diákigazolványt mutattak be Kolozsváron

Új magyar diákigazolványt mutattak be Kolozsváron

A kártya néven ingyenes diákigazolványt bocsát ki Kolozsváron, az októberben kezdődő 2014/2015-ös egyetemi tanévtől a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) – számoltak be hétfői sajtótájékoztatójukon a kezdeményezők. 

Kiss Előd-Gergely

2014. szeptember 22., 16:132014. szeptember 22., 16:13

Mint rámutattak: azért látták szükségesnek egy új kártya kiadását, mert tavaly ősz óta a kincses városban már valamennyi, kedvezményeket biztosító diákigazolványért fizetni kell. A diákszövetség számára mindez nem újdonság, hiszen évekig együttműködtek az akkor még ingyenesen beszerezhető Omnipass igazolványt kiadó céggel, amely azóta egyesült a korábban riválisnak számító Studcard kiadójával, így utóbbihoz hasonlóan most már az Omnipassért is fizetniük kell az egyetemi hallgatóknak.

Rés Konrád, a KMDSZ elnöke rámutatott: az A kártya elnevezés az angol A cardból (A mint advantages, azaz előnyök) született. Mint kifejtette: összesen tízezer kártyát rendeltek meg, tapasztalataik alapján ugyanis évente mintegy hatezer magyar egyetemi hallgató igényel diákigazolványt, ebben a tanévben azonban nagyobb érdeklődésre számítanak, hiszen kizárólag az A kártya lesz ingyenes. A KMDSZ igazolványa ugyan elsősorban a magyar hallgatókat célozza meg, de a román fiatalok részéről érkező igényléseket sem utasítják vissza.

Geréd Imre kolozsvári önkormányzati képviselő elmondta: a városi tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta, az egyetemisták az A kártyával is igénybe vehessék a tömegközlekedési eszközökre érvényes diákkedvezményt.

Hozzátette: az ellenérdekelt Studcard és Omnipass illetékesei azt kérték az önkormányzattól, hogy ne vegye fel az A kártyát a támogatásra jogosult diákigazolványok listájára, ennek azonban nem tettek eleget. Az igazolvány birtokosainak emellett más, főként a magyar anyanyelvű célközönséget megszólító – de egyéb – intézmények is kedvezményeket biztosítanak majd.

Enyedi Tamás, a projekt ügyvezetője arról is beszámolt, hogy hamarosan elindíták az Akártya.ro honlapot, ahol a hallgatók online regisztrációt követően igényelhetik a diákigazolványt. „A kártya egyszerűen kiváltható, ugyanis a fiataloknak csak az érvényes egyetemi ellenőrzőjüket kell felmutatniuk a fényképes igazolvány kiváltásához” – magyarázta Enyedi.

A sajtótájékoztatón a KMDSZ tagjai Valtert, a kezdeményezés kabalafiguráját is bemutatták, aki hamarosan több helyen – köztereken, egyetemeken, kávézókban – is feltűnik a kincses városban, népszerűsítve a diákigazolványt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma
2024. április 19., péntek

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható

Országszerte sok esőzés várható a jövő héten, április 22. és 29. között az évnek ehhez az időszakához mértnél hűvösebbre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az időjárásra vonatkozó, május 20-ig terjedő előrejelzésében.

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható
2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt
2024. április 18., csütörtök

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott

Több magyarországi portál is interjút készített a napokban Hakan Aydemir török kutatóval, akinek elmélete szerint sikerült megállapítani a székelyek eredetét.

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott
2024. április 18., csütörtök

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen

Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt büntetőeljárás indult a Beszterce-Naszód megyei Ispánmező polgármestere, Sorin Hognogi ellen, miután a település egyik kocsmájának teraszán megütött egy férfit.

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen
2024. április 18., csütörtök

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét