Törvényben tiltaná be a magyar feliratokat Diaconu

Törvényben tiltaná be a magyar feliratokat Diaconu

Törvényben tiltaná be a magyar feliratok használatát Romániában Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt alapítója, parlamenti képviselő. A honatya azt követően fogalmazta meg kezdeményezését, hogy a Facebook közösségi oldalon felháborodást és vitát váltott ki a székelyudvarhelyi helyi rendőrség autójáról készült fotó, melyen a „Helyi Rendőrség Székelyudvarhely” magyar felirat olvasható.

Kovács Eszter

Pap Melinda

2015. augusztus 30., 19:462015. augusztus 30., 19:46

„A székelyudvarhelyi helyi rendőrség gépkocsiját látva az az érzésed támad, hogy Magyarországon vagy. Pedig nem, ez egy romániai intézmény gépkocsija, román területen. Így már nem mehet tovább!” – a magyarellenes kirohanásairól ismert fiatal politikus ezzel a bejegyzéssel osztotta meg a fotót, melyet példáját követve több mint 13 ezren tettek közzé üzenőfalukon.

A több száz hozzászóló Diaconuhoz hasonlóan sérelmezi, hogy egyesek elfelejtik, hogy milyen országban élnek, illetve van, aki azt is felveti, hogy a város polgármesterét, illetve a helyi rendőrség vezetőjét le kellene tartóztatni és elítélni a magyar nyelvű feliratozás miatt.

A szélsőséges politikus egyes követői úgy vélik, hogy egy magyar feliratozású rendőrségi jármű nem számíthat hatósági autónak Romániában, ezért szerintük meg sem kellene állni, ha az ebben tartózkodó rendőrök arra intenének.

A szitokszóktól és gyalázkodásoktól sem mentes hozzászólások azt követően sem csitulnak, hogy egyes – többnyire magyar nemzetiségű – hozzászólók a gépkocsi másik oldaláról készült fotót is megmutatták, melyen immár román nyelven olvasható a felirat, illetve számos példát hoznak fel európai országokból, ahol a kisebbségek nyelvén is feliratozva van a hatósági jármű. Sőt Diaconu egyes követői már odáig mentek, hogy a magyar nyelv használatának a betiltását követelték, így egészítve ki a képviselő által felvetett és szimpatizánsai körében „közvitára” bocsátott törvényjavaslatot.

A politikus által megosztott fotó történetét a román központi sajtó is átvette, többsége a B1 tévécsatornára hivatkozva, ahol Diaconu élő adásban adhatott hangot felháborodásának. Míg a sajtóorgánumok zöme rácsodálkozva, a „hihetetlen” címszó alatt tárgyalta a témát, a Realitatea.net hírportál arra is emlékeztet, hogy a kisebbségek nyelvén való feliratozást a közigazgatási törvény is szavatolja.

Normalitásért kiált Cernea

Az inkriminált fotó nem mindenkinél ért el hasonló hatást, a témában szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében Remus Cernea független képviselő rámutat: neki a képet látva az a megnyugtató érzése támad, hogy „egy civilizált, európai országban élek, ahol látható és nemzetközi szinten is elismert erőfeszítéseket tesznek a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása érdekében”.

Természetes és törvényes, hogy egy olyan városban, ahol számottevő a kisebbségek számaránya, ezek nyelvét is használják a közigazgatásban, emlékeztet Cernea, rámutatva, hogy ebben csak a „gyűlölet apostolai”, a másságot kifogásolók találnak kivetni valót. „Egy ilyen attitűd veszélyes, demokráciaellenes és nem vezethet máshoz, mint ellenségeskedéshez, feszültséghez, az előítéletek és az észszerűtlen gyanúsítgatás állandósulásához” – véli Cernea, hangsúlyozva, hogy egy demokratikus államban az emberek közötti különbségek gazdagítják a társadalmat.

„Nem, a mi országunk nem lehet a nacionalisták, sovének, szélsőségesek, és ezek propagandájának prédája!” – zárja közleményét Cernea, arra szólítva a demokratikus értékek elkötelezettjeit, hogy határolódjanak el a Diaconu-féle szélsőséges megnyilvánulásoktól.

Törvény szerint jártak el

László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője lapunknak elmondta, a hatályban lévő törvények értelmében jártak el, amikor a helyi rendőrség szolgálati autójára magyarul is felírták az intézmény nevét.

„A 2001/215-ös törvény kimondja, hogy azokon a romániai településeken, ahol a kisebbség létszáma meghaladja a 20 százalékot, a közérdekű feliratok (utcanév táblák, intézmények nevei, stb.) kétnyelvűek lehetnek. Sőt egy strasbourgi szabvány határozottan előírja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség létszáma ezt indokolttá teszi és a lakosságnak igénye van rá, kötelező a kétnyelvű feliratok használata” – sorolta a tavaly ősszel alakult intézmény vezetője.

Hangsúlyozta: Udvarhelyen a magyarok a város lakosságának 95–96 százalékát teszik ki, így magától értődő volt, hogy a köz szolgálatában álló intézmény szolgálati járművére magyarul is felkerül az intézmény neve. Egyébként – hívta fel a figyelmet a 12 alkalmazottat foglalkoztató intézmény vezetője –, a Helyi rendőrség felirat csupán a jármű egyik oldalán szerepel, a másik oldalon, illetve az autó elülső és hátsó részén ez román nyelven olvasható.

„Az ügy nyomán vissza kell térnünk és alaposan át kell néznünk a törvényeket, hogy azoknak minden szavát betarthassuk. Amennyiben szükséges, az autónak mind a négy oldalára magyarul is felírjuk az intézmény nevét” – szögezte le László Szabolcs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 07., csütörtök

Nem engednek a negyvennyolcból: a korábbi bírságok ellenére idén is lesz ünnepi dekoráció március 15-én Székelyudvarhelyen

A román hatóságok által a korábbi években kirótt bírságok ellenére idén is lesz ünnepi dekoráció március 15-én Székelyudvarhelyen – jelentette be csütörtökön Gálfi Árpád, a székelyföldi város polgármestere.

Nem engednek a negyvennyolcból: a korábbi bírságok ellenére idén is lesz ünnepi dekoráció március 15-én Székelyudvarhelyen
2024. március 07., csütörtök

Jelentősen megnőhet a marosvásárhelyi repülőtér utaskapacitása az idénre tervezett beruházások nyomán

Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy idén további két, összesen mintegy 30 millió euró értékű beruházás is megvalósul uniós forrásokból a marosvásárhelyi repülőtéren.

Jelentősen megnőhet a marosvásárhelyi repülőtér utaskapacitása az idénre tervezett beruházások nyomán
2024. március 07., csütörtök

Nem küldi bíróság elé az Untold pedofíliával vádolt alapítóját a kolozsvári ügyészség

Vádemelés nélkül lezárta a kiskorúval történő szexuális kapcsolat létesítésének gyanúja miatt a kolozsvári Untold fesztivál alapítója ellen indított bűnvádi eljárást a nyomozó hatóság.

Nem küldi bíróság elé az Untold pedofíliával vádolt alapítóját a kolozsvári ügyészség
2024. március 07., csütörtök

Hivatásos katonák lőhettek le védett állatokat Háromszéken

Nyolc személyt, köztük négy hivatásos katonát gyanúsít orvvadászattal az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Kovászna megyében – írta csütörtökön a DNA közleménye alapján az Agerpres.

Hivatásos katonák lőhettek le védett állatokat Háromszéken
2024. március 07., csütörtök

Idén is ötven lej körül alakul a húsvéti bárányhús kilója

Tavalyhoz hasonlóan idén is ötven lej körül alakul a húsvéti bárányhús kilogrammonkénti ára. A gazdák szerint viszont jobban megéri élőállatként külföldön értékesíteni a bárányokat, mint itthon eladni bárányhúsként.

Idén is ötven lej körül alakul a húsvéti bárányhús kilója
2024. március 07., csütörtök

Háromra nő a heti termelői vásárok helyszíneinek száma Nagyváradon

Az eddigi kettő mellett a kezdeményezés népszerűsége nyomán újabb helyszínen tartanak heti rendszerességgel helyi termelők részvételével heti vásárt Nagyváradon – tudatta csütörtökön a város önkormányzata.

Háromra nő a heti termelői vásárok helyszíneinek száma Nagyváradon
2024. március 07., csütörtök

Tűz ütött ki egy parajdi panelházban, egy személyt kórházba szállították

Tűz ütött ki csütörtökön egy parajdi panelházlakásban. Egy személyt égési sérülésekkel kórházba szállítottak. 22 lakónak ideiglenesen el kellett hagynia otthonát.

Tűz ütött ki egy parajdi panelházban, egy személyt kórházba szállították
2024. március 07., csütörtök

Több mint hatmilliárd dollár múlik rajta, és nem áll jól Románia szénája: pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki bányaperben

Pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki aranybányaprojekt meghiúsulása miatt Románia ellen indított perben – jelentette be csütörtökön Marcel Boloș pénzügyminiszter.

Több mint hatmilliárd dollár múlik rajta, és nem áll jól Románia szénája: pénteken hirdetnek ítéletet a verespataki bányaperben
2024. március 07., csütörtök

Munkahelyi mobilitás, egocentrizmus, urbanizáció: néhány ok, amiért a tömbházlakók többsége nem ismeri a szomszédait

Egy friss statisztika szerint a tömbházban élő romániai lakosok 65 százaléka semennyire vagy szinte egyáltalán nem ismerik a szomszédaikat, és csak 8 százalék vallja azt, hogy jól ismeri a körülötte élőket.

Munkahelyi mobilitás, egocentrizmus, urbanizáció: néhány ok, amiért a tömbházlakók többsége nem ismeri a szomszédait
2024. március 06., szerda

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát

Augusztus első hétvégéjén, az egykori Bözödújfalu lakóinak találkozóján avatják fel a felépült összetartozás templomát a vízzel elárasztott erdélyi településen – jelentette be Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere.

Nyáron felavatják Bözödújfalu valamennyi felekezetet képviselő templomát
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM