Tömeges bukás a pótérettségin

Tömeges bukás a pótérettségin

Fotó: Kristó Róbert

Csupán a jelentkezők 22,27 százaléka szerzett átmenő jegyet az idei pótérettségin, az őszi vizsgaidőszakra jelentkezett 52 389 végzős közül 11 666-nak sikerült a záróvizsgája. Az óvások előtti eredmény azonban így is jobb a tavalyinál, amikor az őszi érettségin csupán a jelentkezők 21,5 százaléka vizsgázott sikeresen.

Krónika

2014. szeptember 01., 18:052014. szeptember 01., 18:05

A tanfelügyelőségek összesített adatai szerint a pótérettségire jelentkezettek közül 42.121-en az idén, míg 21.202-en az előző években fejezték be a középiskolát.

Az országos átlaggal ellentétben, Bihar megyében a tavalyinál gyengébb, csupán 19,97 százalékos a pótérettségizők átmenési aránya, ám Kéry Hajnal szerint ez nem meglepő. A főtanfelügyelő-helyettes emlékeztetett, hogy már a nyári eredmények is elmaradtak a tavalyi teljesítménytől, alig másfél hónap alatt pedig nehéz bepótolni a négyéves tananyagot.

„Akinek két-három tantárgyból is készülnie kellett, annak nagyon rövid ez az idő, de még annak is nehéz feladat volt, akinek csak egyetlen vizsgára kellett tanulnia. Igazából ennyi idő után csak azoknak volt reális esélyük, akiknek a nyár eleji érettségin csak kevesen múlott, hogy megszerezzék az átmenő jegyet” – magyarázta a szakember. Mint mondta, a megyében összesen 2039-en iratkoztak fel a pótérettségire, közülük közel 350-en szereztek átmenőt.

Gyenge eredmények a szakközépiskolákban

A megjelentek 23 százaléka vizsgázott sikeresen Szatmár megyében. A megyei tanfelügyelőség adatai szerint a 952 beiratkozottból mindössze 767 jelent meg, akik közül 176-an értek el átmenő osztályzatot. Az előző évek gyakorlatának megfelelően, idén is a gimnáziumokban születtek jobb eredmények, a Mihai Eminescu Főgimnáziumban például a vizsgázók háromnegyedének sikerült leérettségiznie az idei második vizsgaszesszió keretében.

A szakközépiskolákban az előző évekhez hasonlóan lesújtó eredmények születtek, a szatmárnémeti Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolában és az Erdődi Műszaki Szakközépiskolában egyetlen jelentkező sem járt sikerrel. Az erdődi iskolában egyébként, amint a tanfelügyelőségen megtudtuk, ősztől teljesen megszüntetik a szaklíceumi képzést, és kizárólag hároméves szakmunkásképzőket indítanak majd.

Jelentős eltérés a székely megyék között

Kovászna megyében a pótérettségizők mindössze 17,61 százaléka kapta meg az átmenő jegyet, az eredmény nyolc százalékponttal gyengébb a tavalyinál. A tanfelügyelőség adatai szerint az idei második vizsgára 599-en iratkoztak fel, de a próbálkozók közül mindössze 87-en szerezték meg az érettségi oklevelet. Tavaly ősszel a pótérettségizők 25,45 százaléka vizsgázott sikeresen, míg a nyári szesszió végén 57,25 százalékos volt az átmenési arány, 13 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 

Keresztély Irma főtanfelügyelő korábban úgy nyilatkozott, hogy az érettségi eredmények összehasonlítása csak 2010 után releváns, mert akkor szigorították a feltételeket, és vezették be a térfigyelő kamerás felügyeletet. A szakember arra is rámutatott, hogy a magyar diákok idén is gyengébben teljesítettek román nyelv és irodalomból, mint a román anyanyelvű társaik, ami szintén azt bizonyítja, hogy szükség van a sajátos román oktatásra.

Hargita megyében a háromszékinél sokkal jobb, 23,93 százalékos volt az átmenési arány az érettségi őszi szakaszán. Hodgyai László tanfelügyelő elmondta, a megyében 1057 fiatal iratkozott be a vizsgákra, 890-en jelentek meg a megmérettetésen, akik közül 213-an jól szerepeltek. Mint mondta, 103 olyan fiatal is volt, akinek valamennyi tantárgyból megvan ugyan az átmenője, de nem jött ki a hatos általánosa, így nem sikerült az érettségije.

Maros megye az élen

Az erdélyi megyék közül Maros megyében szerepeltek a legjobban a diákok, itt 31,15 százalékos volt az átmenési arány, alig pár százalékos különbséggel Kolozs megye követi, ahol a vizsgázók 26,01 százaléka szerzett érettségi oklevelet. A középmezőnyben található Temes megye után (22,13 százalékos átmenési arány) Beszterce-Naszód következik a negatív rangsorban (18,4 százalék), az óvások elbírálása előtt a leggyengébb eredményeket Arad megyében regisztrálták, ahol csupán a vizsgázók 16,41 százaléka szerzett átmenő jegyet.

Az óvásokat hétfő déli 12 órától délután négy óráig lehetett benyújtani a vizsgaközpontokban, a végleges eredményeket csütörtökön teszik közzé. Az ideihez hasonló eredmények születtek a tavalyi pótérettségin is, amikor a vizsgázók 21,5 százalékának sikerült oklevelet szereznie, és csak pár százalékkal volt jobb az átmenési arány 2012-ben is, amikor a pótvizsgára jelentkezők egynegyede, 25,49 százaléka vette sikeresen az akadályt.

Az idei érettségi nyári szakaszában a vizsgára jelentkezettek 60,65 százaléka szerzett átmenő jegyet. Azonban, mint arról beszámoltunk, végzősök egyharmada be sem iratkozott a nyári megmérettetésre, mivel nem érezte magát eléggé felkészülnek ehhez, míg másokat megbuktattak tanáraik. Oktatási szakemberek lapunknak megerősítették: egyre erősödik az a tendencia, hogy a pedagógusok megbuktatják a rosszul teljesítő végzősöket, hogy ne rontsák majd az átmenési arányt, és ezáltal az iskola hírnevét a megmérettetésen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban

Egy erdélyi polgármesteri hivatal 450 új kerékpár beszerzésére írt ki pályázatot 649 999 lej értékben, hogy a község valamennyi általános iskolását új biciklivel ajándékozza meg az egészséges életmód támogatása érdekében.

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban
2024. április 19., péntek

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában
2024. április 19., péntek

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma
2024. április 19., péntek

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható

Országszerte sok esőzés várható a jövő héten, április 22. és 29. között az évnek ehhez az időszakához mértnél hűvösebbre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az időjárásra vonatkozó, május 20-ig terjedő előrejelzésében.

Egyelőre marad a hűvös időjárás, országszerte sok esőzés várható
2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt