Több polgármestert szeretne az EMNP

Több polgármestert szeretne az EMNP

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több polgármesteri tisztséget szeretne megszerezni a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon, mint négy évvel ezelőtt, és jó eredménynek tartaná, ha sikerülne megőrizni önkormányzati képviselőinek számát.

Hírösszefoglaló

2016. április 29., 19:022016. április 29., 19:02

2016. április 29., 21:522016. április 29., 21:52

Minderről Szilágyi Zsolt, a párt elnöke nyilatkozott az MTI-nek pénteken. Szilágyi Zsolt hozzátette, négy évvel ezelőtt két polgármesteri és 213 képviselői tisztséget sikerült a párt jelöltjeinek megszerezniük.„Bízom benne, hogy most több polgármesterünk lesz, és ha a tanácsosok számát tartani tudjuk, az tisztes helytállás lesz” – fogalmazott a pártelnök.

Szilágyi Zsolt elmondta, csaknem kétezer jelöltet nevezett be az EMNP a választási versenybe. A párt színeiben 77-en, az EMNP által támogatott koalíciós jelöltként pedig hárman pályáznak polgármesteri tisztségre. A párt 151 településen és hét megyében állított jelöltlistát. Az EMNP elnöke kijelentette, több településen az utolsó pillanatban léptek vissza a párt jelöltjei, arra hivatkozva, hogy az RMDSZ helyi hívei megfenyegették őket.

Az EMNP elsősorban Maksán, Kézdivásárhelyen, Felsőboldogfalván, Szentegyházán, Székelyudvarhelyen, valamint Érmihályfalván számít jó eredményre. Szilágyi Zsolt megemlítette, négy településen (Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Felsőboldogfalván és Gyergyószárhegyen) sikerült megállapodni a Magyar Polgári Párttal (MPP) a közös indulásról. Azt is hozzátette, több helyen azért nem állítottak jelöltlistát, hogy a magyar képviseletet ne veszélyeztessék.

Szilágyi Zsolt úgy vélte: annak ellenére, hogy a pártot mind Háromszéken, mind Maros megyében meghatározó emberei hagyták el az elmúlt hónapokban, sikerült túllépni a megtépázottság állapotán. „Kilépésükkel a párton belüli helyzet tisztább lett” – állapította meg a politikus. Hozzátette, az EMNP az egyedüli olyan erdélyi magyar párt, amelyiknek nincsenek korrupciós ügyei, és ez előnyt jelent a párt jelöltjeinek a választási kampányban.

A pártnak arra a 2012-ben hangoztatott álláspontjára reagálva, amely szerint az EMNP a 2016-os választásokra várja a kiteljesedést, Szilágyi Zsolt kijelentette: nem használt az erdélyi magyar nemzeti oldalnak az, hogy az MPP átállt az RMDSZ oldalára. „Mi akkor azt gondoltuk, hogy össze tudjuk fogni az autonómiáért küzdő erőket, és nem számoltunk azzal, hogy az RMDSZ továbbra is sikerrel félemlíti meg vagy tántorítja el lehetséges támogatóinkat” – fogalmazott az EMNP elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről