
Nyilvános tiltakozást szervez az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatala és a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség a kolozsvári Kétágú templom mögötti építkezés leállítása érdekében.
2013. május 22., 14:372013. május 22., 14:37
A tiltakozást elsősorban a Kétágú templom védelméért szervezik, amelynek közvetlen közelében, egy a műemlék mellé nem illő, a templom alapjaira is veszélyt jelentő sportkomplexum építését kezdte meg a megyei tanfelügyelőség és a Viitorul sportklub.
Terveik szerint a május 26-án, vasárnap délután hat órakor a Kétágú templom udvarán kezdődő tiltakozó megmozduláson a rövid liturgiai bevezető és beszéd után emberlánccal veszik körül a templomot. A Kató Béla püspök, Adorjáni László és Székely József lelkipásztorok valamint Kudor Pál-András főgondnok által aláírt közlemény szerint jelenleg még van esély arra, hogy a műemlék-templom mögött elkezdett építkezés terve módosuljon.
A román állam 1964-ben az akkori erőszakszervezet segítségével jutott a telek birtokába. Az egyházközség 1991-ben beindította a telek visszaigénylésének a folyamatát, 2003-ban pedig pert indított a telek kikényszerített adományozásának a megsemmisítése érdekében.
Miután Romániában minden szinten elveszítette ezt a pert, jogorvoslatért a Strassbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult. 2007-ben a Strassbourgi Emberjogi Bíróság is elutasította a kérést. „Jelenleg az oktatási minisztérium tulajdonában levő telken egy olyan terv megvalósulása körvonalazódik, amelynek következtében nem csak műemlék templomunk környezete sérül, de a felszín alatti munkálatok miatt környéke és állaga is veszélyeztetett\" - áll a felhívásban.
2010-ben az egyházközség presbitériuma elvi belegyezését adta kolozsvári polgármesteri hivatal 484/2009. november 10-én kelt határozatában foglaltakra, amely jóváhagyja a szakbizottságok által előzetesen elfogadott övezeti és részletes urbanisztikai terveket. Ezek szerint egy sportkomplexum épül a telekre alagsor, földszint és egy emelet magassággal, valamint egy csatolt rész alagsor, földszint és három emelet magassággal, ez utóbbi a Malomárok partján.
Mint írják: ekkor még nem látták azokat a végleges terveket, amelyek alapján a polgármesteri hivatal 2011-ben építési engedélyt bocsátott ki. Ennek megfelelően nem is adták beleegyezésük az építkezés kezdetekor tudomására jutott módosított terv megvalósulásához. A terv módosulásáról egyébként az építőtelepen kifüggesztett tábláról szerzett tudomást, amelyen az alagsor, földszint és egy emelet magasságra ígért sportlétesítmény a templom ereszmagasságáig emelkedik.
A presbitérium ekkor a korábban adott elvi beleegyezést is visszavonta és erről értesítette az oktatási tárcát és Kolozs megye prefektusát. Döntéséről ugyanakkor tájékoztatta az összes illetékes intézményeket is. A tájékoztató beadványaira és a mellékelt 2437 aláírást tartalmazó ívre – a kolozsvári polgármesteri hivatalt leszámítva - a 30 napos határidőn belül nem kapott választ.
Mivel az építkezés megkezdése után derült ki, hogy a templom közelében épülő mélygarázs az ott levő források és a talajvizek útját alapvetően befolyásolja és ezáltal veszélyezteti a templom stabilitását is, ezért a presbitérium elhatározta a templom jelenlegi állapotának szakszerű felmérését, és a talajvíz elvezetési módjának a szakemberek által való felülvizsgálását kérte. Ugyanakkor egy olyan egyezmény elkészítését kezdeményezte, amelyben a beruházó és az engedélyt kibocsátó polgármesteri hivatal elkötelezi magát, hogy amennyiben a templom állaga sérül, annak a rend- behozásához szükséges minden költségét állni fogja.
Az épülő mélygarázs jelenlegi befejezetlen állapotban is 50 cm-el magasabb a templom telkének a szintjénél. Az egyházközség számára elfogadhatatlan bármilyen szintkülönbség, hisz az a templom épületére nézve állandó veszélyforrást jelent.
A közlemény aláírói szerint mivel a város arculatának a megőrzéséért elsősorban a kolozsvári polgármesteri hivatal felelős, a város vezetősége arra kellene törekedjen, hogy a „kulturális főváros\" címért is pályázó Kolozsvár épített öröksége ezzel a műemléktemplomhoz nem illő épülettel ne sérüljön.
A presbitérium megállapítása szerint az a tény, hogy a bukaresti műemlékvédő bizottság bármikor felülírhatja a helyi műemlékvédelem döntéseit, azt igazolja, hogy a jelenlegi törvény nem alkalmas a műemlékek védelmére, ezért arra kéri a szakmát és a politikai szervezeteket, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy megfelelő törvény szülessen a templomok és műemlékek teljes védelmének a biztosítására.
A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.
Az 1930-as évek elején hagyományos székely népi motívumokkal díszített, élénk virág- és madármintás, jellegzetes kék színű bútorokat adományoztak a marosvásárhelyi Vártemplomnak a város, a gyülekezet neves személyiségei.
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal korszerűsítési munkálatai gyors ütemben haladnak, és a 67 kilométer hosszú Kolozsvár–Kissebes szakaszon már közlekednek munkavonatok – számolt be a Pro Infrastruktúra Egyesület.
Mintegy félmillió euró értékű hamis bankjegyet foglaltak le vasárnap délután a Szatmár Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat rendőrei. A két nagyváradi gyanúsítottat hétfőn a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.
A medvék által nagyon sűrűn látogatott Transzfogarasi úton a Romsilva állami erdészet Argeș megyei igazgatósága az incidensek megelőzését szorgalmazza és az óriási összegű bírságokra hívja fel a figyelmet.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Felújítják Dés és környéke egyik legfontosabb turisztikai és közösségi vonzerejét, a Torok fürdőt. A 4,5 millió eurós fürdőberuházás több látogatót, erősebb helyi gazdaságot és korszerűbb rekreációs lehetőségeket ígér.
Nicușor Dan államfő óriásit tévedett, amikor megtámadta az alkotmánybíróságon a medvék vadászati kvótájának megduplázását célzó törvénytervezetünket – jelentette ki hétfőn Csoma Botond.
Elindult a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány kutatói pályázati programja, melynek célja az erdélyi magyar értelmiség 1944 és 1952 közötti időszakának feltárása állambiztonsági források alapján – tájékoztatott hétfőn a budapesti székhelyű alapítvány.
szóljon hozzá!