
Szombaton avatják fel a Farkaslakához közeli Gordon-tetőn a sokat vitatott Jézus Szíve kilátót, az eseményen egyházi és közéleti személyiségek is részt vesznek.
2013. augusztus 15., 18:112013. augusztus 15., 18:11
Kovács Lehel farkaslaki polgármester elmondta: az alkotás messzemenően kimagaslik más hasonló jellegű művek közül, a kilátó pedig az egész község javát szolgálja, hiszen már eddig is nagyon sok turista látogatott el a helyszínre. Hozzátette: arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kilátó civil kezdeményezésre épült meg.
A szombati avató ünnepség 11 órakor szentmisével kezdődik, amelyet Tamás József püspök celebrál, a szentbeszédet pedig Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes tartja. A meghívottak köszöntőbeszéde után a rendezvény kulturális műsorral zárul. A szervezők közel 500 meghívót küldtek ki, reményeik szerint pedig a Gordon-tetői ünnepségen mintegy 1500–2000 személy vesz majd részt.
Mint ismeretes, a csaknem 23 méter magas, sokak által pléh-Krisztusnak gúnyolt kilátó már a tervek elkészülte után megosztotta a közvéleményt, nagy port kavart a helyiek és a sajtó körében is. Az ellenzők egy része esztétikai szempontból ízléstelennek, hivalkodónak, egyenesen giccsnek tartotta az építményt.Mások szerint a szobor anyaga és rendeltetése sem elfogadható: a fémből készült szobor idegen a székely hagyományoktól, ezért inkább a kő vagy a fa lett volna megfelelő alapanyag.
A Kelet-Európa legmagasabb Krisztus-ábrázolásának számító szobor megépítését, valamint a környék rendbetételét is magába foglaló projektet a Protemp Alapítvány dolgozta ki, az alkotás terveinek elkészítésére Zavaczky Walter Levente szobrászművészt kérték fel. Az építés értéke mintegy 200 ezer euró volt, az összeg a Gordon Kft., több vállalkozó és magánszemély, valamint Farkaslaka önkormányzatának segítségével gyűlt össze.
A szobor már 2011-ben elkészült, a Hargita Megyei Főépítészi Hivatal azonban tiltakozott átadása ellen, közleményben jelezve, hogy a kilátó \"tájidegen, és már-már kimeríti a giccs fogalmát\". A tiltakozásra és az engedélyek megvonására hivatkozva az átadás idejét elhalasztották. A projekt kezdeményezői az építési engedélyeket jogi kiskapu segítségével oldották meg: a kilátó területét belterületté nyilvánították, így csak a farkaslaki önkormányzatnak kellett engedély kibocsátania.
A kilátó tervét több neves magyarországi építész pozitívan véleményezte, többek között Makovecz Imre, aki a kezdeményezőknek – élete utolsó munkájaként – egy kápolnatervrajzot ajándékozott. A kápolna kivitelezését – melynek felnagyított látványtervét az avatóünnepség alkalmával lehet majd megtekinteni – 2020-ra tervezik.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.
A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.
Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.
Nem fogadja egyöntetű lelkesedés Temesváron az önkormányzat döntését, hogy egy jelenleg beépítetlen város széli telekre költöztetnék a településen működő játéktermeket.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok ugyanakkor elsőfokú hőségriasztásokat is kiadtak az ország több megyéjére és a fővárosra.
Az Európai Zöldek Pártja (EGP) és a SENS felszólította a román kormányt, a nagyváradi városvezetést és az illetékes hatóságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Nagyvárad Pride-ot biztonságos körülmények között lehessen megrendezni.
Három hétre teljesen leáll a forgalom a temesvári nemzetközi repülőtéren: 2026. november 2. és 22. között egyetlen repülőgép sem szállhat fel és nem landolhat, mivel a repülőtér fel- és leszállópályáját felújítják.
Megnyitotta kapuit a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legjelentősebb barokk műemléke. A felújításról, a kastély múltjáról és jövőjéről, valamint a Teleki család örökségéről gróf Teleki Kálmánnal beszélgettünk.
szóljon hozzá!