Székelyföldre csábítják a szórványbeli gyerekeket

Székelyföldre csábítják a szórványbeli gyerekeket

Hét-nyolc szentmátéi gyerek végezné Székelyudvarhelyen középiskolai tanulmányait annak a kampánynak a nyomán, melyet Hargita megyei pedagógusok folytattak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) megbízásából a Beszterce-Naszód megyei településen.

Pap Melinda

2015. május 08., 10:272015. május 08., 10:27

Décsei Attila, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, az udvarhelyi iskolák képviselői ösztöndíjat, ingyenes bentlakást és utaztatást ígértek a szórványbeli gyerekeknek.

Közölte, az ajánlat elsősorban a román iskolába készülő nyolcadikosoknak szólt, de a felsorolt kedvezmények azon szülőket is elgondolkodtatták, akik korábban a besztercei magyar tagozatra készültek járatni csemetéiket.

Az RMDSZ-elnök úgy tudja, az udvarhelyiek kecsegtető ajánlata nyomán három ilyen nyolcadikos is meggondolta magát, és a Hargita megyei városban folytatná tanulmányait. Mint elmondta, a 12 szentmátéi végzős közül eredetileg nyolc készült a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnázium magyar tagozatára, jelenleg viszont csak egy maradt.

Magyar iskola, de kinek?

Décsei Attila szerint ez elsősorban amiatt riasztó, mivel úgy tűnik, a helyi magyar közösségnek több év után végre sikerült elérnie, hogy önálló magyar iskola működjön Besztercén.

A Hunyadi János Gimnázium létrehozására már a tanfelügyelőség és a városvezetés is rábólintott, csak a helyi tanácsnak kell jóváhagynia az erre vonatkozó határozatot, amire a remények szerint még ebben a hónapban sor kerül. A tervek szerint ősztől önállósuló magyar tagozat 2018-ig még a főgimnázium épületében működne, majd átköltözne egy erre a célra szánt, jelenleg felújítás alatt álló ingatlanba.

A megyeszékhely 6 százalékos magyarsága azonban nem képes fenntartani egy önálló magyar iskolát, ehhez a megye magyar településeiről érkező középiskolásokra is szükség van, mutatott rá Décsei. „Ha nem lesznek gyerekek, mi értelme van a magyar iskolának?” – tette fel a kérdést.

Megtudtuk, az Andrei Mureşanu Főgimnázium általános iskolai tagozatán évfolyamonként jelenleg egy, a középiskolain két magyar osztály működik, utóbbiakhoz a besztercei mellett a szentmátéi, magyardécsei, vicei, árpástói és magyarnemegyei általános iskolák biztosítják az utánpótlást.

Ráadásul a kínálatot bővítendő, a besztercei önálló magyar iskolában szakosztály beindítását is tervezik, a kétprofilú osztályban a fiúk és lányok külön, nekik szóló szakmát tanulhatnának. A szakosztály indításával azokat a gyerekeket szeretnék visszacsalogatni, akik korábban annak hiánya miatt mondtak le arról, hogy anyanyelvükön tanuljanak.

Közösségi élményt teremtenének

A vidéki gyerekeket különböző kedvezményekkel próbálják a városba csalogatni, mesélte Décsei. Pár éve hozta létre számukra a református egyház a Reménység Háza névre keresztelt 41 férőhelyes bentlakást, ahol felügyelet alatt tanulnak, kedvezményesen étkeznek. Ingázási támogatást is kapnak, és a politikus szerint további lehetőségeket keresnek a szülők támogatására. Ugyanakkor számos rendezvénnyel, ifjúsági programmal próbálnak közösségi élményt biztosítani számukra.

Décsei Attila szerint a magyar diákok tömbmagyarságba való csábítása demográfiai problémákat is kelthet a mintegy 6 százalékos magyarsággal rendelkező megyében. „Ha ezek a fiatalok 14–15 éves korukban elhagyják szülőföldjüket, mekkora az esélye annak, hogy ide még visszatérjenek, és családot alapítsanak itthon, a szülőföldjükön? – tette fel a kérdést nyílt levelében Décsei Attila. – Az nem támogatás számunkra, hogy gyerekeinket elviszik, a támogatás az volna, ha ezek a gyerekek a szórványban, otthon, szülőföldjükön kapnák meg az ajánlott segítséget, ha a helyi magyar oktatást választják.”

A gimnáziumba vágyók is mehetnek

Szentmátéból 7-8 nyolcadikos hajlik arra, hogy székelyudvarhelyi iskolában folytassa tanulmányait, mesélte lapunknak Lakatos Imre iskolaigazgató. Mint mondta, az udvarhelyi ajánlat címzettjei elsősorban azok a diákok voltak, akik magyar kínálat híján román nyelven akartak szakmát tanulni. Azonban hallva a számos kedvezményről, azok a szülők is hajlani kezdtek erre, akik eredetileg gimnáziumba, a besztercei magyar tagozatra szánták őket.

„Megkérdezték, hogy nekik is lehet-e menni, és a válasz az volt, hogy lehet” – mesélte az igazgató, aki szerint az ösztöndíj, ingyenes ellátás és a havi ingyenes utaztatás nagy támogatást jelent a nehéz anyagi helyzetben lévő szülőknek. A szentmátéi iskolában V–VIII. osztályban 53, míg az elemiben összevont osztályban 25 gyerek tanul, az óvodában 30 csemete van. A gyereklétszám apadása itt is tetten érhető, így a környező településekről próbálják összegyűjteni a gyerekeket, így biztosítva az iskola fennmaradását, mondta az igazgató.

„Itthon kell jobb ajánlatot nyújtani”

Nem talál semmi kivetnivalót az NSKI és a székelyudvarhelyi iskolák szórványbeli kampányában Kerekes Zoltán, a vicei és magyardécsei iskolák utánpótlását csángó gyerekek behozatalával biztosító, a két településen szórványkollégiumot működtető Bástya Egyesület elnöke. Lapunknak elmondta, tudomása szerint a két települést nem keresték fel a székelyföldi „küldöttek”, de ha megtették volna, nem tartaná károsnak. „Azt kell elérni, hogy ne ők jöjjenek távolról egy jobb ajánlattal, itthon kell jobb ajánlatot, minőségibb, olcsóbb oktatást nyújtani” – fogalmazott az egyesületi elnök.

Kerekes Zoltán elmondta, idén Vicében öt, Magyardécsében két nyolcadikos végez, akiknek többsége a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban és marosvásárhelyi iskolákban folytatja tanulmányait. Mint részletezte, a nagy múltú enyedi iskolával egyezséget kötöttek, miszerint a keresztszülőprogram révén próbálnak támogatást szerezni a csángóföldi és szórványbeli gyerekek taníttatásához, így az egyesületnek anyagilag jóval kevesebbe kerül az itteni iskoláztatásuk, mintha Besztercére járatnák őket.

Úgy vélte, a besztercei bentlakás túl drága, és az oktatás minősége sem éri el a kívánt szintet. Ráadásul Enyeden jóval sokszínűbb a kínálat, és az iskolai tevékenységet számos szabadidős tevékenység egészíti ki, néptánc, régizene, cserkészet és számos sporttevékenység közül választhatnak. „Nem lehet elítélni azt a szülőt, aki a gyerek javát nézve úgy dönt, inkább a tömbmagyar iskolába járatja a gyerekét. Elsődleges, hogy magyarul tanuljon, és inkább menjen máshova, mint itthon román iskolába” – fogalmazott Kerekes Zoltán.

Iskolák veszélyben

Beszterce-Naszód megyében az elmúlt évben két településen, Tekében és Magyarberétén szűnt meg a magyar oktatás. Az erdélyi magyar iskolák helyzetét feltérképező Iskolák veszélyben program adatai szerint a több mint húsz magyar iskolából csupán hétben biztosított hosszú távon a működéshez szükséges gyereklétszám.

Mint arról beszámoltunk, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke korábban az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén szórványösztöndíj-programot szorgalmazott, ugyanakkor kijelentette, hogy a szórványkollégiumokat a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné. A székelyföldi politikus felvetését az intézmények vezetői és Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselő is ellenezte, rámutatva: ezek létfontosságúak a szórványközösségek megmaradása szempontjából.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet cikkünk nyomán kiadott közleményében leszögezte: továbbra is fő szempontjának fogja tekinteni, hogy a pedagógustársadalom, a történelmi magyar egyházak, illetve a szórványban élő gyerekek szüleivel közösen alakítsa ki szórvány- és diaszpórastratégiáját. „A magyar gyermek a magyar jövőt és az igazi gyöngyhalász-politikát jelenti!” – szögezte le az NSKI.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 05., kedd

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése

Marosvásárhely tehermentesítését és a városközpont újjáélesztését várják a megyeszékhely első mélygarázsától, amelynek indul a megvalósítása – jelentette be Soós Zoltán polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

Tehermentesítés, újjáélesztés: indulhat Marosvásárhely első mélygarázsának kivitelezése
2024. március 05., kedd

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket

Immár húsz éve foglalkozik családfák kutatásával a magyarországi Hidvéghy Norbert, akinek munkája okán bőven van tapasztalata az erdélyi családok múltjának feltérképezésével, hiszen rengeteg erdélyi szálat kell kibogoznia.

Akadályokba ütközik Erdélyben a családfakutatás, digitalizálniuk kellene az egyházaknak az anyakönyveket
2024. március 05., kedd

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját

Rengetegen látogattak ki szombaton Brassó új, legnagyobb és legmodernebb parkjának átadására, ám a jó levegőn kikapcsolódni vágyók hétfőn azzal szembesültek, hogy a játszóterekkel ellátott zöldövezet több részét lezárták a működtetők.

Ennyit tartott: két nap után részben le kellett zárni Brassó várva várt új parkját
2024. március 05., kedd

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket

Az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket a volt szekusok provokálták ki, akiknek ürügyre volt szükségük, hogy kiszabaduljanak abból a szorongatott helyzetből, amelybe a forradalom után belekerültek – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket
2024. március 04., hétfő

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn

Néhány évtizeddel ezelőtt még több száz körösfői család élt meg kézművességből: az asszonyok varrtak, a férfiak famegmunkálással foglalkoztak, mások kereskedésből tartották el családjukat. Riport az évszázados hagyomány végnapjairól.

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM