Székely zászlóra cserélték a románt Szentgyörgyön

Székely zászlóra cserélték a románt Szentgyörgyön

Ismeretlenek hétfőn levették a sepsiszentgyörgyi román katona szobra melletti zászlórúdról a román lobogót, és a székely lobogót vonták fel helyette – közölte az Agerpres hírügynökség.

Krónika

2015. november 30., 20:592015. november 30., 20:59

Ioan Popa, a Kovászna megyei rendőrkapitányság parancsnoka az MTI által idézett hírügynökségnek elmondta: a „nem kívánt esemény” hétfőn reggel 6.30 és 7 óra között történt, éppen abban az időszakban, amikor a rendőrjárőrök cseréjére került sor. A rendőrparancsnok hozzátette: addig nem nyugszanak, amíg kézre nem kerítik a tetteseket.

A Kovászna megyei prefektus hivatala közleményben tudatta, hogy a történteket a román nemzeti lobogó és a román nemzeti ünnep meggyalázásának tekinti. Arra utalt, hogy a zászlócserére egy nappal Románia nemzeti ünnepe előtt került sor. December elsején az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés évfordulóját ünneplik Romániában.

A nap folyamán Kovászna megye prefektusa új zászlót vont fel az eltűnt helyébe. Sebastian Cucu személyesen vitt ki a román katona emlékművéhez egy másik román zászlót, amelyet fel is húztak a zászlórúdra.

A prefektus hivatala emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban egy egész sor törvénymódosítást kezdeményezett a román nemzeti lobogó kitűzésére és a románellenes szélsőséges nacionalista megnyilvánulások visszaszorítására. Mint említette: többek között azt javasolta, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének a bűntettét.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere közleményben ítélte el a december elseje alkalmából kitűzött román zászló eltávolítását. „Azt gondolom, hogy ez a tett provokáció, és az volt a célja, hogy megzavarja a magyarok és a románok közti interetnikus békét és városunk csendjét. Remélem, hogy a hatóságok minél előbb azonosítják és felelősségre vonják a tetteseket” – áll az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester nyilatkozatában.

Székelyföldön a Ponta-kormány 2012-es hatalomra jutása után éleződött ki a nemzeti szimbólumok versenye, amikor Kovászna megye prefektusa peres úton eltávolíttatta a közintézményekről, és közterekről a székely zászlókat. A zászlók korábban éveken keresztül zavartalanul loboghattak a köztereken és közintézményeken.

A román nemzeti ünnep hajnalán 2014-ben ismeretlenek gyászlobogókat tűztek ki Kézdivásárhely főterére. A kormányt képviselő prefektus pedig azért is beperelte egy rendezvény szervezőit, mert nyilvánosan elénekelték a magyar himnuszt. Ezt a pert azonban a prefektus elveszítette. Ez év szeptemberében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem tette lehetővé, hogy román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulása évfordulójára román zászlót tűzzenek ki a városháza tornyára.

Sepsiszentgyörgyön kedden katonai díszszemlét tartanak a román nemzeti ünnepen. Az ünnepre idén is a városba hívta szimpatizánsait a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal politikai szervezet. Az Új Jobboldal tavalyi felvonulásán többek között azt skandálta a több százas tömeg, hogy: ki a magyarokkal az országból. A közel 55 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön a lakosság 77 százaléka vallotta magyarnak magát a 2011-es népszámláláson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek