Sanitas: tiltakoznak az egészségügyiek

Sanitas: tiltakoznak az egészségügyiek

Utcára vonulnak a háromszéki egészségügyi intézmények alkalmazottai a kórházak finanszírozási rendszerének módosítását követelve – jelentette be Vasile Neagovici.

Bíró Blanka

2014. szeptember 30., 19:322014. szeptember 30., 19:32

A Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke kedden közölte, a tiltakozást – melyre több száz szakszervezeti tagot várnak – jövő pénteken tartják meg Sepsiszentgyörgyön, a prefektúra épülete előtt. Elmondta továbbá, a kézdivásárhelyi és baróti kórházak alkalmazottai bejelentették, beszüntetik a munkát, ha október 15-éig nem kapják meg a fizetésüket és az ebédjegyeket.

Amint arról beszámoltunk, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár augusztus végén megváltoztatta az egynapos beutalások elszámolásának feltételeit: a sürgősséggel érkező beteg után semmit sem, illetve sokkal kevesebbet fizet, mint ugyanazért az ellátásért a küldőpapírral érkező páciens esetében.

A módosítást augusztusra visszamenőleg is alkalmazták, így a kórházak a pénzük egyharmadát elveszítették. A kisebb kórházak országos szinten nehéz helyzetbe kerültek, a baróti intézményben például már októberre nem tudják kiadni a 112 alkalmazott bérét.

Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos, a kézdivásárhelyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, fizetésekre még van pénzük, de az elmúlt időszakban egyetlen tablettát sem tudtak vásárolni, és aggódva várják a fűtésszezont, mert nem lesz pénz a gázszámlára. Jelenleg az újszülöttosztályon villanyrezsókkal melegítenek, a központi rendszer beindítását nem hagyták jóvá.

„Még soha nem volt ilyen szomorú a helyzet az egészségügyben, négy év alatt 24 százalékkal csökkent a kórház havi bevétele, holott a beteglétszám nem változott. Már az elmúlt év végén csontig ért a kés, az újabb módosítással teljesen ellehetetlenítik a rendszer működését” –  hívta fel a figyelmet az igazgató.

A háromszéki kórházak levélben jelezték az egészségügyi minisztériumnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak a finanszírozás csökkenésének következményeit, de beadványukra három hét után sem kaptak választ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Megvan, ki építheti az észak-erdélyi sztráda egyik problémás szakaszát

Egy törökországi és romániai cégekből álló társulás nyerte az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszának elterelésére kiírt versenytárgyalást.

Megvan, ki építheti az észak-erdélyi sztráda egyik problémás szakaszát
2024. március 29., péntek

Új terminállal Schengenbe: Ciolacu a teljes körű idei csatlakozásról beszélt a temesvári reptéren tartott avatóünnepségen

Románia kormányának megvan a terve, hogy év végéig megvalósuljon az ország teljes schengeni csatlakozása, de ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni – mondta Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken Temesváron.

Új terminállal Schengenbe: Ciolacu a teljes körű idei csatlakozásról beszélt a temesvári reptéren tartott avatóünnepségen
2024. március 29., péntek

Heves szelet hoz a nagypéntek, a Székelyföld is érintett

Heves szélre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat 15 megyére.

Heves szelet hoz a nagypéntek, a Székelyföld is érintett
2024. március 28., csütörtök

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban

Interaktív nyílt napot tart április 6-án a Kolozsvári Református Kollégium, amelynek vezetősége az elméleti oktatás iránt érdeklődő diákokat szülői kísérettel várja a Farkas utcai épületbe.

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban
2024. március 28., csütörtök

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet

Nagycsütörtökön lezajlott a bő másfél éve vízügyi katasztrófahelyzet áldozatául esett Györgyfalva új vezetékes ivóvízhálózatának műszaki átadás-átvételi eljárása.

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet
2024. március 28., csütörtök

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron

Uniós alapokból 12 millió euró értékű beruházásokat hajtott végre a Kolozs Megyei Tanács a kincses városi járványkórház orvosi szolgálatatásainak és infrastruktúrájának korszerűsítésére.

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron
2024. március 28., csütörtök

Hungarikum-díjat kapott a legjelentősebb identitásszimbólumnak számító székely kapu

Hungarikum-díjat kapott a székely kapu a napokban megtartott IV. Hungarikum Díjátadó Gálán a Veszprémi Petőfi Színházban.

Hungarikum-díjat kapott a legjelentősebb identitásszimbólumnak számító székely kapu
2024. március 28., csütörtök

„Átvették” a gépkocsik is a politikusok után a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmit

Megnyitották az autós forgalom előtt csütörtökön a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi utat – jelentette be közösségi oldalán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

„Átvették” a gépkocsik is a politikusok után a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmit
2024. március 28., csütörtök

Félezer zarándok részvételével tartottak nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési szentmisét Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön ünnepélyes krizma- és olajszentelési szentmisét tartottak a gyulafehérvári székesegyházban, az eseményen félezer zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Félezer zarándok részvételével tartottak nagycsütörtöki krizma- és olajszentelési szentmisét Gyulafehérváron
2024. március 28., csütörtök

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság

Arad megyében büntetik a környezetvédelmi engedély nélküli, orrfacsaró bűzt okozó trágyázást, a szakhatóság szerint azonban Kolozs megyében ez megengedett. Az Arad megyei környezetőrség 110 ezer lejes bírságot szabott ki egy mezőgazdasági vállalatra.

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság