Románia megvétózta a váradi és vásárhelyi magyar konzuli irodát

Románia megvétózta a váradi és vásárhelyi magyar konzuli irodát

A magyar Külügyminisztérium bekérette Románia budapesti nagykövetét, miután a tárca szerint Bukarest magyarázat nélkül elutasította, hogy magyar konzuli iroda nyílhasson Nagyváradon és Marosvásárhelyen. Navracsics Tibor külügyminiszter szerint a román fél döntése hatással lesz a két ország kapcsolatára. A bukaresti tárca a Krónikának azzal indokolta a vétót, hogy Magyarország már most „jelentős" konzuli képviselettel rendelkezik Romániában.

Rostás Szabolcs

2014. július 03., 19:242014. július 03., 19:24

Minden bizonnyal az amúgy is hűvös román–magyar kapcsolatok további elhidegüléséhez vezet Bukarest váratlan döntése, miszerint nem hagyja jóvá két magyar diplomáciai képviselet létrehozását Erdélyben.

Nagy Anna, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön az MTI-n keresztül jelentette be, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, miszerint Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson.

A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda alapítását a román kormánynál, az országban a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredában és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus.

Nagy Anna úgy nyilatkozott: értetlenül állnak az elutasítás előtt, részben azért, mert a román fél semmilyen érdemi magyarázatot nem fűzött ahhoz, továbbá azért is, mert Magyarország soha nem korlátozta más ország ilyen irányú szándékát. A szóvivő szerint a rendkívüli csalódottságot fokozza, hogy kezdetben nem ilyen hozzáállást tapasztaltak: Titus Corlăţean román külügyminiszter az új magyar kormány felállása után kifejezetten pozitívan nyilatkozott a magyar–román kapcsolatok építéséről.

A szóvivő hozzátette, bíznak abban, hogy a román külügyminiszter kezdeti pozitív hozzáállása valóban őszinte volt, és ő nem tud erről „az érthetetlen és egyébként az európai gyakorlattal is teljesen szembemenő\" döntésről.

Amit a magyar külügyminisztérium nem hagyott annyiban, és bekérette Románia budapesti nagykövetét. Már csak azért is, mivel Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szerint a román fél döntése hatással lesz a két ország kapcsolatára.

„Különösen azért vagyok én személy szerint is meglepve és csalódott, mert a román külügyminiszter az elmúlt hetekben többször is kifejezte, hogy milyen szívesen hívna meg engem Bukarestbe és szívesen tárgyalna velem a magyar kapcsolatok javításáról, illetve jó színvonalon tartásáról. Úgy gondolom, hogy ez a tett élesen szemben áll a korábbi mondataival, és hogy valamilyen magyarázatot találjunk erre, bekérettük a budapesti román nagykövetet és további felvilágosítást várunk tőle az ügyben\" – nyilatkozta a tárcavezető a Hír Tv-nek.

Lapunk a csütörtöki bejelentést követően a bukaresti külügyminisztériumhoz fordult, amely írásban elküldött kérdéseinkre válaszolva meglepetésének adott hangot Budapest ama állítással kapcsolatban, hogy magyarázat nélkül utasította volna el a kérést. A román tárca közölte, megindokolták a konzuli irodák megnyitásának elutasítását, amikor szerdán audiencián fogadták Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetet.

„A konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény alapján Romániának szuverén joga, hogy ne fogadja el egy állam konzuli képviseletének bővítését a területén. A román fél a kérés alapos elemzése után hozta meg ez irányú döntését, figyelembe véve azt is, hogy Magyarország már most jelentős konzuli képviselettel rendelkezik Romániában, továbbá hogy az államközi kapcsolatok terén érvényt kell szerezni a kölcsönösség és az arányosság elvének\" – szerepel a román minisztérium által a Krónikának elküldött állásfoglalásban. A közlemény szerint Románia továbbra is a Magyarországgal ápolt kapcsolatok és a jószomszédi viszony konszolidálásában érdekelt a két ország közötti stratégiai partnerség jegyében.

Bukarest válasza viszont abban sántít, hogy miközben sokallja a meglévő magyar külképviseletek számát, a külhoni románoknak nyújtott állampolgárság apropóján is bővítette saját diplomáciai képviseleteinek számát. A Moldovai Köztársaságban például a chişinăui nagykövetségen kívül Románia főkonzulátust működtet Cahulon és Bălţi-ben, tovább nemrég nyitott konzuli irodát Ungheni-ben. Magyarországon – ahol a románság lélekszáma húszezerre tehető – a budapesti nagykövetségen kívül Gyulán és Szegeden működik főkonzulátus.

Egyébként a Magyar Közlöny tavaly április 23-i számában jelent meg az Orbán-kormány döntése, miszerint hat új külképviseletet nyit, közöttük Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli irodát. Mindkét képviselet esetében a szükséges kiküldötti és helyi alkalmazotti létszámot, valamint a kiadásokat már a magyar külügy2013-as költségvetése tartalmazta.

Németh Zsolt volt külügyi államtitkár idén januárban azt valószínűsítette, hogy várhatóan az áprilisi országgyűlési választások után nyílik meg a tervezett két iroda, hozzátéve: mindkét település nagyon fontos mind nemzetpolitikai, mind gazdasági szempontból. A marosvásárhelyi külképviselet a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozott volna, Maros és Szeben megyéből álló kerülettel, míg a nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz, Bihar és Arad megyére kiterjesztett kerülettel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn

Néhány évtizeddel ezelőtt még több száz körösfői család élt meg kézművességből: az asszonyok varrtak, a férfiak famegmunkálással foglalkoztak, mások kereskedésből tartották el családjukat. Riport az évszázados hagyomány végnapjairól.

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
2024. március 03., vasárnap

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen

Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen
2024. március 03., vasárnap

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat

Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat
2024. március 03., vasárnap

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak

Antikommunista román hősnek, a diktatúra elleni tiltakozásként magát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșnek állítottak szobrot a Brassóhoz tartozó Brassópojánán.

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak
2024. március 02., szombat

Hiába jönnének, nem éri meg magyarországiakat alkalmazni a munkaerő után sóvárgó partiumi városban

Jó ideje nulla munkanélküliségi rátával büszkélkedik az Arad megyei Kisjenő, de csak az egyik szemük nevet a kisváros irányítóinak: további ezer dolgozóra lenne szükség, mégpedig sürgősen.

Hiába jönnének, nem éri meg magyarországiakat alkalmazni a munkaerő után sóvárgó partiumi városban
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM