Kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzését kérik a Hargita és Kovászna megyében kisebbségben élő románok képviselői a kormánytól: az érintett szervezetek erre vonatkozóan egy memorandumot is elfogadtak szombaton Bodzafordulón, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a helyi önkormányzat által szervezett találkozón.
2015. július 12., 19:542015. július 12., 19:54
2015. július 13., 11:012015. július 13., 11:01
A résztvevők az államelnöki hivatalt, a parlamentet és a kormányt is felszólították egy olyan stratégia kidolgozására, amely a kisebbségben lévő közösségeket segíti, illetve „megállítja a Kovászna és Hargita megyei románok tömeges kivándorlását”.
A kezdeményezők az Európai Bizottságnak is el akarják küldeni a memorandumot. A civil fórum tagjai egy olyan intézmény létrehozását kérik, amely a helyiek és a központi hatóságok közötti kommunikációt teszi lehetővé, emellett elnöki és parlamenti tanácsos kinevezését is javasolják, akik „folyamatosan ellenőriznék a kisebbségben élő közösségek helyzetét, és jelentéseket készítenének”.
A memorandumban az is szerepel, hogy „az államnak határozottabban és világosabban kellene fellépnie a közösségek érdekeinek védelmében”. A találkozó résztvevői úgy vélik: Hargita és Kovászna megyében hátrányos megkülönböztetés éri a román kisebbséget mind a helyi politikában, mind a sajtóban, és nincs módjuk kifejezni elégedetlenségüket.
A bodzafordulói találkozón honatyák, prefektusok, megyei tanácsosok, román tannyelvű iskolák igazgatói, intézményvezetők és civil szervezetek képviselői is részt vettek.
Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.
Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.
A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.
Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.
Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).
A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).
A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.
A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.
A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.
szóljon hozzá!