Reptérigazgató lenne Peti András

Reptérigazgató lenne Peti András

Fotó: Boda L. Gergely

Peti András marosvásárhelyi tanácsos, a helyhatósági választásokon az RMDSZ helyi tanácsosjelölt-listájának vezetője, volt alpolgármester is megpályázza a Transilvania repülőtér vezérigazgatói tisztségét.

Gáspár Botond

2016. június 20., 17:242016. június 20., 17:24

s

A tulajdonos Maros megyei önkormányzat által meghirdetett versenyvizsgára hárman jelentkeztek, a korábbi fordulókon az egyik pályázó már kiesett, a héten pedig eldől, hogy ki ülhet az igazgatói székbe. A tisztségre Peti András mellett Ştefan Petru Runcan, a repülőtér korábbi vezetője és Ionela Ciotlăuş volt alpolgármester jelentkezett.

Az első, kizáró jellegű vizsgát pénteken, június 17-én szervezték angol nyelvből, ezen Ionela Ciotlăuş elbukott. A következő megmérettetést, a személyes interjút ma tartják, a versenyvizsga utolsó próbájára pedig csütörtökön kerül sor. Ştefan Petru Runcan – aki nemrég könyvet jelentetett meg a marosvásárhelyi légikikötő történetéről – nemrég kifogásolta a vizsga megszervezését, és azzal érvelt amellett, hogy őt válasszák, hogy az intézmény megmentéséhez, hatékonyságának növeléséhez akar hozzájárulni.

Peti András lapcsaládunknak úgy fogalmazott: minden repülőtér az adott régió gazdasági motorja, a marosvásárhelyi légikikötőnek pedig minden adottsága megvan a fejlődéshez. „Közel van a megyeszékhelyhez, de nincs éppen a városban, autópálya épül mellette, a vasút is közel van, tehát a személy- és teherszállítmányok szempontjából is megfelelő az elhelyezkedése” – magyarázta. Hozzátette: a konkrét fejlesztési tervekkel megvárja az eredményhirdetést, és ha az számára kedvező lesz, akkor „lehet miről beszélni”.

Peti 2012 júniusa és 2013 júniusa között a légikikötő igazgatótanácsának alelnöke volt, Mihail Poruţiu volt igazgató decemberi lemondása óta pedig ideiglenes elnök. A versenyvizsga nyertesének 90 nap alatt kell elkészítenie üzleti tervét, amit be kell mutatnia a megyei önkormányzatnak. Amennyiben a hivatal elutasítja a projektet, lehetőség van a javításra, de a tanács akár új versenyvizsgát is kiírhat. Gáspár Botond

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez