Úgynevezett osztálypénzt kizárólag a szülők kezdeményezésére lehet gyűjteni a romániai oktatási intézményekben, és törvénytelen, ha a tanítók, tanárok vagy igazgatók révén az iskola kezeli – szögezte le Remus Pricopie oktatási miniszter egy bukaresti korrupciós botrány kapcsán.
2014. január 09., 17:352014. január 09., 17:35
A főváros 10-es számú általános iskolájában a szülők lefilmezték az egyik tanítónőt, amint ajándékokat követelt tőlük, majd a videót megosztották a világhálón, ennek nyomán bűnvádi eljárás indult.
Remus Pricopie leszögezte, szülőként soha nem járul hozzá anyagilag az iskolai tevékenységhez, ám gyermeke osztályában szerveztek már különböző közös tevékenységeket, például kitakarították az osztálytermet, amit a szülők kezdeményeztek és az anyagi vetületeit is vállalták. Az oktatási miniszter hozzátette, a tanintézetek által kért és kezelt osztálypénz bűnvádi besorolás alá is eshet.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem függesztik fel azokat a pedagógusokat, akik ellen kivizsgálás van folyamatban, vagy már ítélet is született ügyükben amiatt, hogy pénzt fogadtak el a szülőktől, a tárcavezető azt mondta: a munkatörvénykönyv alapján tiszteletben kell tartani több lépést, ám javasolni fogja a parlamentnek a jogszabály ilyen irányú módosítását.
Csütörtökön Constantin Trăistaru bukaresti tanfelügyelő – aki ügyészségi feljelentést tett Dana Blându tanítőnő ellen korrupció gyanúja miatt, a bűnvádi eljárás pedig a tanévkezdés napján beindult – bejelentette, a pedagógus ügyében az iskola vezetőtanácsa dönt, amely pénteken ül össze. Hangsúlyozta, monitorizálni fogják az iskolákat, hogy fényt derítsenek az esetleges korrupciós ügyekre.
A felháborodott szülők által közzétett rejtett kamerás felvétel szerint a tanítónő éles hangon számon kéri tőlük, miért csak ötven lejt gyűjtöttek fejenként a tanintézet pedagógusainak és vezetőinek karácsonyi ajándék gyanánt. „Ennyi pénzből vegyenek sört az iskola őrző-védőinek! Hát birkák maguk, hogy nem tudják: az ajándékozás balkáni gyakorlata bevett szokás a román állami intézményeknél?” – hangzott a szülőknek szóló „lecke”, amely miatt a pedagógust kizárhatják a tanügyből.
Az ügyben a diszkriminációellenes tanács is vizsgálódhat, miután a pedagógus megkülönböztetett bánásmódban részesítette azokat a gyerekeket, akiktől kapott ajándékot, illetve akiktől nem. Ugyanakkor a videofelvételen azt mondja a szülőknek: akkor sem kapott ilyen „szegényes ajándékot”, amikor cigány gyerekekből álló osztályban tanított.
„Tudomásom szerint nálunk nem gyűjtenek pénzt, nem vásárolnak ajándékokat az iskolában. Bukarest egy más világ” – jelentette ki az ügy kapcsán a Krónikának Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a háromszéki pedagógusok általában virágot kapnak karácsonyra, valamint a tanév elején és végén, de sok szülőnek még ez is megerőltetést jelent.
„Elítélendő, ha a pedagógus pénzt kér a szülőktől, ez nem egyeztethető össze a tanítók, tanárok viselkedési normáival, nem törvényes és nem is etikus” – szögezte le lapunk megkeresésére Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) elnöke. A pedagógus közölte, az iskolabarát szülők eddig is segítettek a tanítóknak, osztályfőnököknek az osztályterem szépítésében, a felszerelés korszerűsítésében, a körülmények javításában.
„Nem új kezdeményezés, hogy az iskolabarát szülők igyekeznek segíteni, hogy a gyerek minél jobb körülmények között folytathassa a tanulmányait, ám természetesen ez is törvényes keretek között kell hogy működjön” – szögezte le az RMPSZ elnöke.
Egy neve elhallgatását kérő szülő lapunknak elmondta: a tanítók, tanárok nem követelőznek, ám előfordul, hogy a tehetősebb szülők túllicitálják egymást. Az anyukától megtudtuk, néha gyűjtenek a tanároknak közös kiadásokra, írópapírt vagy festéket vesznek a nyomtatóba, de a módosabb szülőknek néha „elképesztő” javaslataik vannak: például digitális iskolatáblát vetetnének, a szülők többsége pedig restell nemet mondani.
Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.
Kibővíti és középiskolai szintre is kiterjeszti anyanyelvű tehetséggondozó programjait Temesváron az Óbudai Egyetem (ÓE) – jelentette be Kovács Levente rektor pénteken Temesváron, a 25. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia (MTDK) megnyitóján.
Augusztusra elkészülhet a Bihar megyei gazdaságokat és a helyi mezőgazdasági termékeket megjelenítő térkép. A termelői vásárok új Bihar megyei helyszíneken is megjelennek, és bővülhet a nagyváradi helyszínek köre is.
Meghalt pénteken egy 75 éves férfi, aki Temesváron kijelölt helyen, ám pirosan világító lámpánál akart átkelni az úttesten, és elütötte egy autó.
Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron, a Temes megyei tanács elnöki tisztségéért pedig heten szálltak versenybe – derül ki a helyi és a megyei választási iroda által közzétett adatokból.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a szövetség székelyföldi kampányrendezvényén.
Akadnak, akik szépnek mondható összegeket keresnek azzal, hogy pillepalackokat, üvegeket és fémdobozokat gyűjtenek össze és adnak le a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében.
Őrizetbe vett a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egy 18 és egy 16 éves fiatalembert, akik ellen többszörös lopás miatt nyomoznak – olvasható a rendőrség közleményében.
Belső vizsgálatot indított a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság annak megállapítására, szakszerűen járt-e el két munkatársuk egy garázda előállítása során.
szóljon hozzá!