
Pályázati úton újítanák fel a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületét. A projektet, melynek kivitelezéséhez a Regionális Operatív Programból kívánnak pénzt lehívni, csütörtöki ülésén hagyta jóvá a városi tanács.
2015. január 29., 20:182015. január 29., 20:18
2015. január 30., 10:142015. január 30., 10:14
A Szatmári Római Katolikus Püspökség tulajdonában lévő épületet a városi önkormányzat bérli az iskola számára, a központi ingatlan azonban igen rossz állapotban van.
Amint arról több ízben beszámoltunk, a Kölcsey-gimnázium három éve volt kénytelen elhagyni régi ingatlanját, a református egyház ugyanis visszakapta a Kálvin téren lévő egykori fiúiskola épületét, melybe a 90-es években újjáalakult református gimnáziumot költöztette.
Maskulik Csaba városi tanácsostól megtudtuk, a tanintézet által jelenleg használt épület felújítását célzó tervezetet a katolikus püspökség készíttette, és a dokumentáció szerint a szükséges munkálatok értéke eléri a 31 millió lejt.
Az épületet kívül-belül tatarozni kívánják, kivételt csak a körülbelül két éve megjavított tető képez. Az önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, a tervek szerint manzárdosítják is a tanintézetnek otthont adó épületet, melyet naponta körülbelül ezer diák látogat.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!