Verespatak: Johannis pálfordulásától tartanak a civilek

Verespatak: Johannis pálfordulásától tartanak a civilek

Helyteleníti Klaus Johannis államfő Verespatak-ügyben tett kijelentését a beruházást ellenző, helyi lakosokat tömörítő civil szervezet, az Alburnus Maior Egyesület.

Hírösszefoglaló

2015. január 25., 19:072015. január 25., 19:07

Eugen David egyesületi elnök szerint ugyanis az államfő aranybányával kapcsolatos legújabb állásfoglalása ellentmond korábbi nyilatkozatának, és újból felszítja a tervet ellenzők elégedetlenségét.

A beruházást ellenző fő civil szervezet azt követően adott ki közleményt a témában, miután Johannis arra kérte a kormányt és a beruházót: kezdjék újra a tárgyalásokat a projektről. Klaus Johannis kifejtette, hogy a verespataki beruházásról folytatott tárgyalásokat nem megfelelő módon kezelték a felek.

Hangsúlyozta, tavaly novemberi elnökké választása óta nem változott álláspontja, és úgy gondolja, hogy a projektet újból meg kell vizsgálni. Hozzátette: komoly és célirányos tárgyalás nélkül nem lehet megoldani a vitás kérdéseket, és meggyőződését fejezte ki, hogy lehetséges a párbeszéd.

Eugen David, az Alburnus Maior elnöke helyteleníti az államelnök nyilatkozatát, mert szerinte csak újból felszítja a tervet ellenzők elégedetlenségét. Úgy vélte, Klaus Johannis mostani nyilatkozata nagyon hasonlít Victor Ponta miniszterelnök, Emil Boc volt kormányfő és Traian Băsescu volt államelnök állásfoglalásaihoz, ami miatt több tízezer ember vonult utcára 2013-ban.

„Ezek az optimizmust sugárzó hatósági megnyilatkozások tartották felszínen a nem életképes és törvénytelen beruházási tervet, hozzájárulva a kanadai beruházó részvényeinek tőzsdei árfolyam-emelkedéséhez” – olvasható a közleményben.

David szerint az államfő mostani nyilatkozata ellentmond korábbi, sokkal határozottabb állásfoglalásának. Példaként idézi a dokumentum azt a kijelentést, amelyben Johannis kifejtette: a verespataki beruházás kezdettől fogva rosszul indult, és nem kell folytatni ugyanazon az úton. Nem érthetünk egyet egy olyan technológiával, amely katasztrófákhoz vezethet – idézi a közlemény az államfő korábbi kijelentését. Az egyesület szerint a hangnemváltozás megkérdőjelezi azt a bizalmat, amellyel a társadalom Klaus Johannist felruházta a tavalyi elnökválasztáson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Rajtra kész Erdély egyik legnagyobb városünnepe: Bagossyék is fellépnek a 31. Szent György Napokon

Ünneplőbe öltözött a háromszéki város, javában készülődik Sepsiszentgyörgy Erdély egyik legnagyobb városünnepére: hétfőn, április 22-én kezdődik, és 28-ig tart a 31. alkalommal tartandó Szent György Napok.

Rajtra kész Erdély egyik legnagyobb városünnepe: Bagossyék is fellépnek a 31. Szent György Napokon
2024. április 20., szombat

Vincze Loránt: az erdélyi őshonos közösségek támogatását kell erősíteni Brüsszelben

Fontos, hogy olyan emberek kerüljenek többségbe június 9-én, az európai parlamenti választásokon, akik a józan ész alapján, pragmatikus döntéseket hoznak – mondta az M1 aktuális csatornán szombat reggel az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje.

Vincze Loránt: az erdélyi őshonos közösségek támogatását kell erősíteni Brüsszelben
2024. április 20., szombat

Semjén Zsolt a Bihar megyei Borson: fontos az erdélyi magyarok képviselete az EP-ben

Ahhoz, hogy a magyar kisebbségi szempontokat érvényesíteni lehessen az Európai Parlamentben (EP), szükséges, hogy Erdélyből is legyenek magyarok az uniós testületben – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Bihar megyei Borson.

Semjén Zsolt a Bihar megyei Borson: fontos az erdélyi magyarok képviselete az EP-ben
2024. április 19., péntek

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban

Egy erdélyi polgármesteri hivatal 450 új kerékpár beszerzésére írt ki pályázatot 649 999 lej értékben, hogy a község valamennyi általános iskolását új biciklivel ajándékozza meg az egészséges életmód támogatása érdekében.

Minden általános iskolás új kerékpárt kap az erdélyi nagyváros melletti faluban
2024. április 19., péntek

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Dan Tanasă polgármesternek állna erdélyi egyetemi városában
2024. április 19., péntek

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.

Jelképes térfoglalás: átadták a magyarság számára visszaszerzett felújított Központi Szállót Kolozsváron
2024. április 19., péntek

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők

Megérkezett a Kolozs megyei Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN).

Megérkeztek Erdélybe a Norvégiából beszerzett első F-16-os harci repülők
2024. április 19., péntek

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”

Minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett Partiumi Fórum pénteki eseményén Nagykárolyban.

Szili Katalin Nagykárolyban: „minden magyar számít, mindenki számíthat ránk, és mi is számítunk mindenkire”
2024. április 19., péntek

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Magyarokat és románokat is szolgáló fejlesztéseket, újabb elnöki mandátumot céloz Maros megye élén Péter Ferenc
2024. április 19., péntek

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a Szatmár megyei Kaplonyban.

Semjén Zsolt Kaplonyban: a Magyarok kenyere program az egység szimbóluma