OTDK: kincses városi díjözön a kolozsvári diákoknak

OTDK: kincses városi díjözön a kolozsvári diákoknak

Rendkívül sikeres volt mind a magyarországi diákok, mind a részt vevő tanárok visszajelzése alapján az Országos Diákköri Konferencia (OTDK) Kolozsváron megrendezett Fizika, Földtudományok és Matematika (FiFöMa) Szekciója, amelyről mindenki elégedetten távozott – értékelte a hétvégén véget ért rendezvényt lapunknak Járai Szabó Ferenc főszervező.

Kiss Előd-Gergely

2015. április 20., 20:292015. április 20., 20:29

Soós Anna, a társzervező Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese a Krónikának arról is beszámolt, hogy a kolozsvári diákok minden eddigi kiadáshoz képest jobban teljesítettek a tudományos ülésszakon.

Ugyan még nincsenek végleges eredmények minden szekcióban, de az eddigi adatok alapján a kincses városi fiatalok többtucatnyi elismerést nyertek: Deritei Dávid például első díjat szerzett a parányőslénytan (mikropaleontológia) tagozaton, ugyanakkor három második és egy harmadik, illetve két különdíjat is nyertek a kolozsváriak.

Soós Anna hozzátette: a dolgozatokat elbíráló zsűritagok kivétel nélkül arról számoltak be, hogy a korábbiakhoz képest nőtt a benevezett pályamunkák színvonala. A rektorhelyettes rámutatott: a tudományos rendezvény arra is lehetőséget biztosított, hogy a magyarországi hallgatók belekóstolhassanak a kolozsvári kultúrába és diákéletbe.

Először fordult egyébként elő, hogy az OTDK valamely szekcióját Magyarország határain kívül rendezték meg. Az április 15–18. között megrendezett konferencián 336 dolgozatot mutattak be 55 tagozatban, a pályamunkákat 120 zsűritag bírálta el, a rendezvényre pedig mintegy hétszáz érdeklődő látogatott el. A tudományos ülésszak költségvetése elérte a 25 millió forintot (370 ezer lej). A BBTE mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is társszervező. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak